Az előbbi kép számomra nagyon kedves, mert ha ránézek, mindig vissza tudom idézni az elmúlt évünk legkedvesebb pillanatát, ugyanis pont akkor készült, amikor megtaláltuk álmaink házát. Korábban egy Pest megyei kisvárosban éltünk boldogan, egy csodálatos, patinás ódon házban, melyet romosan vettünk meg, aztán az évek során a magunk képére formáltuk, és amit elmondhatatlanul szerettünk. Mindig is azt hittük, hogy életünk végéig abban a házban fogunk élni – azonban mégis másképp alakult. A házunk eladása után sokáig reménytelenül kerestük az új életterünket, végül hosszas keresés után egy Veszprém megyei kis faluban találtuk meg azt a házat, ami feledtetni tudja a régi elvesztését. Ha ránézek erre a képre, ez a boldogság jut eszembe.
Élemedett korom ellenére még mindig nem sikerült igazán felnőnöm, és azt hiszem, már nem is fogok. Már a munkám során is remekül elszórakoztatom magam, például amikor kollázsokat készítek. Ilyenkor legfőképpen az érdekel, hogy hogyan lehet különböző tárgyakat az eredeti rendeltetésüktől teljesen eltérő jelentéssel felruházni. Ebben a szellemben készültek A fűszerkatona, illetve A darvak tánca című kötetek illusztrációi is, melyekhez a meséket Finy Petra írta. Természetközeli eredetmese jellegűek ezek a történetek, ezért döntöttem úgy, hogy a kompozíciókat a természetben talált, lepusztult tárgyakkal készítem el. Ilyenkor a legizgalmasabb tevékenység a guberálás. Régebben rengeteg vackot halmoztam fel, de nemrég megváltam az évek során gyűjtögetett kincseimtől, mert kisebb helyre költöztünk. Azóta persze megbántam, hogy elajándékoztam a gyűjteményemet, de bízom benne, hogy – ahogy eddig is – most is az orrom elé kerül majd az az ócskaság, amire éppen szükségem van. Persze itt faluhelyen óvatosabban kell majd guberálnom. Mert szerintem már így is kezd elterjedni rólam, hogy na, megjött a bogaras asszony Pestről a katicás bringatáskájával, aki nagyamama kora ellenére olyanokkal szórakozik, mint hogy pocsolyába lép, és aztán azt nézi, hogy meddig tart a nyoma…
IRODALMI KÁVÉZOO 