Közös olvasmányaink – Nefelé

Így táborozunk mi, avagy kalandok cseréptündérek és morcok között

1-4. osztályosoknak

Tányértalpas Tábor 2021.
Táborvezetők: Csörgei Andrea és Tóth Olivér Artúr

A Cerkabella Kiadó holdudvarába tartozó Parti Medve könyvesboltban minden nyáron egy hetet a gyerekirodalomnak-drámajátéknak-alkotó tevékenységeknek szentelünk, méghozzá a „Tányértalpas” névre hallgató napközis tábor formájában. Ez ebben az esztendőben sem volt másképp.

Az alsó tagozatosoknak szóló tábor tematikáját mindig egy mesekönyv adja, ám sosem hagyományos, elemző módon dolgozzuk fel az adott szöveget, hanem a történet magját adó, központi gondolat köré épülnek a napi tevékenységek és foglalkozások, akár más mesékkel, szövegekkel is színesítve azokat.

Az alábbiakban erről nyújtunk beszámolót, hiszen a táborban használt módszertan és gyakorlatok nemcsak tábori keretek között alkalmazhatók, hanem egyet-egyet kiválogatva közülük akár tanórán, napközis foglalkozáson vagy iskolai projekt-héten is.


Nefelé

Az idei évben Scheer Katalin Nefelé című meseregénye adta a tábor tematikáját. A könyv egy ritkán szóba hozott, ám nagyon jelentős problémáról szól: a gyerekkori depresszióról. A főhős kisfiú, Boldizsár, „elveszti a kedvét”, annyira, hogy még az őszi iskolakezdése is veszélybe kerül. Mint kiderül, ez azért történhetett meg, mert Boldizsár elvesztette a cseréptündérét, Melankót. A cseréptündérünket mi magunk választjuk még azon a csodás helyen, ahol születésünk előtt élünk, hogy majd ezek a kis lények vigyázzanak ránk egész életünk során. Boldizsár, legjobb barátja, Szofi és az ő cseréptündére, Nefelé segítségével elindul, hogy megkeresse Melankót, akiről a kalandok során kiderül: eltűnéséhez igencsak nagy köze van a minden szépet és jót gyűlölő gonosz morcoknak…

Pedagógiai koncepció

Az alapgondolatunk az volt, hogy a tábor alatt megkeressük a bennünk élő morcot és cseréptündért, azaz a rosszkedvre, boldogtalanságra, elégedetlenségre, illetve a boldogságra, elégedettségre, kiegyensúlyozottságra való hajlamot, és megtaláljuk azt, ami segít kicsit felvidítani a morcunkat, illetve megóvni a bennünk élő cseréptündért. Úgy gondoltuk, mindehhez a kulcsszó a harmónia és egyensúly, és mivel a könyv több szálon is kötődik a természethez (arborétum, erdő, gyógynövények stb.) a körülöttünk levő világgal, a természettel való harmónia és egyensúly fontosságára szerettük volna felhívni a gyerekek figyelmét a foglalkozások során.  Így, az első napot – amit a rossz és jó ellentétének szenteltünk – négy olyan követte, mely mindegyike egy-egy alapelemet helyezett a fókuszba: a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt. Így kapcsolódtak a napi mesék, játéktevékenységek és kézműves foglalkozások a nap tematikájához. Azt is fontosnak éreztük, hogy az alkotás során készüljön olyan tárgy, amit együtt, közösen az egész hét folyamán hozunk létre, legyenek kiscsoportban készülő művek és legyenek egyéni, önálló alkotások is.


Tábori program

Közös alkotás

Az alap elképzelésünk egy felnyitható tetejű asztal volt, aminek a belsejét vízálló anyaggal (viaszosvászon) béleltük ki. A tábor előtti napon így nézett ki, és Tóth Olivér Artúr keze munkáját dicséri. Ha valaki nem ilyen csodálatos ezermester, mint Olivér, a projektet bármilyen nyitható fedelű, vízálló ládával is megvalósíthatja.

A felnyitható fedőre Olivér egy, a szerintünk morcok által kedvelt várost rajzolt, néptelen, kopár utcákkal, betört ablakú házakkal, üres kirakatüvegekkel, szellemvasútként haladó néptelen vonattal.

Az előzetes terv szerint színes mintás papírokból kellett a gyerekeknek olyan felületeket, figurákat kivágni, hogy a hét végére szép, színes, mozgalmas vidám várossá legyen. Ezt a gyerekek a hét minden napján kedvük szerint folyamatosan bővítették-díszítették.

Az alsó részbe pedig azt a cseréptündérekkel, növényekkel, élettel teli világot szerettük volna a hét során kialakítani, ami a cseréptündérek és a születés előtt álló lelkek lakhelye, ahonnan minden földi élet indul. Mindennap tettünk az asztalhoz valamit, építettük-szépítettük, gondoztuk, ezzel erősítve a felelősség, gondoskodás érzetét a gyerekekben, a csapatmunka és az összetartozás fontosságát.

Emellett szintén heti, közös projektünk volt a tábori zászló elkészítése is.

Az alábbiakban közzé tesszük a tábor programját. Természetesen az itt felsoroltak csak a fő tevékenységek, amiket gondolatébresztőnek szánunk. A program betartásához nem rgaszkodtunk mereven (ha pl. valaki nem készült el a munkájáéval egy nap, nyugodtan folytathatta máskor), így általában sokféle tevékenység zajlott egyszerre. Természetesen mindennap volt alkalmunk nagyot sétálni, kirándulni a környéken (kivéve a hőségriadó idején), fakultatív társasjátékozásra, mesehallgatásra, frizbizésre, szabad játékra. És mint minden évben, most is választottunk magunknak egy tábori dalt, amit koboz kíséret mellett minél gyakrabban énekeltünk. Idén a Kaláka együttes által megzenésített Kovács András Ferenc Holderdő című versét fújtuk, amikor csak lehetett.

De lássuk a programot, napi bontásban!


Hétfő – A bennünk élő morc és cseréptündér

Napi mese a beszélgetésindításhoz

Kicsoda Kurupí? (Guaraní mese)

Kulcsszavak, kérdések, megjegyzések

Mitől vagy szomorú, mitől vagy vidám? Lehet-e valaki egyszerre jó is, rossz is? Mikor? Milyen helyzetben? Te érezted már magad hasonlókép?

gonosz tettek – jó tettek, saját élmények

Közös tevékenység

  • Bab csíráztatása

Ahhoz, hogy a hét végéig kicsírázhassanak a babok, mindenképpen már hétfőn neki kellett állni: tálcákra több réteg papírtörlő közé ráhelyezni a szemeket nem túl szorosan, majd benedvesíteni és ügyelni rá, hogy soha ne száradjon ki a papír.

Önálló tevékenység

  • „Kétarcú festmény”

A jó és rossz egy képen való ábrázolásának izgalmas példája Csontváry Kosztka Tivadar Az öreg halász című festménye, amely különbözőképp tükrözve egyszer barátságos, másszor gonosz arcot mutat.

Arra kértük a gyerekeket, hogy hasonló festményt próbáljanak ők is létrehozni. Az eredményt tükörrel ellenőriztük.

Mutatunk még néhány fotót a közös, illetve egyéni alkotásokból!


Intézményi ajánlat

Szeretnénk a pedagógusok és az oktatási-nevelési intézmények könyvvásárlását megkönnyíteni, ezért számukra 40% kedvezményt biztosítunk folyamatosan a könyveinkből. A kedvezmény érvényesítéséhez kérjük, először regisztráljanak ITT, majd, ha a regisztráció megtörtént, jelezzék azt levélben a timea.konya@cerkabella.hu e-mail címen. A levélben kérjük, feltétlenül tüntessék fel az oktatási-nevelési intézmény nevét, amelyben dolgoznak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: