Anyakép – Édesanyák a gyerekirodalomban

Csörgei Andrea írása

Bár a klasszikus népmesék, jól tudjuk, nem kizárólag gyerekeknek szánt történetek (és a régi időkhöz hasonlóan ma ismét szép számmal szaporodnak a felnőtteknek szóló mesekörök, mesemondó alkalmak), a gyerekirodalmi művek fókuszában viszont mindig a gyerek vagy kamasz áll. A történetek kifejezetten egy meghatározott korosztályhoz kívánnak szólni, az ő érdeklődési körüket, gondjaikat, örömeiket veszik alapul, gyakran az általuk használt nyelvet kölcsönözve „szólalnak meg” a művek.

Természetes hát, hogy a gyerek és ifjúsági regényekben időnként, különböző mértékben és szerepben felbukkan a család. Az édesanya és a vele való kapcsolat minden gyerek számára meghatározó. Az örök biztonság és kapaszkodó, ugyanakkor a kamaszkor táján annak a világnak a megtestesítője, amelyből épp kiszakadni készülünk. A „kályha”, ahonnan el lehet távolodni, de ha szükséges, bármikor vissza lehet térni. Az anyai karakter hangsúlyossága, és minősége épp ezért a szövegek témájától és feltételezett olvasók életkorától nagy mértékben függ. Lehet egészen aktív, egyenrangú résztvevő, háttérből irányító „katalizátor”, vagy csak csendes szemlélő.

Az egyik legszívmelengetőbb családi könyv Mészöly Ágnes Sünimanója. A történet egy vidám, mozgalmas nagycsalád életéről szól, ahová véletlenül becsöppen egy manó, és velük tölt egy egész esztendőt. A család alapvetően hétköznapi életet él (iskola, munka, családi programok, összejövetelek, ünnepek stb.), aminek egyértelműen az anya a motorja: összefogja, megszervezi, lebonyolítja a teendőket, és aktív részese a problémák megoldásának. Ugyanakkor egyértelműen az elfogadás, biztonság és gondoskodás szimbóluma. Magától értetődő természetességgel fogadja be és kapcsolja be a mindennapjaikba a különös kis lényt. Partnere és biztos támasza a gyerekeknek.

Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola sorozatának Lássatok csodát! című részének anyafigurája. A nagyotmondó kislány a folytonos füllentései miatt egyre nagyobb és nagyobb galibába kerül és egyre reménytelenebbnek látszik, hogy kikeveredhet a csávából. Az anya a történet folyamán inkább háttérszereplőként van jelen, ám végül az ő aktív jelenléte segít helyre tenni a dolgokat. Ugyanazt az elfogadást és biztonságot képviseli, mint amit a Sünimanó című könyv anyájánál is tapasztalhattunk, azt az attitűdöt, amit minden kisiskolás gyerek igényel, akik épp küzdenek a szocializáció és az önállósodás minden nehézségével egy lassú leválási folyamat egyik állomásán.

Egészen más szemszögből láthatjuk a kiskamaszoknak szánt történetek anya-szereplőit. A 10-14 éves korosztály számára felerősödik a kortárs csoporthoz való ragaszkodás, a családról való leválás folyamata. Szülői szemmel különösen érdekes ezeket az olvasmányokat kézbe vennünk: mivel a kamasz-szempont áll a középpontban, görbe tükröt állítanak nekünk, ami bizony néha igen tanulságos. Különösen humoros forrás ehhez a svéd Kerstin Lundberg Hahn Szerencsesüti című kötete, ahol az Oscar nevű főszereplő kalandjai pontosan abból fakadnak, hogy rémesen kínosnak érzi a szüleit. A második részben, a Mandulaszívben pedig arról szeretné meggyőzni őket, hogy vegyenek neki egy kiskutyát. Mindkét kötetben a szülők (az anya) egyfajta ellenpólust képvisel, miközben a történeteket végig áthatja a család erős összetartása, nagyon jó üzenetet hordozva, hogyan lehet ezt a nehéz leválási folyamatot úgy „túlélni”, hogy közben végig szem előtt marad a legfontosabb, biztonságot nyújtó kapocs: a szeretet.

Maksai Kinga Névtelen világ sorozatának Erik és a legfelső utáni emelet című első részében pedig már a kortársakhoz való ragaszkodás kerül előtérbe. Itt a szülők, az édesanyák, sokkal inkább mellékszereplők, és már nem vesznek részt a történet alakulásában, ellenben a már emlegetett görbe tükör talán itt a legszembetűnőbb. Ugyanakkor jó belepillantani az önállósodás, csapattá szerveződés, az egymásért való felelősségvállalás, azaz a felnőtté válás folyamatába, még akkor is, ha ez számunkra szülők számára figyelmeztetés: elérkezett a „hátralépés” pillanata.

És végül van egy különleges szempont, amikkel viszonylag gyakran foglalkoznak a mesék, ifjúsági regények: ez pedig az anya hiánya.

Enyhébb esetekben az anya csak időlegesen van távol, és ez ad lökést a történet alakulásnak: ilyenkor rendszerint a szülők távollétében a gyerek(ek) idegen környezetbe kerül(nek) (nagynénihez, nagybácsihoz „megőrzésre”), és az idegen világ felefedezése adja meg a kalandok magvát. Mivel az ilyen típusú könyvek is rendszerint a kiskamasz korosztálynak szólnak, nehéz nem észrevenni a párhuzamot a szülőtől való elszakadás – önállósodás – világ felfedezése/felnőtté válás mechanizmusával. Ilyen típusú könyvek például Somfai Anna Barátsághálója vagy Steve Hockensmith Nick és Tesla sorozata.

A legtragikusabb, az édesanya elvesztését központba állító történeteket sem kerülheti meg a gyerekirodalom. Érzékeny téma, különösen fontos, hogy mindig az életkornak megfelelő szinten nyúljunk hozzá. Nagyszerű példa erre Rose Lagercantz Az én boldog életem című könyve (és a sorozat többi kötete), ahol az anya elvesztésének ténye finoman a háttérben húzódik meg, mintegy mellékesen tudjuk meg, és a fókusz végig a főszereplő Tina mindennapjain, különös tekintettel az iskolakezdéssel járó izgalmakon van. Az elválás szimbolikáját a legjobb barátnő elköltözésén keresztül kísérhetjük nyomon, ami sokkal kézzelfoghatóbb egy kisiskolás gyerek számára.

A kamaszok számára pedig Maksai Kinga Mia és Maja című könyve érinti ezt a témát, és bár sokkal nyíltabban és több szó esik magáról a fájdalmas veszteségről (ahogy azt ez a korosztály meg is kívánja), természetesen a központban itt is sokkal inkább Mia tinédzser mindennapjai vannak, és csak a lány finom lelki folyamataiba való bepillantás cizellálja a képet, és választja el a történetet egy szimpla tiniregénytől.  Az anya láthatatlan jelenléte végig átszövi a regényt, felhívva a figyelmet arra a megnyugtató érzésre, hogy bárhogy is alakuljon a sorsunk az édesanyánk, ha csak lélekben is, de örökké mellettünk fog állni.