Csörgei Andrea írása
Június harmadik vasárnapján az édesapáké, nagypapáké, nevelőapáké, keresztapáké a főszerep. Amíg a népmesékben gyakrabban kapnak jelentős szerepet az édesapák („öreg királyok”), mint az édesanyák, addig az irodalmi mesékben, különösen néhány évtizeddel ezelőttig, inkább az anyák szerepe volt a hangsúlyosabb. Talán ez azzal is magyarázható, hogy a hagyományos családmodell szerint a gyerekekkel való foglalkozás elsősorban az anyukák, nagymamák feladata, a gyerekek mindennapjaiból építkező gyerekkönyvek pedig visszatükrözték ezt szereposztást.
Mára ennél azért árnyaltabb lett a kép. Egyre több szó esik arról, mennyire fontos az apák szerepvállalása a gyerekek körüli teendőkben, a velük való minőségi idő eltöltésében. Fontos, hogy ők is a gyerekek mindennapjainak részesei legyenek, még akkor is, ha esetleg nem élnek együtt a szülők. Egyre több olyan családot látni, ahol a terhek, gondok, de az örömök is megoszlanak a szülők között, vagy egy esetleges válás után is egyre több helyen kérik a közös gyerekfelügyeletet. Az apák megjelentek a korábban rendszerint anyukáknak tulajdonított színtereken: az óvodák, iskolák előterében, a játszótéren (a homokozó padkáján homokpogácsát sütögetve:), a zenebölcsis foglalkozásokon vagy akár a kiságyak mellett, esti mesét olvasva. És mint kiderült: pont olyan jól illenek ezekre a helyekre, mint az édesanyák!
Természetesen ez a jelenség visszatükröződik a gyerekirodalomban is, sőt, egyre több olyan művel is találkozhatunk, ahol az apák, nagypapák kifejezetten hangsúlyos, központi szerepet kapnak. Ilyen könyvekből válogattunk néhányat.
Kiss Ottó Ati sorozata (Ati és a holdvilág, Ati repülni tanul, Ati a tükör mögött) érzelemgazdag szöveg, a generációk közti összekapcsolódásra, az elmúlásra, a valóság és álom, a hétköznapi és varázslatos egységére fókuszál. Mindhárom mű központjában Ati áll, aki hol a már meghalt nagypapája emléktárgyai után kutat, hol egy nyaraláson barátkozik össze a különös Ármin bácsival, hol pedig a keresztapja különös mondatán eltöprengve indul családi emlékek után. Férfigenerációk meséje, természetesen egyáltalán nem csak fiúknak!
A svéd szerzőpáros Rose Lagercrantz és Eva Eriksson könyvsorozatában (Az én boldog életem, A szívem ugrál örömében, Boldogság mostanában, Tina szerint a világ, Viszlát legközelebb) egy olyan családról olvashatunk, ahol az édesanya elvesztése után az édesapa egyedül neveli kisiskolás lányát. Bár természetesen Tina szemszögéből ismerjük meg a történeteket, az események során végigizgulhatjuk az édesapa dilemmáit, küzdelmeit is, akár az egyedülálló szülőséggel, a kisiskolásból kiskamasszá serülő Tina változásaival vagy egy új pár választásával, családba integrálásával kapcsolatban. A szöveg nem ringat álomvilágba: szembesít minket a konfliktusokkal, nehézségekkel is, ugyanakkor nagyszerű példát tár elénk, hogyan lehet mindent, még a legnehezebb helyzetben is szeretettel, türelemmel, egymásra figyeléssel megoldani.
Nagyon hasonló apaképpel találkozhatunk Maksai Kinga Mia és Maja című regényében. A családi szituáció itt is hasonló: az édesanya halála után az apának kell kamaszlányát és kisiskolás fiát nevelnie, a családot egyben tartania. A családot ért érzelmi megrázkódtatások, melyek különösen mélyen érintik Maját, akinek serdülőkorának minden velejárójával is meg kell küzdenie, valóban feladják a leckét az édesapának, aki nem adja fel: kitartóan küzd azért, hogy a betölthetetlen hiátus ellenére mégis kerek, egész családot alkothassanak.
Egy másfajta kamaszszemüvegen keresztül mutatja be Mészöly Ágnes A kupolák titka című izgalmas kalandregénye a történetben felbukkanó apafigurákat. A regénybeli családok apái (nevelőapái, ex-nevelőapái) rendszerint nem tökéletesek. Egy valódi kamasz-görbe tükrön keresztül szinte kivétel nélkül mindegyiknek megismerjük valamilyen gyengeségét, hibáját, vétkét, ugyanakkor minden tökéletlenségük ellenére nélkülözhetetlenek: kisebb-nagyobb segítségük, támogatásuk nélkül nem sikerülne a gyerekeknek végigvinni a küldetést, megmenteni Dóra öccsét, és nyugalmat találni Panni szeretett nagypapája lelkének.
És persze semmiképp ne feledkezzünk meg azokról a fergeteges kalandokról, amelyeket elsősorban apákkal élhetünk át! Méhes György Tatárok a tengeren című regényében egy édesapa (Vilmos atya) fiával és annak három barátjával a nyári vakáció ideje alatt nekivág a tengerpartnak, hogy három fékevesztett, izgalmas hetet töltsenek ott. Lehet, hogy néha kicsit kozmás ételt esznek, talán a szállásuk sem épp ötcsillagos luxushotel, még az is lehet, hogy az esti fürdés is kimarad egy-két, netán több napig, vagy elveszítenek néha valamit vagy valakit, de az egészen biztos, hogy a fiúk életük legkacagtatóbb, legmozgalmasabb, leglazább és minden bizonnyal legemlékezetesebb kalandjukban vehetnek részt.
Becsüljük az édesapákat, nevelőapákat, nagypapákat és keresztapákat, legyünk hálásak a közös kalandokért, az útmutatásért, a játékért és az általuk nyújtott biztonságért – és olvassunk velük, róluk sokat, és ne csak ezen az egy vasárnapon!
IRODALMI KÁVÉZOO 