Dániel András

Kisgyerekkorom nem csekély részét egy omladozó pesti bérház második emeleti erkélyén töltöttem, egy málló vakolatú fal társaságában. Ez a fal képzeletemben hol barlangokkal teli sziklás meredély, hol pueblo indiánok sápadtarcúak által ostromlott otthona, hol egy ókori város nyomait kutató régészeti ásatás helyszíne volt. Minderről hajdani műanyag játék katonáim nyilván sokat tudnának mesélni… Ettől a faltól aztán kanyargós út vezetett engem a gyerekirodalomig.

Eddig a legismertebbek talán a kufli nevű lényekről szóló képeskönyveim lettek. Rajtuk kívül írtam és rajzoltam néhány könyvet, amelyeknek zárójel van a címében – Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém), Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?) –, valamint pár olyat is, amelyekében nincsen. Az utóbbiak között van, ami egy féllábú óriásról szól (A könyv, amibe bement egy óriás), van, amelyik a rendrakás nehézségeit tárgyalja (Smorc Angéla nem akar legóba lépni), akad olyan, ami a liftezés örömeibe avatja be olvasóit (És most elmondom, hogyan lifteztem), sőt olyan is, ami arról szól, hogy olykor mennyire nehéz rajznak lenni (A nyúlformájú kutya). Legutóbbi, Odabent a frigóban című könyvem egy jégrevü hűtőszekrényben zajló próbáiról szól, ami jól mutatja a hétköznapi problémák iránti kivételes fogékonyságomat.

Mindezekből talán látható, hogy érdeklődésem széleskörű, sok minden jut az eszembe, és e sok mindent előszeretettel osztom meg másokkal is. Valószínűleg az a helyzet, lélekben igazából még mindig ott ülök azon a régi erkélyen, a málló vakolatú fal előtt… És van esély rá, hogy ez most már így is marad.

(szerkesztői megjegyzés: A Kiskobold-könyvek illusztrációi mellett, Andrisnak köszönhetjük a Parti Medve logóját, azaz a Medvebarátok kedvenc kis maciját is.) (●’◡’●)