Maros Krisztina

Három nagylányunkkal és három macskánkkal egy mesebeli házban élünk, amelyet három hatalmas
sárkány őriz (na jó, az utóbbi nem igaz, de a többi hármas nem mese).

Nem is emlékszem pontosan, mióta rajzolok, szerintem ez mindig is így volt. Mégis sok-sok kanyar után lettem csak illusztrátor, és egyre inkább a mesékben érzem jól magam. Kipróbáltam más, „rendes” foglalkozásokat is, és folyamatosan próbálkozom a háziasszony szereppel is, ám (valamilyen rejtélyes okból) sokkal jobban esik lerajzolni egy rumlis szobát, mint rendet tenni a sajátomban. Minden könyv, minden egyes történet egy újabb kihívás számomra; egy jó alibi, hogy kipróbálhassak új színeket, új technikákat, színezhessek, firkálhassak, hangos zenére alkothassak (hogy aztán kidobjam az egészet, és újrakezdjem…). Ez egy folyamatos fejlődési lehetőség, amiben el lehet feledkezni minden másról. Egy-egy munka végeztével a szereplők szinte a barátaimmá válnak; velük kelek és fekszem, ismerem az összes apró rezdülésüket.

Néha csak úgy kipattan a fejemből egy karakter, lerajzolom, aztán életre kel, és egy egész történet szövődik köré: így készült már több saját képeskönyvem.