Olvass füllel!

Csörgei Andrea hangoskönyv ajánlója

Az olvasóvá nevelésnek számos összetevője van, de abban minden szakember egyetért, hogy az olvasás megszerettetése először a fülünkön keresztül történik, a már egészen kisded kortól hallott mondókák, mesék, versikék és egyéb történetek befogadásával. Tudjuk jól: azok a gyerekek, akiknek rendszeresen és sokat mesélnek pici koruktól kezdve, a betűkkel való megismerkedésük után sokkal lelkesebben falják a könyveket, mint azok, akiknek ez a fajta kapcsolódás hiányzott, vagy csak hiányosan jelent meg életük első szakaszában.

A szülőkkel való mesélés közben kialakuló meghitt, biztonságot nyújtó érzés olyan meghatározó lehet, hogy később ezt vágyunk majd visszaidézni, amikor olvasmány után nyúlunk, azzal a céllal, hogy „belefeledkezhessünk a történetbe”.

Emellett azt is fontos megjegyezni, hogy a mesehallgatás erősen fejleszti a hallott szöveg értését. Erre azért különösen fontos szülőként is ügyelnünk, mert egyes tanulmányok már kimutatták, hogy az utóbbi időben a gyerekek hallottszöveg-értése romló tendenciát mutat, de sajnos, a napi iskolai környezetben ennek a részképességnek a felmérésére viszonylag kevés figyelem és idő jut. (A különféle bemeneti, kimeneti, illetve kompetencia mérések kizárólag az olvasott szöveg értésére korlátozódnak.) Márpedig ennek a képességnek nem megfelelő funkcionálása is okozhat később tanulási nehézséget, érdemes ennek elejét vennünk!

A hallott mese ugyanúgy fejleszti a képzelőerőt, mint maga az olvasás. A szárnyaló fantázia nagy segítség az olvasás minél biztosabb elsajátításához, illetve az élet számos területén elengedhetetlen még felnőtt korban is (pl. kreativitást, empátiát igénylő foglalkozások esetén stb.). Gazdagabb képzelőerő, gazdagabb élet!

A szülői, pedagógusi élőszavas mesélést, felolvasást nem helyettesítheti semmi, ugyanakkor arra is van mód, hogy olyan helyzetekben, amikor a felnőtt nem tud jelen lenni vagy egyéb elfoglaltsága van, akkor se kelljen nélkülözni a mesehallgatást. Nagyszerű eszköz erre a hangoskönyv, ami ma már minden korosztály számára elérhető. Jó szolgálatot tesz utazás közben, vagy a gyerekek elmélyült, kreatív tevékenysége alatt (rajzolás, festés, építés stb.) hallgatva új szempontokat adhat fantáziájuk kifejezéséhez, de nehezen alvó gyerekeknél kitöltheti a délutáni csendespihenő idejét, vagy a szülői közös esti mese utáni plusz mese is lehet.

A választék bő, ezért szeretnénk segítséget nyújtani ajánlónkkal a megfelelő hangoskönyvek kiválasztásához.

Kortárs meseíróink közül a legkisebbeknek (kisóvodások, nagyóvodások) ajánljuk, az egy hordozón megjelent, két „Mesepogácsa”-sorozatunkba tartozó kötet hangoskönyv változatát. Máté Angi lírai-irodalmi nyelven megszólaló Egy susogó levél című könyve, illetve Szabó Imola Julianna végtelenül kedves Rókamók és Círmacs kalandjait bemutató meséi mind meghittséget, biztonságot, nyugalmat közvetítenek a mesehallgatók felé.

Ez egy susogó levél | Rókamók és Círmacs – hangoskönyv

Máté Angi és Szabó Imola Julianna előadásában

Nagyobb óvodásoknak, kisiskolásoknak szólnak Kiss Ottó Atti-történetei. Az ilyen korú gyerekek világ felfedése utáni vágyát segít kicsit csillapítani, az élet nagy kérdéseit boncolgató, gyerekhangon megszólaló mű.

Ati meséi – hangoskönyv

Bach Kata előadásában

Zalán Tibor Királylányok meséi  öt különböző királylány izgalmas, a népmesék világát idéző, humoros történetét mondja el. Izgalmas rácsodálkozni, hogy a királylányok sem egyformák és az ő életútjuk sem mindig egyértelmű, az előre eltervezett módon zajló.

Királylányok meséi – hangoskönyv

Balogh Anikó előadásában

Ha valaki inkább klasszikus szerzővel ismertetné meg óvodás-kisiskolás gyermekét, akkor mindenképp hallgassák meg az erdélyi származású nagy történetmesélő, Sütő András szívet melengető tréfás állatmeséit, a Volt egyszer egy édesszájú medve című korongról, a nagyobb iskolásoknak pedig a valós történeteken alapuló Hargitai vadászkalandokat ajánljuk jó szívvel.

Volt egyszer egy édesszájú medve – hangoskönyv

Korodi Janka előadásában

Hargitai vadászkalandok – hangoskönyv

Korodi Janka előadásában

Ez utóbbi (azaz a 8-12 éves korosztálynak) ajánljuk a kortárs szerzők művei közül a népszerű, szarkasztikus humorú Kertész Erzsi köteteiből készült hangoskönyveket. Elsőként a végtelenül humoros, felnőtt fejjel is roppant szórakoztató, jellemtanulmánynak is beillő Állat Kávézoo, illetve Állati Vállalat kötetekből készült hangoskönyvet, amely két vállalkozó kedvű antilop dzsungelbeli kalandjait mutatja be.

Állat KávéZoo | Állati Vállalat – hangoskönyv

Vecsei H. Miklós előadásában

A nyomozós kalandokra vágyóknak az Éjszakai Kertet ajánljuk, ami természetesen több, mint egy átlagos detektívtörténet, tele rejtéllyel, misztikummal és persze csipetnyi humorral.

Éjszakai Kert – hangoskönyv

Bach Kata előadásában

Ha pedig egy igazi szerelmi lovagregénybe hallgatnánk bele, hát csakis a szerző Dalia és Dália – A nagy szívrablás című művére essen a választásunk. Nem fogunk csalódni, a remek történetvezetés mellett, itt is kaphatunk egy kis görbe tükröt a párválasztásból. Kiskamaszoknak szinte kötelező!

Dalia és Dália – A nagy szívrablás – hangoskönyv

Jordán Adél előadásában

Itt, a vakáció kellős közepén mindenképpen szerezzünk be néhány fülbemászó gyerekirodalmat, hogy minél mesésebben teljen a nyár!


Intézményi ajánlat

Szeretnénk a pedagógusok, könyvtárosok és az oktatási-nevelési intézmények könyvvásárlását megkönnyíteni, ezért számukra 40% kedvezményt biztosítunk folyamatosan könyveink árából. A kedvezmény érvényesítéséhez kérjük, először regisztráljanak ITT, majd, ha a regisztráció megtörtént, jelezzék azt levélben a timea.konya@cerkabella.hu e-mail címen. Kérjük, a levélben tüntessék fel az oktatási-nevelési intézmény nevét, amelyben dolgoznak.

Kertész Erzsi: Éjszakai Kert – foglalkozásterv

Foglalkozásterv Kertész Erzsi Éjszakai Kert című könyvéhez 3. osztályosoknak. Készítette: Budácsik Éva Korosztály: a foglalkozásterv 3. osztályos gyerekeknek készült A foglalkozásterv Kertész Erzsi Éjszakai Kert című könyve alapján készült Változatos, kreatív, gondolkodtató feladatok, amelyek mentén kiválóan feldolgozható a könyv. A feladatok a meseregény nagyobb egységeihez kapcsolódnak, így végigmenve rajtuk valóban lefedik az egész történetet. Töltsétek…