Advent negyedik vasárnapja

Eljött az utolsó, a negyedik vasárnap. Innen már valóban csak pár nap a csodás éjszaka eljövetele. Az utolsó gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún, ez a vasárnap Keresztelő Szent Jánost idézi, aki Jézus eljövetelét hirdette. A negyedik gyertya a szeretetet jelképezi.

Legyen hát tele szeretettel valamennyiünk szíve adventben, karácsony ünnepén és az esztendő hátralevő részében is.  Áldott, békés, mesélős ünnepeket kívánunk!

Hagyomány

Karácsony
december 25.

Jézus születésének emléknapja, hagyományosan a család ünnepe. A kántálás, betlehemezés nemcsak a Megváltó születését meséli el, hanem köszöntést, jókívánságokat is magában foglal.

A családi karácsonyi szokásoknak főként egészségvarázsló szerepe van: aki a „karácsonyi vízben”, azaz hideg jeges vízben, melybe egy szép piros almát tettek, megmosdik, egész évben egészséges és serény lesz. Karácsonykor hagyományos étrend kerül az asztalra.

Az időjóslás szerint:

„Fekete karácsony – fehér húsvét,
fehér karácsony – fekete húsvét.”


A hagyomány leírása és a mondás megtalálható az alábbi kötetben:


Mese

Molnár T. Eszter: Sarolta néni vándorkalácsa

Sarolta néni ötven éve minden karácsonykor egy diós és egy mákos kalácsot sütött Rezső bácsinak. Rezső bácsi ötven éve minden karácsonykor elmondta Sarolta néninek, hogy ő bizony a mákosat nemigen szereti.

Igaz, ami igaz, Sarolta néni is jobban szerette a diósat, ezért az még újév napja előtt elfogyott, a mákosból viszont jutott a farsangi süteményestálra is. Ami még azután is megmaradt, azt március közepén Sarolta néni tejbe áztatta, és odaadta Sándornak, a házőrző pincsinek. Sándor jobban szerette a kolbászt és a szafaládét, az ázott mákos kalácsra csak fintorgott, így az végül, mikor már úgy megszikkadt, hogy Sarolta néni se tartotta jónak semmi másra, kikerült a tyúkok elé, a baromfi udvarba. Szerencse, hogy a tyúkok nem voltak válogatósak, ők húsvétig felcsipegették a karácsonyi kalácsot mind az utolsó mákszemig. Igaz, a tyúkok a vasszeget is megették volna, ha Sarolta néni szórja eléjük.

Ahogy az lenni szokott, Sarolta néni idén december huszonharmadikán is kizavarta a konyhából Sándort, aztán elővette a sodrófát és a nyújtódeszkát, mákot és diót darált, tojást tört, élesztőt futtatott, kevert, kavart, nyújtott, sodort, sütött, és mire Rezső bácsi megjött a piacról, az asztalon ott pihent a két aranybarnára pirult kalács. Úgy hasonlítottak egymásra, ahogy csak egy diós és egy mákos kalács tud.

– Micsoda illatok – szimatolt Rezső bácsi.

– Meg se repedt a tetejük – dicsekedett Sarolta néni.

– Alig várom, hogy holnap megkóstolhassam őket – bólogatott Rezső bácsi. – Csak az a kár, hogy a mákosat én bizony nemigen szeretem.

Sarolta néni és Rezső bácsi korán vacsorázott, és Sándor is elropogtatta az esti falatkáit az asztal alatt. A kalácsokról el is feledkeztek mind a hárman, a tyúkok meg eleve nem is tudtak róluk, de abban nincs semmi meglepő, mert a tyúkok általában nagyon keveset tudtak a világról. Ám amikor elsötétedett a ház és a kisszoba megtelt Rezső bácsi horkolásával, a kalácsok halkan mocorogni kezdtek.

– Töri a fonatomat ez a deszka – súgta az egyik.

– Én már nem érzem a töltelékemet – replikázott a másik.

– Sokáig kell még itt feküdnünk? – kérdezte az egyik.

– Holnap délben készíti el Sarolta néni a süteményestálat.

– Legalább egy konyharuhával letakarhatott volna, hogy ne fázzunk meg.

– Engem más is bánt ám, nem csak a deszka – sóhajtott kis idő múltán a másik kalács. – Te alig várod, hogy elfoglalhasd a főhelyet a süteményestálon, de engem sajnos Rezső bácsi nemigen szeret.

– Ne is törődj vele – vigasztalta az egyik. – Sarolta néni szívesen majszol belőled.

– Egy szeletet. Aztán rám un, hagyja, hogy megszáradjon a tésztám, végül odaad az állatoknak. Meglátod, a tyúkketrecben végzem idén is.

Az első kalácsnak erre nem jutott eszébe semmi vigasztaló, de hogy ne tűnjön keményszívűnek, halkan cöccögött.

– Tudod mit? – kérdezte a másik. – Elmegyek világgá.

– Megbuggyantál? Rengeteg veszély leselkedik egy kalácsra odakint!

– Mi a legrosszabb, ami történhet velem? Valaki jóízűen elfogyaszt? Hiszen erre várok ötven éve!

– Beleeshetsz egy pocsolyába, elgázolhat egy biciklis, vagy lelökhet az árokba egy kóbor macska – csóválta a fejét az első kalács. – Aztán nemhogy jóízűen, de fintorogva sem fog megenni senki.

– Igazad van – sóhajtott a második. – De akkor is ki akarom próbálni, hogy máshol nagyobb szerencsém lenne-e. – Azzal óvatosan lecsúszott az asztalról, maga köré tekerte Sarolta néni ibolyás konyharuháját, végigkígyózott az előszobán, és kisiklott az ablakrésen.

A mákos kalács, mert persze csak ő lehetett a szökevény, gondosan elkerülte a tyúkketrecet. Egyenesen a kertkapu felé ment, átkúszott alatta, az utcán körbekémlelt, és mivel mindkét irány pont ugyanolyannak látszott, balra fordult. Néptelen utcácskákon át vezetett az útja. Mindenki otthon készülődött az ünnepre, így a kalácsnak nem kellett biciklisektől tartania. Igaz, nem is jött vele szembe az a valaki, aki pont egy falat mákos kalácsra vágyott.

Sorra belesett a házak ablakán, hátha ki tudja figyelni, kinél üres az asztal. Az egyik lakásban már feldíszítve állt a karácsonyfa, és színesen virítottak rajta a szaloncukrok, a másikban lázas karamellkészítés folyt, a harmadikban nem kevesebb mint nyolc pirosra sült kalács pihent a kockásterítős asztalon.

Az utca végén egy kidőlt-bedőlt házikó állt, kerítése foghíjas, teteje rogygyant, ablakában pedig csak egy pislákoló mécses világított. A kalácsnak megdobbant a szíve. Itt biztosan nincs terített asztal. Itt szívesen látják majd. Felmászott a küszöbön és bekopogtatott. Odabentről halk csoszogást hallott, és kitárult előtte az ajtó. A ház lakója, a morcos szemöldökű Füsti úr körülnézett, de mivel nem látott senkit a tornácon, azt hitte, csak a szomszéd gyerekek szórakoznak vele. Szemöldöke a szokásosnál is morcosabbra húzódott. Hogy elszemtelenedtek az ebadta kölkei! Már karácsonykor sem hagyják békén az embert? Gyorsan be is akarta csukni az ajtót, hogy ne hűljön ki a ház, ám ekkor a kalács megmoccant a lábtörlőn.

– Nohát, ez meg mit keres itt? – kérdezte Füsti úr.

Lehajolt, felvette az ibolyás konyharuhába bugyolált csomagot, és bevitte a szobába. Amikor kibontotta, szörnyen elcsodálkozott.

– Ajándékot kaptam? – morfondírozott magában. – Egy egész karácsonyi kalácsot tett valaki az ajtóm elé? De hát én vagyok a falu legmogorvább embere. Barátaim sincsenek. Ki akarna kedveskedni nekem? Ez az ibolyás konyharuha olyan ismerős, mintha már láttam volna valamikor. No, majd csak az eszembe jut.

Füsti úr kiment a konyhába, keresett egy süteményestálat, és óvatosan rátette a különös ajándékot. A kalács boldogan nyújtózott el a finom porcelánon. Kicsit poros volt a tál, és a szélein talán csorba is, ő mégis úgy érezte, hogy soha nem volt még ilyen elegáns nyugágya. Azt sem bánta, hogy kolbászzsíros volt a kés, amivel Füsti úr felszeletelte.

– Mákos! – kiáltott fel Füsti úr. – Akárki is a titokzatos jóakaróm, tudja, mi a kedvenc finomságom! – Azzal kistányért és villát kerített, és rögvest nekilátott a kóstolásnak.

Füsti úr réges-régen, talán a nagymamája konyhájában evett utoljára ilyen finom mákos süteményt. Nem csoda, hogy az első falattól örömkönnyek gyűltek a szemébe, a másodiktól pedig nevethetnékje támadt. Sarolta néni mákos kalácsa pedig talán még soha nem volt olyan boldog, mint ott, a kidőlt-bedőlt, roggyant tetejű házikó konyhájában, a falu legmogorvább emberének társaságában. Sarolta néni viszont egészen biztosan nem volt még olyan dühös, mint másnap reggel, amikor az egyik kalácsot hiába kereste. A diós ott feküdt a deszkán, ahová előző este tette, de a mákos nyomtalanul eltűnt. Sarolta néni felforgatta a konyhát, a kamrát, kérdőre vonta Rezső bácsit, Sándort és a tyúkokat, végül a csendőrhöz akart szaladni, ugyan, fogja meg a besurranó kalácstolvajt, ám amikor kinyitotta az ajtót, a tornácon majd fellökte az ünneplőbe öltözött Füsti urat.

– Maga meg mit keres itt? – förmedt rá.

Füsti úr most az egyszer egyáltalán nem volt mogorva, sőt, fényesen mosolygott, és egy piros szalaggal átkötött csomagot nyújtott Sarolta néni felé.

– A kedves ajándékért cserébe hoztam egy kis házikolbászt az ünnepi asztalra. Talán azt hitte, nem találom ki, ki kedveskedett nekem azzal a csodálatos, omlós kaláccsal, de a maga jó szívét és az ibolyás konyharuháit mindenki ismeri a faluban. És én most már azt is tudom, hogy a mákos kalácsának nincs párja szerte a világon. – Azzal Füsti úr boldog ünnepet kívánt, sarkon fordult, és elballagott a kertkapu felé.

Sarolta néninek szerencsére a torkára fagyott a tiltakozás, és mire kimondhatta volna, hogy azonnal kéri vissza a mákos kalácsát, kikéri magának, neki nincs is jó szíve, és dehogy akart ő kedveskedni a falu legmogorvább emberének, felkúszott az orrába a fokhagymás házikolbász ínycsiklandó illata. Igaz, ami igaz, gondolta, Rezső bácsi jobban szereti a kolbászt a mákos kalácsnál, sőt, talán még a diósnál is. És miért ne ehetne idén karácsonyra valamit, amit igazán szeret?

– Boldog karácsonyt magának is, Füsti úr! – kiáltott a hívatlan látogató után. – Ha van kedve, nézzen be hozzánk később, hátha akad a kamrában még valami kedvére való.

Így történt, hogy az idei karácsony kicsit más volt, mint a többi. Sarolta néni nem majszolt el egyetlen szelet mákos kalácsot sem, mert azt Füsti úr még karácsonyeste az utolsó morzsáig megette. Füsti úr nem gubbasztott egyedül a sötét kis házikójában, hanem Rezső bácsival kártyázott a fenyőillatú nappaliban. Sándor pedig kapott egy remekbeszabott kolbászvéget a száraz falatkái mellé a kutyatálba. Egyedül a tyúkok nem vették észre a különbséget, de hát abban nincs is semmi meglepő.


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

Lovász Andrea (szerk.)
KARÁCSONYNAK ÜNNEPE

Ajánlott korosztály: 4+


Letölthető illusztráció

Horváth Ildi illusztrációja a Karácsonynak ünnepe c. antológiából.


Finomság

Mákos guba

A mák nemcsak rontást elhárító szer, de a karácsonyesti mákos gubához szerelmi varázslat is tartozik: ha a leány a bátyja villájáról leemelt mákos gubával kiszaladt a ház elé, megláthatta, ki lesz a férje farsangkor.

Forralj fel 9 dl tejet 2 tasak vaníliás cukorral, 7 evőkanál mézzel és 7 dkg vajjal. Ezt öntsd rá 10 felkarikázott kiflire. Keverj össze 25 dkg őrölt mákot 20 dkg porcukorral és 2 citrom héjával, ezzel a mákos keverékkel forgasd össze a kiflikarikákat.

Kivajazott hőálló tálban süssed, míg megpirul a teteje.

Sűrű vaníliamártással tálald!

(Dödölle. Gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendárium, Szerk: Lovász Andrea, ill.: Keszeg Ágnes, Cerkabella, Szentendre, 2019.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: