Készítette: Pásztor Csörgei Andrea
Az alábbi, drámajáték alapú foglalkozásterv Majoros Nóra: A rókák panasza és Az angyalok állata című meséihez készült. Mindkét mese megtalálható a Macskamuzsika című, 2018-ban megjelent kötetünkben, illetve elolvashatjátok itt a blogon, a Lapozz bele! rovatban.
A foglalkozás egy bárki által látogatható programra készült, így olyan alsó tagozatos gyerekekkel játszottunk együtt, akik nem feltétlenül ismerték korábbról egymást, így akár nagyobb iskolai rendezvényen vagy otthon egy gyerekzsúron is megcsinálhatjuk.
A foglalkozás 45-60 percet vesz igénybe.
I. Bemelegítés/ismerkedés: Egy név – egy mozdulat
A foglalkozást egy gyors bemelegítéssel, bemutatkozással kezdjük. Körbeállunk, és a játékvezetővel kezdve mindenki elmondja hangosan a keresztnevét és tesz hozzá egy bármilyen egyszerű mozdulatot (meghajlás, pördülés, integetés… bármi), amit a többiek közösen utánoznak, megismételve az illető keresztnevét.
II. Menjünk medvét vadászni!
A „Medvevadászat” egy viszonylag jól ismert és kedvelt energetizáló játék. A gyerekek továbbra is körben állnak, majd ütemesen helyben menetelni kezdenek, miközben az alábbi versikét ütemre szavalják. A játékvezető mondja (mondatonként) előre, a gyerekek pedig megismétlik, tartva a menetelés ritmusát.
– Menjünk medvét vadászni!
– Ninini!
– Olálá!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy híd!
– Keljünk át!
(futást imitálva átdübörögünk a képzeletbeli hídon)
– Átértünk.
– Menjünk tovább!
– Ninini!
– Olálá!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy mocsár!
– Keljünk át!
(itt cuppoghatunk, játszhatjuk, hogy a lábunk beleragadt a mocsárba, kihúzhatjuk egymást stb.)
– Átértünk!
– Menjünk tovább!
– Ninini!
– Olálá!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy folyó.
– Ússzunk át!
(úszást mutatunk, megijedünk a krokodiloktól, gyorsabban ússzunk)
– Átértünk!
– Menjünk tovább!
– Ninini!
– Olálá!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy hegy!
– Másszunk át!
(mászást imitálunk, egyre nagyobbakat kapaszkodva, a túloldalon elég lecsúszni)
– Átértünk!
– Menjünk tovább!
– Ninini!
– Olálá!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy barlang.
– Menjünk be!
Lassan, mintha sötét lenne a barlangban, csukott szemmel „megyünk be”, majd mintha valakinek a fejét tapogatnánk, mondjuk: „Nagy, szőrös feje van, nagy szőrös füle van, jujj, de éles a foga, hatalmas a mancsa… HISZEN EZ EGY MEDVE!”
• Fussunk! (Kiáltjuk, majd futunk ki a barlangból, át a hegyen, a folyón, a mocsáron, a hídon. A végén fantáziánk szerint utolérhet a medve, vagy leszakad a híd, vagy megmenekültünk.)
III. Jaj, a rókák panaszkodnak! – Mesehallgatás
A gyerekek leülnek a helyükre, ha szeretnénk, megteremthetjük a meséhez a hangulatot pl. egy mécses meggyújtásával, pici illóolaj cseppentésével, vagy egy kis csengő megszólaltatásával, majd a játékvezető felvezeti a mesét:
„Nos, az emberek nemcsak a medvére vadásznak, hanem bizony a rókákra is. Így volt ez a kezdet kezdetétől, hogy mi is történt velük, ahhoz hallgassatok meg egy mesét!”
Majoros Nóra: A rókák panasza
IV. Állókép készítése
A mese végén beszéljünk pár szót a gyerekekkel arról, milyennek képzelik el a rókák mennyországbeli erdejét, majd kérjük meg őket, hogy mindnyájan válasszanak egy-egy szerepet, és – mintha a mennyországbeli erdőről egy fotó lenne – álljanak meg néhány másodpercig mozdulatlanul. Bármilyen szerepet lehet választani (növény, állat, tárgy… csak a fantázia szab határt).
Körbejárva, megérintve egy-egy gyereket mondhat magáról egy-egy mondatot: kicsoda is ő a szerep szerint.
Ha túl sok gyerek gyűlt össze, csoportokra is bonthatjuk, és egymásnak mutathatják be állóképeiket.
V. Különleges állatok
A mennyországbeli erdőben nem csupán jól ismert állatok laknak, hanem olyanok is, akikkel itt a földön nem találkozhattunk még sosem. Mutassatok be ezek közül egyet! Találjátok ki, a nevét, hol él, mit szeret enni, stb., rajzoljátok le, hogy néz ki, és találjátok ki, milyen a hangja. Ha kész vagytok minden csoport meséljen a többieknek a rajz alapján a „lényről”, majd mutassák be az állat hangját is!
Végezetül hallgassuk meg, hogyan is születnek a legkülönlegesebb állatok!
VI. Az angyalok állata – Mesehallgatás
A gyerekek visszaülnek a korábbi mesehallgató helyükre, és meséléssel zárjuk le a foglalkozást.