December 13.

Luca napja

Régebben ez volt a téli napforduló napja – „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.

A néphagyományban egy boszorkányos, rontó nőalakhoz kapcsolódik: ezt a napot gonoszjáró napnak tartották, s ez ellen igyekeztek védekezni (pl. fokhagymával bekenték az állatok fejét, az istálló és a ház ajtaját, vagy lefekvés előtt mindenkinek fokhagymát kellett ennie).

Az e napon elkezdett Luca-szék kilencféle fából készül: naponta kellett rajta dolgozni karácsonyig. Aki karácsony éjszakáján erre felállt, felismerte a boszorkányokat.

E napon ültették a Luca-búzát: karácsonyig kizöldült, s belőle a család egészségi állapotára, a várható termésre következtettek.

Luca, Luca, kitty-kotty,
kitty-kotty,
galagonya kettő, három,
száraz körtét várom!
Ha nem adnak szalonnát,
levágom a gerendát.
Ha nem adnak hurkát,
elviszem a Julcsát.
Luca, Luca, kitty-kotty,
kitty-kotty,
galagonya kettő, három.

© Keszeg Ágnes

Luca-pogácsa

(Limara receptje)

Egy csipet cukorral elkevert fél liter langyos tejben futtass fel 2,5 dkg élesztőt.

60 dkg lisztet morzsolj el 25 dkg vajjal, keverj bele 25 dkg juhtúrót. 37,5 dkg tejfölt keverj el 2 teáskanál sóval és 1 tojással.

Dolgozd össze a lisztet az élesztővel és a tejfölös keverékkel. Egy éjszakára tedd hideg helyre hűtőszekrénybe.

Lisztezett deszkán nyújtsd ki ujjnyi vastagra, rácsozd be a tetejét, majd szaggass belőle apró pogácsákat.

30 percig pihentesd, majd kend le 1 tojással. (Szórhatsz rá egy-egy csipet füstölt sajtot is.)

Forró sütőben süssed szép pirosra.


A vers és a recept megtalálható az alábbi kötetben:

Lovász Andrea (szerk.)
DÖDÖLLE

Ajánlott korosztály: 6+

Napi ajándékunk 40% kedvezménnyel:

Az akció 2020. december 13-ig, valamint a készlet erejéig tart.

Finy Petra
ÚSZÓSULI. A NAGY ÁLOM

Ajánlott korosztály: 10+

Kertész Erzsi: Éjszakai Kert – foglalkozásterv

Foglalkozásterv Kertész Erzsi Éjszakai Kert című könyvéhez 3. osztályosoknak. Készítette: Budácsik Éva Korosztály: a foglalkozásterv 3. osztályos gyerekeknek készült A foglalkozásterv Kertész Erzsi Éjszakai Kert című könyve alapján készült Változatos, kreatív, gondolkodtató feladatok, amelyek mentén kiválóan feldolgozható a könyv. A feladatok a meseregény nagyobb egységeihez kapcsolódnak, így végigmenve rajtuk valóban lefedik az egész történetet. Töltsétek…

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .