December 20.

Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, akinek két igazgyöngy fénylett a szeme helyén. Nem afféle mesebeli igazgyöngyök voltak ezek, amelyek oly híressé és gazdaggá tették volna, hogy királyok és hercegek versengjenek a kegyeiért. Ó, nem! Ezek az igazgyöngyök szépek voltak ugyan, szebbeket sehol sem találhatnánk kerek e világon, de egy bajuk mégiscsak volt: nem lehetett velük látni.

A leány születése óta sötétben élt, ám mégis olyan fényességet árasztott maga körül, hogy aki látta, megcsodálta. Kislány volt még, amikor az édesanyja észrevette, hogy a parányi igazgyöngyök fényleni kezdenek, és ahogy a kislány nő, egyre erősebb lesz a fényük. A kislány persze mit sem sejtett ebből, hisz azt sem tudta, mi az, hogy igazgyöngy, azt pedig még kevésbé, hogy mi az a fény.

Nem látta soha fölkelni a Napot, és nem tudta, milyen alakú a Hold. A csillagokat is csak maga elé képzelte. Nem tudta megkülönböztetni a villám cikázását a tűz fényétől vagy a gyertya pislákolásától, és nem tudta azt sem, miért más a virággal borított nyári rét, mint a téli hómező. Azt sem ismerte, milyen a sárga, milyen a kék, azt pedig még kevésbé, hogy milyen lehet a zöld és milyen a piros.

Egyetlen színt ismert csak: a feketét. Nem látott fákat, madarakat és állatokat, és legnagyobb bánatára nem láthatta édesapja arcát és édesanyja mosolyát sem.

Így igaz, ahogy mondom: soha nem látott még mosolygó arcot, mégis ismerte a mosolyokat. Ha valaki, akárcsak távolról is, rámosolygott, melegség vette körül, és erről a melegségről azonnal fölismerte a mosolygást. És így volt a többi dologgal is. Nem látta soha fölkelni a Napot, de ismerte a Nap érintését, és álmatlan éjjeleken a Hold titkait is kifürkészte. Nem látta a fákat, de ismerte a susogásukat, mert a fák minden éjjel újabb és újabb történeteket meséltek neki.

Nem látott madarakat sem, de a hangjukról fölismerte őket, és a madarak nyelvét is jól értette. Az állatokat is a hangjuk alapján tudta megkülönböztetni, s még véletlenül sem keverte össze a kutyát a macskával, a tehenet a kakassal, vagy a széncinegét a kék cinegével.

A leány a kezével ismerte meg a föld keménységét, a vizek puhaságát meg a homok selymességét. Simogatni tudta a szeleket, mert a szelek megtanították őt simogatni. És kezébe tudta venni a hópelyheket, mert a hópelyhek megtanították őt figyelni, és játszani tudott az esőcseppekkel, mert az esőcseppek megtanították örülni.

A Gyöngyszemű Lány az illatokat és az ízeket ismerte legjobban. Mivel nem látta a színeket, édesanyja azt mesélte neki, hogy a kék égnek vaníliafagylalt-íze van, a kizöldült fű olyan, mint a savanyúalma, a sárga virágok pedig a méz ízére hasonlítanak. A hajnali ébredésnek málna íze volt, az eső a főtt kukorica ízére hasonlított. Ébredéskor málnaszemek gurultak a párnán, az esős napokon főtt kukoricaszemek peregtek ujjai között. A Gyöngyszemű Lány szerette édesanyja meséit, mert úgy érezte, hogy mese közben mindent lát, amiről édesanyja mesél. Nem a szemével látott ilyenkor, de a mesék már csak ilyenek: nem a szemnek mutatják meg magukat.

Azt mondtam, hogy a Gyöngyszemű Lány a szeme nélkül is látott mindent, és ez valóban így volt. Egy valamit azonban nem tudott látni, bárhogy próbálkozott is. És ez a valami nem volt más, mint a karácsony. Édesanyja hiába mesélt neki a fenyők mindenütt keresztet formáló ágairól, hiába adta kezébe a szúrós ágakat meg a csillogó üveggömböket, és hiába sütötte meg a legfinomabb mézeskalácsokat, a Gyöngyszemű Lány sírva mondogatta: „Nem látom! Nem látom! A karácsonyt sehogyan sem látom!”

Akkor az édesanyja az ajándékokról mesélt neki, amelyeket a karácsonyfa alatt találnak az emberek. Elmesélte, hogy vannak gömbölyű, szögletes és összevisszaformájú ajándékok, amelyek különféle színekben pompáznak. A Gyöngyszemű Lány abbahagyta a sírást, és megkérdezte:

– Az ajándék milyen ízű?

– Az attól függ, ki adja és hogyan – felelte az édesanyja. – De azt hiszem, hogy a karácsonyi ajándék más, mint a többi ajándék.

– Miért más? – kíváncsiskodott a kislány.

– Azért – válaszolta töprengve az édesanyja. –, mert a karácsonyi ajándékot akkor is megkapod, ha nem beszélsz róla senkinek.

– Más, mint a születésnapi ajándék?

– Egészen más. A születésnapi ajándékkal téged ünnepelünk. Megünnepeljük azt, hogy mennyit nőttél, mennyit okosodtál egy év alatt. A karácsonyi ajándék pedig olyan…

– Milyen?

– A karácsonyi ajándékkal nem téged ünnepelünk.

– Hanem mit? – kérdezte türelmetlenül a Gyöngyszemű Lány.

Édesanya magához húzta a kislányt.

– Karácsonykor azok a kívánságok teljesülnek, amelyek a szív mélyén rejtőznek. A karácsony a titkos kívánságok titokzatos útja! Senki nem tudja igazán, mi történik ezen az éjjelen… De én azt hiszem, hogy a karácsonyi ajándékokkal a titkos kívánságok titokzatos útját ünnepeljük.

A Gyöngyszemű Lány nem értette pontosan édesanyja szavait. Fejében egyetlen mondat csilingelt: „Karácsonykor azok a kívánságok teljesülnek, amelyek a szív mélyén rejtőznek”.

Az ő szívében is rejtőzött egy titkos kívánság. Látni akarta a karácsonyt! Nem tapintani, szagolni, ízlelni és hallani, mint a többi dolgot, hanem LÁTNI! Életében először látni akart!

Esténként, amikor álomra hajtotta a fejét, másra sem tudott gondolni, mint erre a kívánságára. Elsuttogta a szélnek, a hónak, az ablakot beborító jégvirágnak, és a napsugaraknak: „Látni szeretném a Karácsonyt!” És a szél, a hó, a jégvirág és a napsugár tovább adták a kívánságot. A szél elröpítette, a hó magába zárta, a jégvirág kikristályosította, a napsugár pedig szerteszórta, s mire eljött a karácsony, a Gyöngyszemű Lány suttogása már tizenkétszer bejárta a világot, keresztül-kasul átrepült a jéghegyeken, óceánokon, erdőkön és városokon, megült a házak tetején, a templomtornyokon és a legmagasabb hegyormokon, lezúdult a sebes hegyi patakokkal, és ott volt minden hópehelyben.

Így érkezett el a karácsony. A Gyöngyszemű Lány már reggel ünneplőbe öltözött, aztán odaült az ablak elé, és várta, hogy a kívánsága teljesüljön. Dél lett, és nem történt semmi. Délutánba hajlott az idő, és még mindig nem történt semmi. És az este is eljött, de Gyöngyszemű még mindig nem látta a karácsonyt.

Szeméből apró gyöngyök kezdtek hullani, és sírása az erdőig hallatszott. És akkor történt valami. A szeméből hulló apró gyöngyök gurulni kezdtek a padlón, és egyre fényesebbé váltak. Kopogásuk előbb lágy muzsikává szelídült, majd lassan minden gyöngy olyan messzire zengő hangot hallatott, mint a jégen szánkázó, megannyi széttört jégszilánk. Gyöngyszimfónia vagy jégszimfónia volt ez? Ki tudná megmondani? Olyan zene, ami nem volt még a világban. A könnyek zenéje, ami a fájdalomból fakadt. A Gyöngyszemű Lány hallgatta a muzsikát, és arra gondolt, összeszedegeti a gyöngyöket, berakja mindet egy ládikóba, és ezt teszi a karácsonyfa alá. Letérdelt a padlóra, és kezével egyenként tapogatta ki a gyöngyöket. A gyöngyök a tenyerében is tovább muzsikáltak, és akkor sem hallgattak el, amikor a ládikóba zárta őket.

© Szegedi Katalin

Amikor összeszedte az utolsó darabot is, felállt, és messzire zengő ládikójával a karácsonyfa felé indult. Érezte, hogy a ládikó vezeti, nincs szüksége botra, és nincs szüksége arra sem, hogy a kezével tapogassa a bútorokat. Látott, pedig nem a szemét használta.

És akkor ott, félúton a gyerekszoba és nappaliban álló karácsonyfa között, megértette, hogy a karácsony nemcsak neki, hanem mindenkinek láthatatlan.

Mert nem a fenyők zöldjében, nem a gyertyák fényében, és nem is az ajándékok gömbölyűségében és szögletességében kell keresni, hanem a szív muzsikájában. Ládikóval a kezében így ért a karácsonyfa elé a Gyöngyszemű Lány, aki látni szerette volna a karácsonyt, és akinek azóta is két igazgyöngy fénylik a szeme helyén.


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

Napi ajándékunk 30% kedvezménnyel:

Az akció 2021. január 5-ig, valamint a készlet erejéig tart.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: