2021. december 1.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

1. fejezet,
amelyben Mira zsebórára tesz szert,⁣
és egy varázslatos könyvesboltra akad

1.1 A zsebóra

A kis könyvesbolt szűk, macskaköves utcában helyezkedett el, ahol a kopott házak földszintjén megbújva fura, régimódi üzletek sorakoztak. Akadt köztük varroda, kalapos, fogkefebolt, miniatűr óriáskeréken körbe-körbe forgó fogkefékkel, és varázslatos bababirodalom, amelynek kirakatát havas, alpesi tájnak rendezték be, világító hegyi házikókkal és síelő meg szánkózó babákkal.

Mira talán sosem vetődik erre a környékre, ha nem épp Horkait húzza az osztály karácsonyi ajándékozásánál. A hatodikosok közül bárki kétségbeesett volna, ha a közismerten szigorú osztályfőnököt húzza, Mira azonban nem szólt semmit, és csak Lencsinek, a legeslegjobb barátnőjének árulta el, hogy mivel készül. Megfigyelte, hogy a mindig precíz Horkai a karóráját rendszerint a zsebéből húzza elő, és az óra végén oda is süllyeszti vissza. Nem kellett sokat gondolkoznia, a zsebóra ötlete azonnal kipattant a fejéből. Ráadásul, ahogy Lencsivel megvitatták, az óra remekül illik majd Horkai örökösen viselt mellényéhez és ódivatú, kockás rikkancssapkájához.

Az azonban már nehezebb feladatnak bizonyult, hogy hol akadhatna rá a megfelelő, nem túl drága zsebórára. Szerencsére Kari bácsi, Miráék szomszédja értett valamelyest az órákhoz, és tudott erről az eldugott órásüzletről, ahol használt zsebórákkal foglalkoznak. Amint Mira megpillantotta a kirakatot, a hatalmas, napot, holdat és a számlapján a csillagképeket ábrázoló órával, körülötte a kisebb-nagyobb ketyegő szerkezetekkel, tudta, hogy Kari bácsi nem tévedett, pontosan a megfelelő helyre érkezett. A cégéren cirkalmas felirat hirdette: Időtlen időmérők. Mira jó darabig álldogált a kirakat előtt, figyelte, hogyan mozdul a csillagászati óra mutatója, szemügyre vette a régies karórákat, ormótlan vekkereket és a háttérben szerényen meghúzódó, kipattintott fedelű zsebórákat, melyek egytől egyig mintha egy másik, régi kor idejét mérték volna.

Óvatosan lenyomta a rézkilincset. Az öreg órásmester a pultnál épp egy óraszerkezettel szöszmötölt, és nem nézett fel azonnal. Amikor végre felemelte a fejét, Mira hátrahőkölt: úgy érezte, még soha nem látott ilyen öreg arcot.

– Mi tetszik? – húzta mosolyra a száját az öreg mester.

Szeme élénkfeketén csillogott, arcán ezernyi apró ránc futott körbe.

– Zsebórát szeretnék – bökte ki Mira.

A mester alaposan megnézte magának Mirát, a vitrinekhez csoszogott, és kiválasztott néhányat az ezüstösen csillogó órák közül.

– Ez késik, amaz pedig siet, de persze csupán néhány percet – mutogatta. – Jól fontold meg a döntést, minden attól függ, kinek lesz az óra.

Valakinek, aki a tökéletes pontosságot kedveli – felelte az igazsághoz híven Mira, bár azért elábrándozott róla, mi volna, ha Horkai órája késne. Csodálatos lenne, ha a matekórák később kezdődnének… de sajnos a kicsengetés nem késik, és így végül a dolgozatokra kevesebb idő maradna.

– A tökéletes pontosság illúzió. Mindenkinek megvan a maga saját ideje – jelentette ki az órásmester, és Mira elé tolt egy sötétszürke tokba foglalt, világos számlapú, tűhegyes, fekete mutatójú órát.

Mira kézbe vette, és úgy találta, az óra tökéletesen illik Horkaihoz.

– Az időből sosem elég! Vess egy pillantást erre a másikra is – húzott elő az öreg egy láncra fűzött, apró, ezüstös zsebórát a szürke mellé.

Mira rémülten rázta a fejét, és kijelentette, hogy nincs több pénze.

– Vedd a kezedbe, ez az óra többet tud, mint gondolnád – győzködte a boltos, és a lány minden tiltakozása ellenére a kezébe nyomta.

Az óra egészen réginek tűnt, sárgás számlapjának közepén kis ablakban a belső szerkezet is látható volt, és kopott, de finoman megmunkált ezüstszín tokba foglalták. Mira sokáig forgatta. Soha nem volt még karórája sem, ez a kis szerkezet valahogy mégis vonzotta.

– A kettő alig kerül többe, mintha csak az elsőt vinnéd el – tette hozzá az órás. – A legfontosabb, hogy az óráim megfelelő kezekben legyenek.

– Rendben van – döntött Mira, és a boltos elé számolta a pénzt.

– Óvatosan bánj vele, ne tekerd túlságosan előre – mondta a mester, és megmutatta, hogyan kell felhúzni a tetején lévő apró csavarral.

Mira a markába szorította a kis szerkezetet, és továbbindult a szitáló hóesésben.