2021. december 2.

Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután

1. fejezet,
amelyben rálépünk egy ezerkétszáz
éves útra, de ez nem az én ötletem volt

Az teljesen rendben van, hogy 813-ban egy Pelayo nevű remete felfedezte Szent Jakab sírját. Azzal sincs gondom, hogy emiatt évente több százezer ember gondolja úgy, jó ötlet negyven fokban hegyet mászni, izzadni, vízhólyagokat szerezni és azon filózni, hogy az „éhenhalás” vagy a „szomjanhalás” szót tüntetik-e majd fel rövidesen kiállítandó halotti bizonyítványában. De az isten szerelmére, felvilágosítana valaki, hogy miért kell nekem részt venni ebben a tömeges vánszorgásban, azon versenyezve, kinek fáj több izma, és kinek a külseje emlékeztet leginkább a háborúból hazatért túlélőkére?

Persze, értem én, senki sem kényszerített puskát a halántékomhoz szorítva erre a turnéra. Mindössze apám aktuális hóbortjának hódoltam be, mert ‒ mellékesnek szánva a megjegyzést ‒ közölte, hogy nem akar egyedül elzarándokolni a nyugat-spanyolországi Santiago de Compostela nevezetű városba. Másik szülőm pedig erre odaköhintette, hogy mégis mi mást tudnék elképzelni a nyári szünetre. Mire elkezdtem volna a felsorolást, miszerint mennyi minden lehet lényegesen jobb, mint legyalogolni 800 km-t Spanyolországban, anyám már elő is vette a soha nem használt hátizsákomat. A zsákot pillanatnyi elmezavaromban kértem még az idők kezdetén szülinapi ajándékként, mondván, túrázni támadt kedvem. Mindeddig az ágyneműtartóban hevert; csak úgy kerülhetett volna ennél kevésbé a szemem elé, ha eltüzelem a sütőben,
és a hátsó kertben kegyelettel szétszórom a hamvakat.

Mellette porosodott a makulátlan karateruhám, az akvárium, amelyik soha nem látott halat élőben, valamint a Sertésételek egyszerűen című kétkötetes, keményborítós kiadvány. Ez utóbbit egy nálam egy évvel idősebb fiú adta ajándékba, aki két, együtt elköltött vacsorát követően sem sejtette, hogy utálom a sertést, sőt, a vegasággal kacérkodom egy ideje (ami azt illeti, jó ideje).

Most egy pillanatra abbahagytam a körmölést ebbe a rongyos füzetbe, amely egyébként három napja még vadonatúj volt, mostanra viszont úgy néz ki, mintha órákon keresztül ázott volna az esőben, meghempergett volna a sárban, és ráömlött volna egy csekély mennyiségű paradicsomlé, amely egy rosszul lezárt chilisbab-konzervből származott. Az éles elméjű olvasó mostanra sejtheti, hogy tűpontosan ez történt.

Az ázás és a sár oka az eső volt, valamint a vízhatlanként vásárolt hátizsák (mindig számít a jó kezdés), a paradicsomlé esete pedig erősen kötődik apámhoz, aki bármikor felmondja neked a világtörténelmet, és kitűnő, csak saját maga által értett vicceket tud mesélni szanszkrit nyelven, de jelentős problémákkal küzd olyan egyszerű műveletek elvégzésében, mint egy konzerv szakszerű kinyitása.

Az írást egyébként azért hagytam abba az imént, mert egy rossz mozdulat okán irgalmatlan fájdalom hasított a vállamba. Ha ilyesmit éltek át az inkvizíció karmaiba került eretnekek a kínzások alatt, akkor nem csodálom, hogy készséggel bevallottak bármit, akár azt is, hogy éjszakánként fekete macskává változva sátánista miséken vesznek részt a szomszéddal, aki napnyugta után hollóként kering.

© Sajó Szabolcs

Anyám javasolta, hogy írjak naplót minden este. Azt mondta, idézem: „Kislányom, amúgy is olyan szétszórt
vagy néha, mint egy marék kukorica a tyúkudvarban, így legalább nem felejted el, merre jártál, és milyen nagyszerű dolgokban volt részed.”

Persze igaza volt, de nem abban, hogy napi szinten jegyzetelnem kellene, sokkal inkább abban, hogy valószínűleg életem végéig emlékezni fogok a mai napra. Délelőtt egy olyan szögű emelkedőn vágtunk neki a Pireneusoknak, amelyen, ha csak pár fokkal lenne meredekebb, a zarándokok felfelé iparkodtukban hanyatt esnének.

Pedig nem indult rosszul az utazás.

Budapestről Párizsba két óra repülés: isteni volt, megannyi tejszínhabfelhő alattunk, felettünk, legszívesebben beleharapna az ember lánya. Aztán a vonatozás, hegyenvölgyön át, Bayonne városába, közben befalni az étkezőkocsi teljes kínálatát, majd a vécében kizötyögni az egészet ‒ ez utóbbi azért nem volt annyira jó, de mivel apám megengedte a korlátok nélküli kólafogyasztást, hamarosan megnyugodott a gyomrom.

Aztán jött a 3D mesekönyv: Saint-Jean-Pied-de-Port, kisváros, francia, innen indul a Camino, vagyis az Út, merthogy így mondják a spanyolok. Itt akarok maradni, itt akarom leélni az egész életemet, azonnal költözzön ide anyu is, meg az összes barátom a suliból, és a szomszédok is, na jó, ne mind ‒ ez volt a hisztim lényege.

Apa türelmesen végighallgatott, majd tájékoztatott, hogy nem szándékozik itt letelepedni, csupán beugrunk
a zarándokirodába kiváltani a credencialt, egy éjszakát itt alszunk, és megyünk tovább.

Furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet ez a furcsa nevű holmi, amit nem nélkülözhetünk; különleges sebtapasz, valami amulett, netán valami bájital, amely megsokszorozza az erőnket? Utóbbi tipp reményt adott arra nézve, hogy mégiscsak túlélem az utat, amely az első napon 1500 méter magasba vezet, ahol már ‒ gyanítottam ‒ csak az extrém sportokat kedvelő oxigénmolekulák tartanak erőnléti edzést.

Csalódnom kellett: a credencial megnevezés egy zarándokútlevélnek becézett kis füzetet takart, amelybe rögtön belekerült a nevünk és egyéb adataink, beleértve a zarándoklat kezdetének napját is: július 11.

‒ Ez minek kell? ‒ firtattam, mire nyájasan közölte az okmányt kitöltő bácsi, hogy mivel minden szálláson lepecsételik majd az útlevelet, így annak birtokában egyrészt nyomon követhető a zarándok útja, másrészt könnyebben azonosíthatók a földi maradványai, ha netán megeszik a medvék, porrá zúzza a testét egy szakadékba zuhanva, vagy infarktust kap a hegytetőn.

Miután ily módon megalapozták számunkra a zarándoklat hangulatát, megvacsiztunk, eltöltöttük első éjszakánkat a helyi zarándokszálláson, másnap hajnalban pedig útnak indultunk, felfelé a Pireneusokba.

Aztán csak mentünk.

Mendegéltünk.

Ballagtunk.

Vánszorogtunk.

A történetet december 4-én folytatjuk!

Elfelejtett lények boltja – színdarab

Repül az idő, hamarosan ismét beköszönt az advent időszaka. Bár a karácsony elsősorban családi ünnep, a téli szünet beállta előtt az iskolákba is beköltözik az ünnep…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: