2021. december 23.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

Lencsi igazán kedvelte Mázlit, Tomi tengerimalacát, de a maga részéről először Gyömbértől, a beszélő cicától kért volna segítséget. Ám vele is csak a barátságkristályon keresztül beszélhetett. Sóhajtva belátta, hogy a barátainak igaza van, nem ülhetnek itt tétlenül, míg Hanszóló esetleg visszajön.

Ebédelésre nem vesztegették az időt, így fél óra múlva már a könyvesbolt szűk, kanyargós utcájában jártak.

– Mira azt mondta, az órásüzletet valahol a környéken találta – idézte fel Lencsi.

– Már látom is a cégért – szúrta ki azonnal Kornél.

A kirakatban díszelgő naposholdas óra másolatáról rögtön tudták, hogy megtalálták, amit kerestek.

– A baj az, hogy zárva – kocogtatta meg az ajtót Tomi.

– Pedig itt az áll, hogy hétköznap kilenctől ötig nyitva – olvasta le Kornél.

Jó darabig álldogáltak a bolt előtt, míg a szomszédos kalapostól végül kilépett a boltos: egy idős hölgy, aki maga is terebélyes, spenótzöld színű kalapot viselt.

– Zénó mestert keresitek? – szólalt meg mély, rekedtes hangon.

A gyerekek bólintottak.

– Nem tetszik tudni, mikor jön vissza? – vette elő Kornél az udvarias modorát.

– Remélem, hamarosan – felelte a hölgy, és a szemébe húzta a kalapját.

– Esetleg ebédszünetre ment el? – tapogatózott tovább Kornél.

– Zénó máskor mindig az üzletben ebédel, de ma reggel óta nem láttam.

– És tegnap?

– Talán valami dolgotok van vele? – húzta össze a szemét gyanakvón a hölgy.

– A nagypapámnak szeretnék antik zsebórát vásárolni, és egy ismerősöm ezt a boltot ajánlotta – rögtönzött Tomi.

– Még a szemed sem áll jól, fiam – felelte szemrebbenés nélkül a kalapos. – Jól jegyezd meg, ha véletlenül ti is a zsebórák után kutakodnátok, felejtsétek el! Csak annyit mondok, hogy tegnap ketten is jártak itt azok közül a csuklyások közül.

– Miféle csuklyások? – kérdezte Lencsi.

– Ó, ők mindenütt megfordulnak… valamiféle szövetségnek nevezik magukat. A férfiak meg a nők is egyaránt szürke, csuklyás, nagyzsebes köpenyt meg magas szárú bakancsot viselnek, képzelhetitek, micsoda divat, úgy néznek ki, mint a denevérek! A nyakukban meg valami amulettet lóg, ami leginkább zsebórára hasonlít, de persze, nem az. Drágám, mi a baj? Nehogy összeess itt nekem!

Lencsi hirtelen úgy érezte, hogy kiszalad a lába alól a talaj, és ha nem kapaszkodik meg Kornélban és Tomiban, menten összecsuklik.

3.3 A bolond kalaposnál

Talán ha Lencsi nem szédül meg, minden másképp alakul. Így azonban rövidesen Emília néni Bolond kalapos nevű üzletének szűk hátsó helyiségében szorongtak, egy próbababával szemközt, szalmavirágcsokorral díszített, faragott lábú, kerek asztalka mellett. Az idős hölgy vizet és egy darabka csokoládét diktált Lencsibe, majd minden tiltakozásuk ellenére elosztotta köztük az ebédjét, két tojáskrémes-uborkás szendvicset.

– Zsebórák után szaladgálnak, de nem ebédelnek – dohogott közben. – Nem is értem, hogy ereszthetik el így őket az iskolából… Most pedig ki vele, drágáim, mi az igazság?

Lencsi kérdőn nézett a barátaira. Tomi óvatosan vállat vont, Kornél biccentett. Noha nem így tervezték a nyomozást, mindhárman érezték, hogy ha közelebb akarnak kerülni az óra titkához, nincs más választásuk, kockáztatniuk kell.

– Azért jöttünk, mert az osztálytársunk, vagyis a legjobb barátnőm eltűnt. Mira nemrég járt ebben az órásüzletben – szólalt meg végül.

– Antik órát keresett? – szakította félbe Emília néni.

– Igen. Egészen pontosan egy zsebórát vásárolt, egy másodikat pedig az órásmester tukmált rá.

– Zénó? – meresztett nagy szemeket Emília néni. – Igazán különös! Az öreg ragaszkodik az óráihoz, úgy dédelgeti őket, mint más a kisunokáit. Egyre nehezebben válik meg minden egyes darabtól, az utóbbi időben már alig van forgalom nála. Tudod, roppant keményfejű, és kizárólag olyan órát hajlandó eladni, ami, az ő szavaival élve, megfelelő a viselőjének. De le merem fogadni, valójában úgy gondolja, a viselője legyen méltó az órájához.

– Mira pedig azt mesélte, a mester addig győzködte, míg végül magával nem vitte a második órát is – csodálkozott Lencsi.

– A barátnőd, ugye, nem mindennapi lány? – fürkészte Lencsi arcát Emília néni.

Lencsi bólintott, összeszorult a torka, képtelen volt többet kinyögni.

© Horváth Ildi
Ha tetszik a történet, akkor most 20% kedvezménnyel beszerezheted a könyvet az alábbi borítóra kattintva!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: