Érik a nyár – Tanév végi ajánló

Első rész – 1-4. osztályosoknak

Pásztor Csörgei Andrea írása

Talán mindnyájan egyetértünk abban, hogy a gyerekek hősök. Rugalmasan és zokszó nélkül alkalmazkodtak az elmúlt hetekben a megváltozott körülményekhez: nélkülözték a barátaikat, a játszóterezéseket, a nagyi-látogatásokat és igyekeztek minél ügyesebben helytállni a még számukra is új online-oktatás kihívásaival szemben. Hogy ez kinek, milyen mértékig sikerült, az számtalan külső tényezőn is múlt, de az bizonyos, hogy valamennyiüknek kijár egy-egy év végi jutalomkönyv, ami garantáltan remek kikapcsolódást nyújt, kicsit „képernyőmentesíti” a szemet és mellékhatásként olvasóvá nevel. Ennek kiválasztását szeretnénk most megkönnyíteni ajánlónkkal.

1-2. osztályosoknak

A sorozatban a kisiskolás Tina mindennapjait ismerhetjük meg az első iskolai napok izgalmától kezdve, egy barátság kialakulásán át olyan nehéz kérdésekig, hogy hogyan viseljük el, ha a legjobb barátunknak másik városba kell költöznie?

Kinek ajánljuk?

Már azoknak is jó szívvel ajánljuk, akik csak nemrég ismerkedtek meg az összes betűvel, és kezdtek el olvasni, hiszen nagy sikerélményt okoz a könyv szellős tördelése: gyakori, hogy egy oldalon csak néhány mondat olvasható, könnyű haladni a szöveggel. Ugyanakkor a lebilincselő történet magával ragadja a már folyékonyan olvasókat is, így jó választás tulajdonképpen egész alsó tagozatban. Mivel a sorozat több részből áll, a legfrissebb, 5. rész pedig csak most fog megjelenni, azoknak is ajánlható, akik a sorozat többi részét már olvasták. A kötetek bár önmagukban is olvashatók, mégis inkább javasolható a sorrendiség betartása.

#veledismegtörténhet #lélektőllélekig #inkábblányoknak


Dr. Kitty Cat mindig készen áll, hogy segítsen a beteg vagy balesetet szenvedett állatokon! Pitypang nyuszin furcsa kiütések jellennek meg, Nudli kutyának pedig a lába sérül. És persze mindkét esetben versenyt kell futni az idővel. Vajon sikerrel jár Dr. Kitty Cat és asszisztense, Tökmag?

Kinek ajánljuk?

A kedves kisállatokról szóló történetek mindig nagy sikert aratnak a gyerekeknél. A nagy betűmérettel és sortávval szedett kötetek jó választás azoknak a kisdiákoknak, akik már jól ismerik a betűket, így szeretnénk minél nagyobb kedvet csinálni nekik az önálló olvasásához. A kötetek önmagukban is olvashatók.

#állatos #könnyed #inkábblányoknak


A párnafosztogató, egy olyan rejtélyes alak, aki szereti megnézni, mit rejtünk a párnánk alá, és elcseni azt. A humoros történeteket Dániel András illusztrációi remekül egészítik ki.

Kiknek ajánljuk?

Az igényes irodalmi nyelven íródott, gazdag szókincsű, ám mégis könnyen olvasható, egyszerű mondatokból álló történetek azokat fogják igazán olvasásra csábítani, akik szívesen olvasnak már önállóan is, és szeretik a vicces, mégis néha elgondolkodtató meséket telistele mesebeli lényekkel.

#meseésfantázia #humor #fiúknakéslányoknak

3-4. osztályosoknak

Paténak mindig remek ötletei támadnak. Arról igazán nem ő tehet, hogy ezek sajnos nem mindig sülnek el olyan jól, ahogyan eltervezte.

Kinek ajánljuk?

A Pate-sorozat bármelyik kötete jó választás azoknak, akik szívesen olvasnak családi körben, iskolában játszódó történeteket, és nem bánják, ha olvasás közben gyakran hangosan felkacagnak. A sok apró tollrajznak köszönhetően a szöveg tördelése szellős, jól átláthatóvá teszi a szöveget, ez megkönnyíti az olvasást. A kötetek önmagukban is olvashatók.

#veledismegtörténhet #humor #inkábbfiúknak


A Göröngyös Úti Iskola pont olyan, mint bármilyen másik iskola: minden oda járó gyerek különleges benne, és ahány gyerek, annyiféle kaland és izgalom a mindennapokban.  Minden részben egy új diák életét ismerhetjük meg, így kerülhet fókuszba, hol a füllentés, hol a szorongás, hol az, ha valaki kicsit más, mint az osztály többsége.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik szívesen olvasnak olyan fordulatos, izgalmas történeteket, amik tulajdonképpen velük is bármikor megtörténhetnének. Az egyes kötetek minden didakszistól menetesen állítják fókuszba a különféle napi gondokat, problémákat és azokra adott megoldásokat. A kötetek terjedelme nem túl hosszú, így kezdő könyvmolyokat is sikerélményhez juttat, jól olvasó 2. osztályosoknak is ajánljuk. A kötetek önmagukban is olvashatók.

Tudtad, hogy a Helló felség! című könyv alapján már óravázlat is készült? Az óravázlatot ITT olvashatod.

#veledismegtörténhet #lélektőllélekig #fiúknakéslányoknak


Egy igazán fergeteges humorral megírt detektívtörténet, igazán különleges társasággal a főszerepben: vajon egy patkány, egy szőrmók pók és egy őszi légy meg tudja akadályozni, hogy Puncser professzor „cukisítsa” őket és akár az egész világot?

Kinek ajánljuk?

Mindazoknak, akik előnyben részesítik a nagyobb betűtípussal és sortávval szedett, könnyen olvasható könyveket, ugyanakkor igénylik a vagány történeteket és szívesen fejlesztik szókincsüket a legkreatívabb szójátékokkal.

#állatos #humor #fiúknakéslányoknak


Varázslatos, elgondolkodtató történet egy kedvetlen kisfiú kedvének megtalálásáról, barátságról, arborétum illatos növényeiről, morcokról és cseréptündérekről.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik szívesen vesznek el a gazdagon szőtt mesék világában, akik szeretik, ha egy könyv elgondolkodtat és a lelküket is megérinti, és akik már szívesen olvasnak önállóan hosszabb lélegzetvételű meseregényeket. A varázsvilágban szívesen elmerülő 5. osztályosoknak is ajánljuk!

#valóságésvarázslat #lélektőllélekig #fiúknakéslányoknak


Intézményi ajánlat

Szeretnénk a pedagógusok és az oktatási-nevelési intézmények könyvvásárlását megkönnyíteni, ezért számukra 40% kedvezményt biztosítunk folyamatosan a könyveinkből. A kedvezmény érvényesítéséhez kérjük, először regisztráljanak ITT, majd, ha a regisztráció megtörtént, jelezzék azt levélben nekünk az timea.konya@cerkabella.hu e-mail címen. A levélben kérjük, feltétlenül tüntessék fel az oktatási-nevelési intézmény nevét, amelyben dolgoznak.

Az ajánló második része ITT olvasható. Ebben 5-8. osztályosoknak ajánlunk olvasnivalót.

%d blogger ezt szereti: