December 4.

Mészöly Ágnes: December

Egy decemberi reggelen, ha nem is vastag fehér takaró, de könnyű, itt-ott felfeslett szürkés lepedő terült a külvárosra: leesett az első hó. Hóemberépítésről szó sem lehetett, de a szemfülesebb fiúk az autók szélvédőjéről össze tudtak söpörni annyi havat, hogy a lányokat tisztességes golyózáporral fogadhassák az iskola kapujában.

A Gedeon család a megszokott reggeli rohanás után megkönnyebbülve indult el otthonról. Miután akkora hócsatát vívtak, amekkorát csak lehetséges volt, Csenge feltette a Hét Kérdését:

– Mennyit kell még a Télapóig aludni? – Micsoda marhaság, nincs is Télapó…

– Mert valójában Mikulásnak hívják! – torkollta le Anya Gergőt. – És már csak kettőt kell aludni, hogy eljöjjön! – mondta fennhangon, aztán csendesen sziszegte a hitetlen nagynak:

– Igazán hagyhatnád, hogy maguktól jöjjenek rá… Miért kell elrontani az örömüket?

Gergő a Mikulást már tavaly is gyerekes hülyeségnek tartotta (de mit szólt volna, ha üresen találja a csizmáját?!). Csenge hitt benne, Misu nem. Misu tudta, hogy van Mikulás. Kisvillát nem izgatták még efféle kérdések. Süni, a Gedeonéknál vendégeskedő manó meg nem nagyon értette, kiről van szó. Talán valami távoli rokon, aki vagy eljön, vagy nem. Mindenesetre az utóbbi időben állandó vita volt a két nagy között ezügyben.

– Látod, hogy minden bolt tele van télapócsokival – magyarázott a nagyfiú. – Szerinted ki veszi meg? A szülők! Világos, hogy ők teszik a csizmákba is. Milán tavaly látta a mamáját…

– Oké – egyezkedett a kislány, – lehet, hogy Milánéknál a mamája adja, de nálunk a Mikulás.

– Áhh, legfeljebb anyáék rutinosabbak… Értsd meg, hogy Télapó meg krampuszok csak a mesében…

– És a manók? – kottyantott közbe Süni, aki a Télapónak drukkolt. Ha van, akkor legalább megtudja, ki is az.

– Mi van a manókkal? – kérdezett vissza zavartan a fiú.

– Mielőtt megismerkedtünk, a manókra is azt hitted, hogy csak a mesében vannak, nem?

– A manókat most ne keverjük bele! – mondta a nagyfiú, aztán eszébe jutott a megoldás.

– Figyelj, Csenge, tegyünk egy próbát! Maradjunk fenn éjszaka, és akkor biztos meglátjuk, hogy ki pakolja meg a csizmákat.

– Na jó, de nem fogják Apáék észrevenni?

– Ha elaludtak, lemegyünk a nappalliba. Onnan belátjuk az egész utcát!

– És én is fenn maradok veletek! – csatlakozott a manólány. – Legalább lesz egy döntőbíró!

– Rendben, döntőbíró! – vigyorgott a fiú. – Csak aztán ki ne derüljön, hogy te is csak a mesékben vagy!

Hazafele menet Süni megpróbálta kikérdezni Anyát, mi is a Mikulás, és hogy is vannak a dolgok a csizmákkal. Anya egész úton mesélt, és mire hazaértek, a manó mindent tudott Szent Miklósról (a negyedik században élt, ajándékot osztott a szegény gyerekeknek, mellesleg a diákok, utazók és a kereskedők védőszentje – ez utóbbi látszik a csokidömpingből is) meg Jollopukkiról (aki a sarkkörön túl lakik, és saját repülője van). De a legfontosabbat még mindig nem tudta: hogy van vagy nincs Télapó.

Másnap este a négy-plusz-egy Gedeon gyerek látványos csizmatisztításba fogott. A csizmák a nappali utcai ablakába kerültek, a gyereksereg pedig – a szülők nagy csodálkozására – minden ellenvetés nélkül ágyba bújt. S amikor már jó ideje csak az özönvíz-előtti hűtő duruzsolását lehetett hallani a házban, Gergő kiadta a parancsot:

– Lefelé!

Óvatosan lopóztak le a lépcsőn. Ahogy leértek, bevackolták magukat a kanapéra, amit Gergő fondorlatosan az ablak elé húzatott a szülőkkel, Süni meg felült az ablakpárkányra. Néptelen volt a Gyöngyvirág utca. Néha egy autó, egy vállai közé húzott fejjel siető gyalogos. Aztán csend és mozdulatlanság. A virrasztás kezdett unalmassá válni, pedig alig múlt még tizenegy óra. Egyszer csak Süni meg Cseni, mint akiket bolha csípett, felugrott.

– Ott van!

– Ki? Hol? – tápászkodott fel a fiú is.

– Ott! A Sürgölődős Nénikék kapujánál matat valamit! – mutatta Süni.

– Nem pont olyan, mint a képeken, de tutira az! – lelkesedett Csenge. – Piros síoverál meg sapka, fekete csizma, hátizsák.

– Akkor az egy betörő! – vihogott Gergő. – Egyébként egy lélek sincs az utcán.

Hiába bizonygatta a két lány, hogy ott van a piros ruhás valaki, meg hogy közeledik az ő kapujukhoz, Gergő, akárhogy meresztette a szemét, nem látott senkit. Már majdnem veszekedni kezdett a lányokkal, hogy át akarják verni, mikor Miska pizsamásan lerohant a lépcsőn. Észre se vette a nagyokat, szaladt eszeveszetten, ki a kapuhoz, s közben lelkendezve kiabált:

– Mikulás! Mikulás! – aztán visszaszaladt a nappaliba, és széles mosollyal, mintha csak azt mondta volna, hogy nyáron süt a nap, közölte a nagyokkal:

– Mindjárt idejön beszélgetni! Na, nem nyitjátok ki az ablakot?

Míg Csenge szélesre tárta az ablakot, Gergő agya veszettül zakatolt. Ha csak a lányok mondanák, hogy látnak valakit, egy percig se kételkedne benne, hogy át akarják vágni. De Miska kirohanása! Egy ötéves nem tud így színlelni!

Nézte Sünit meg a testvéreit, akik beszélgettek valakivel, akit ő nem látott és nem hallott. Érezte, hogy ez nem színlelés, ez nem neki szól, hiszen a többiek egyáltalán nem figyeltek rá.

– Azt mondja, hogy azért nem látod, mert nem hiszel benne! – fordult hozzá Cseni.

– Na, próbálj meg hinni, gyerünk! – biztatta Süni.

Gergő becsukta a szemét, és teljes erejével megpróbált hinni a Mikulásban. Csakhogy hinni valamiben – ez nem is olyan egyszerű dolog. Bármennyire nem akarta, eszébe jutottak a bevásárlóközpontok csokifigurákkal megrakott polcai, meg az üzletekben csapatostul lófráló Télapók, és egy komisz kis hang egyre azt hajtogatta: becsapás az egész!

A többiek látták, mennyire szenved Gergő.

– Nem tudnál segíteni neki egy kicsit? – kérdezte Miska a Mikulást.

Az tétován csóválta a fejét.

– Sajnos a szabály az szabály. Csak azok láthatnak, akik hisznek bennem! De talán… egy kis Csillagfénypor segítene!

A Mikulás kinyitotta a hátizsákját – Misi, Süni meg Cseni majd kiesett az ablakon, csak hogy belelásson. A zsákban semmi más nem volt, csak homok, szürke, finom homok. De ahogy a Mikulás belemarkolt, halványan sziporkázni kezdett.

© Csíkszentmihályi Berta

– A Betlehemi csillag fényéből készítjük – magyarázta a gyerekeknek. – Mi, igazi Mikulások nem cukrot-diót-mogyorót, hanem Csillagfényport viszünk minden házba. Segít az embereknek, hogy felkészüljenek az Ünnepre: növeli a szeretetet, gyarapítja a türelmet és a vidámságot, feltámasztja a reményt, megerősíti a hitet.

– Nosza! – nyújtott Csenge felé egy keveset. – Fújd rá a bátyádra!

Gergő összeszorított szemmel próbált hinni a Mikulásban, de az esze épp egy reklámon járt – „A Télapó Tutiphone feltöltőkártyával hív Téged!!!” –, amikor az apró porszemek elérték őt. Egy csapásra minden a helyére került a fejében.

„Hiszen ez mind csak butaság meg üzlet. Ezek a kitalációk, nem a Mikulás!” – gondolta, és kinyitotta a szemét.

– Király! Aszta! Tényleg! Öcsém! – kapkodott levegő után.

Csenge meg Misi önfeledten ugrált a kanapén, hogy „lát-ja, lát-ja!” Aztán mind a hárman kikönyököltek a párkányra, Süni is leült melléjük, és mindenfélét kérdeztek a Mikulástól.

Megtudták, hogy rengeteg Mikulás, Télapó, Gyed-Maróz, Sinterklaas van világszerte, és ezen a decemberi éjszakán mindegyik Csillagfényport visz az embereknek. Beszórják a kéményeken, szétfújják a kertekben, betuszkolják a kulcslyukakon, és a csillogó homok mindenkinek segít, hogy igazán ünnepi hangulatba kerüljön.

– És mit csinálnak a Télapók nyáron? – tette fel régi kérdését végre egy igazán illetékesnek a „nagyfiú”.

– Teljesen elment az eszetek???

Anya, mint egy fúria viharzott lefelé a lépcsőn.

– Mit kerestek a nyitott ablaknál??? Azonnal takarodjatok vissza az ágyba!

És az igencsak megszeppent Mikulás orrára csapta az ablakot.

– De Anya, mi csak a Miku… – kezdte Misi, de Gergő lepisszegte. Eléggé reménytelennek tűnt Anyát bármiről meggyőzni.

– Mondom az ágyba! Tűnés! És az ajándékokról mondjatok le az idén!

Csenge felkapta Sünit, és a két fiúval együtt dohogva felcaplattak a szobáikba. Anya először Misit takarta be, aztán átment a másik szobába egy rövidke szapulásra. Míg a nagyok behúzott nyakkal hallgatták anyjukat, Miska kimászott az ágyból, az ablakhoz osont és lelkesen integetett valakinek az utcára. A kisfiú ezután napokig mesélte mindenkinek, hogy ő meg a testvérei beszélgettek a Télapóval. A felnőttek mosolyogtak, hogy milyen élénk a fantáziája, a gyerekek meg irigyen mondták, hogy na, persze. De Süni, Cseni és Gergő senkinek sem szólt a történtekről. Kezdték megérteni, hogy bizonyos fontos dolgokról túl sokat beszélni: fecsegés.


A mese megtalálható az alábbi két kötetben:

Napi ajándékunk 30% kedvezménnyel:

Az akció 2020. december 6-ig, valamint a készlet erejéig tart.

Mészöly Ágnes
SÜNIMANÓ

Ajánlott korosztály: 8+

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: