2021. december 3.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

1.2 A könyvesbolt

Puha, bordó kendőjébe burkolózott, és felnézett. A hó egyre nagyobb vattacukorpamacsokban hullott. Kinyújtotta a nyelvét, hogy elkapdossa a pelyheket, és fura módon tényleg vaníliás illatot érzett. Körülnézett, hát persze, egy kávézó előtt áll. Nem is kávézó, hiszen a kirakatban könyvekből, sok-sok könyvből épült karácsonyfa tornyosul! Macskabagoly – olvasta le Mira a kovácsoltvas bagoly tartotta cégtáblát, és a név láttán elmosolyodott magában. A madártani meghatározás helyett szárnyas, bagolytestű, macskafejű állat jelent meg a képzeletében, aki hízelegve közeledik a szegény, erdei vándorokhoz, hogy a meséivel elandalítsa őket, míg egészen elfelejtik, kik is valójában.

Ez a macskabagoly azonban jóval barátságosabb lény, ismerte el magában Mira, amint az apró könyvesboltot belülről is szemügyre vette. A sarokban asztalkát látott, egyetlen karosszékkel, mellette, a falon pedig az órásbolt kirakatában már megcsodált naposholdas óra pontos mását fedezte fel. Ez az óra régebbi lehetett, vagy csak az aranyozott foglalat és a kék számlap csillogott tompábban a félhomályban. Mirát különös érzés fogta el, hirtelen egészen biztos volt benne, hogy az órában van valami mágikus. Mintha nem is emberek, hanem varázslók, esetleg ügyes kezű óratörpék készítették volna, vagy minitgoblinok, akik legfeljebb másodpercekre bukkannak fel, és oda-vissza szaladgálhatnak az időben…

© Horváth Ildi

A pultnál fiatal nő olvasott, sötét haja sátorként takarta el az arcát.

– Mit adhatok? – pillantott fel hirtelen, szemüvege keretén átragyogó, sötét tekintetét Mirára szegezve.

Mira összekaparta az utolsó százasait egy lattére, és lekuporodott az antik naposholdas óra alá, a karosszékbe. Előhúzta a pici, ezüstös zsebórát, kipattintotta a fedelét, figyelte, hogyan mozognak a fogaskerekek a belsejében. Az óra a naposholdashoz képest tizenöt percet késett, ezért úgy döntött, megpróbálja hozzáigazítani. A mutató azonban mintha megakadt volna, sehogyan sem lehetett tíz percnél jobban előretekerni. Úgy látszik, az öreg valamilyen ócska órát sózott rá. Legalább nem került sokba, gondolta Mira, és leemelt egy könyvet a polcról. Hamarosan belemerült az olvasásba, és megfeledkezett az asztalkán, a lattés pohár mellett heverő zsebóráról.

A történet egy ódon városkában játszódott, ahol baljós, fekete köpenyes, cilinderes alakok bukkannak fel az utcákon. Senki sem tudja, honnan érkeztek, azt beszélik, valamiféle szabadkőműves társaság tagjai lehetnek, mások szerint viszont gonosz szellemek, akik egykor a város hatalmas urai voltak. Egy bátor, fiatal hölgy azonban kapcsolatba lép velük… Mira hirtelen mintha lovak trappolását és kocsizörgést hallott volna, és a szokatlan hangra felpillantott. Meglepetésére valóban egy konflist látott elhaladni a könyvesbolt előtti keskeny utcán. Sőt, ahogy körülnézett, maga a bolt berendezése is mintha átalakult volna: a könyvespolcok egyszerűen felszívódtak, az üres falakon virágmintás tapéta díszelgett, a helyiséget pedig asztalok és bársonyos zöld, kárpitozott székek töltötték meg. A latte helyén most porceláncsészében tea gőzölgött, mellette ezüsttálcán vajassütemény illatozott. A fiatal nőt, aki korábban a pultnál olvasott, semerre sem látta, csak a naposholdas óra függött változatlanul a falon.

Mira ösztönösen kézbe vette az asztalon heverő zsebórát, úgy látta, a fogaskerekek állnak, a mutató sem mozdul. Hitetlenkedve megdörzsölte a szemét, és újra a könyvre pillantott, majd megint felnézett. A teázóba egy fekete köpenyes, cilinderes, hórihorgas alak lépett, ugyanakkor nesztelenül tapétaajtó nyílt a falból. Mira nem hitt a szemének: a könyvesboltos nő lépett ki rajta, loknis, feltűzött hajjal, kosztümszerű, ezüstkék ruhában, és a cilindereshez sietett. Mira tátott szájjal, szoborrá dermedve figyelt, mígnem ezüstös csilingelést hallott.

Egy szemvillanás sem telt el, az iménti jelenet köddé foszlott, ő pedig ismét a kávé- és vaníliaillatú, plafonig könyvekkel zsúfolt kis könyvesboltban találta magát. A könyvesboltos lány, mintha mi sem történt volna, a haja mögé bújva a könyvébe temetkezett, a tapéta eltűnt a falról, a latte mellett pedig ott csillogott az apró zsebóra. Mira felemelte, és a naposholdas órára pillantott. A mutatók a faliórához képest megint tizenöt percet késtek, mintha nem is állította volna korábban előre őket. Egy darabig csak a szívdobogását hallgatta, és figyelte, ahogyan a zsebóra fogaskerekei apránként elfordulnak. Aztán magára kapta a kabátját, beburkolózott a sáljába, és egyre gyorsuló léptekkel indult kifelé. A fekete hajú nő felemelte a fejét, és hosszan követte őt a pillantásával.

A történetet december 5-én folytatjuk!

Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, akinek két igazgyöngy fénylett a szeme helyén. Nem afféle mesebeli igazgyöngyök voltak ezek, amelyek oly híressé és gazdaggá tették volna, hogy királyok és hercegek versengjenek a kegyeiért. Ó, nem! Ezek az igazgyöngyök szépek voltak ugyan, szebbeket sehol sem találhatnánk kerek e világon, de egy bajuk mégiscsakBővebben: “Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: