2021. december 9.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

2. fejezet,
amelyben a Luca-napi vásáron
különös dolgok történnek

2.1 Osztálykarácsony

A hatodik cében az osztálykarácsonyt ebben az évben egészen korán, a Luca-napi vásár napján tartották. Horkai ugyanis úgy vélte, a vásár miatt úgysem figyelne senki az órákra, tehát karácsonyi ajándékozásra is ez a nap a legalkalmasabb.

Az osztály egész nap pusmogott, zsizsegett és készülődött, a vásári portékát, az otthon sütött mézeskalácsot, csokis kekszet, fűszeres mézet, saját gyártmányú karácsonyi díszeket a tanári asztalon gyűjtötték, a pad alatt pedig mindenki titkos csomagokat rejtegetett.

– Mit hoztál? – kíváncsiskodott Mira, miközben Lencsi titokzatos, csillogó papíros kis tárgyakat pakolt elő.

Lencsi nem felelt, a táskájába nyúlt, és egy valamivel nagyobb csomagot nyomott a kezébe.

– Az enyém? – lepődött meg Mira.

Egészen belepirult az örömbe, amikor az ezüstös papírból először egy kék árnyalatokkal megfestett kerámiaharang bukkant elő, majd egy élénkzöld szemű, fürtös hajú angyal, nyakában bordó sállal.

– Anyával közösen készítettük – magyarázta Lencsi, és gyorsan elfordult.

Ekkor belépett Horkai, és megkezdődött a műsor. Először a pöttöm, vörös hajú Lizi zongorázott, és mint minden évben, most is annyira izgult, hogy az első taktusok után elakadt, majd az egészet elölről kezdte. Ezután Kornél egy Vivaldi concertót hegedült, amit a hátsó padsorokban, a fiúk felől bizonytalan eredetű, durrogó hangok szakítottak meg, Horkai rosszalló pillantásaitól kísérve. Kornél kottaállvány híján Tomit kérte meg, hogy segítsen, de Tomi nem volt olyan higgadt, mint Horkai: az utolsó durranásnál a zsebébe nyúlt, és a hátsó padsor felé hajított egy gombóccá gyűrt csokipapírt. Szerencsére a lányok tapsa és ovációja elnyomta Horkai Tomihoz és a többiekhez intézett szavait. Végül Horkai, aki maga is remek zongorista volt, kissé lila fejjel, de hibátlanul eljátszotta a Kis karácsony, nagy karácsonyt, és közösen elénekelték még a Jingle bellst, aminek a szövegét az angoltanárnő minden évben igyekezett újra és újra megtanítani nekik.

Ezt követte a közös ajándékozás. Lencsit pont Sára húzta, akivel régebben barátnők voltak: a csokikon és hajcsatokon kívül egy plüssmacit is kapott, és Lencsi azt is észrevette, hogy Sára szégyenlős oldalpillantást vet rá, míg a csomagot bontogatja. Mira kevésbé örült a hatalmas, rezgő lábú, lila póknak, amivel Medárd ajándékozta meg, de valójában másra figyelt. Mit szól majd Horkai a zsebórához?

Azóta számtalanszor kipróbálta, de Horkai zsebórája egészen másként viselkedett, mint az övé, percre pontosan járt, és hiába tekergette, semmiféle mágikus tulajdonságot nem mutatott. Azt azért nem zárhatta ki, hogy az óra az övéhez hasonló varázslatos anyagból készült, és egyedül a viselője hívhatja elő az igazi természetét. Mira azonban már döntött, lesz ami lesz, átadja az ajándékát. Ez nem volt éppen egyszerű, mert Horkai úgy tett, mint aki egészen elfeledkezett róla, leült a pianínóhoz, és karácsonyi dalok soha véget nem érő, dzseszszesített változatát játszotta.

– Tanár úr… – szólította meg Mira kottalapozás közben, és felé nyújtotta az apró csomagot.

– Khm… köszönöm – köszörülte meg a torkát Horkai, majd félrenézve óvatosan kibontotta az ajándékát.

Egy-két percig semmit sem szólt, miközben Mira izgalmában majd lekaparta a körmeit.

– Nahát, Mira – mondta végül Horkai –, nagyon köszönöm, de remélem nem költöttél egy vagyont rá, és szigorúan a keretek között maradtál.

– Dehogyis, használtan vettem. De az üzletben azt mondták, tökéletesen pontosan jár.

– Nem lenne itt valakinek nagyobb szüksége rá, hogy pontosan beérjen az első órákra? – villantotta rá a krokodilfogait Horkai.

– Nekem is van egy sajátom – mosolygott vissza megkönynyebbülten Mira, és előhúzta a pici, ezüst zsebórát a farmerzsebéből.

– Boldog karácsonyt, tanár úr – fordult el, és egy perc múlva már Sára padjánál volt, hogy halálra rémítse a lila színű, zselés pókkal.

2.2 Tízperces hóesés

A Luca-napi vásár végig remek hangulatban folyt. Lencsi angyalkáit pillanatok alatt elkapkodták, Sára mamája kettőt is vett belőlük. Kornél és Tomi, akik az őserdei kalandjuk óta elválaszthatatlanok voltak, nagy egyetértésben forró, fűszerezett cidert töltögettek. Tomi ötlete alapján minden pohár cidernek egy viccmesélés volt az ára.

– Dehát így semmivel sem gyarapítjuk az osztálykasszát – lamentált Sára, és Zorka, a barátnője egyetértően bólogatott.

– De a viccgyűjteményemet igen – kapta elő a mikulássapkáját Tomi, azzal egy kis konfettit szórt a tiltakozó lányokra.

– Remélem, alkoholmentes – nézett rájuk szigorúan, a szemüvege mögül Horkai.

– Persze, tanár úr, almaléből főztük – vigyorgott Tomi, és mindjárt ki is mert egy jókora pohárral a szabadkozó osztályfőnöknek.

– Bár egy vicc volna az ára…

– Hát… khm… nyuszika elindult az erdőbe… – kezdett hozzá kissé vontatottan Horkai, mire mindenki érdeklődve köréjük gyűlt. A matematikatanár másfél éve volt az osztályfőnökük, de viccet mesélni még sohasem hallották.

Lencsi rántást érzett a pulóverén.

– Gyere – suttogta Mira, és kislisszoltak a többiek háta mögött.

– Hol voltál idáig? – kérdezte Lencsi, aki a vásár kezdete óta hiába kereste a barátnőjét.

– Mindjárt meglátod – azzal Mira egy üres osztályterembe vezette, és elővette az ezüst zsebórát.

A történetet december 11-én folytatjuk!

---