2021. december 13.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

Mivel Monaliza, a hosszú hajú, ábrándos tekintetű rajztanárnő sosem figyelt, Lencsi nyugodtan elővehette a mobilját, hogy a pad alatt üzenetet küldjön a barátnőjének. Ám nem kapott választ, és úgy tűnt, tegnap délután óta Mira nem is volt online. Lencsi kedvetlenül próbált koncentrálni az órai feladatra: mindannyiuknak egy-egy megadott szó alapján kellett festeniük, a szavakat a tanárnő fekete kalapjából húzták.

Lencsi szava a rejtély volt, és minduntalan a zsebóra meg Fülöp arca tolakodott a szeme elé. A keze magától rajzolta a vonalakat, és mire észrevette, Fülöp arcát is felvázolta, és már a zsebóra vázlatát festette ezüstszínűre. Egyszerre Monaliza hajolt fölé.

– Érdekes kép, az ezüst órát gyönyörűen kidolgoztad. Tudsz valamit Miráról? – kérdezte aztán olyan halkan, hogy egyedül a lány hallhatta.

Lencsi a fejét rázta, és Monaliza feszült tekintetétől nagyon rossz érzése támadt. Mi történhetett a barátnőjével? Lencsi letette az ecsetet, egyetlen vonást sem volt képes húzni többé. Le sem vette a szemét a telefonjáról, újra és újra megnyitotta az üzeneteit, hátha Mira éppen ír. De hiába, a kijelző üres maradt, és Lencsi, hogy csillapítsa a keze remegését és könynyítsen a gyomrában növekvő kőszikla súlyán, a Mirával váltott régi üzeneteket olvasta újra. A százhuszonkettediknél tartott, amikor végre kicsengettek.

Olyan lassan pakolta el a rajzfelszerelését, amennyire csak képes volt rá. Közben észrevette, hogy Sára oda-odasandít, mintha meg akarná várni, de Lencsi nem viszonozta a pillantásait. Sára végül eloldalgott, mire Monaliza az ajtóhoz lépett, és határozottan becsukta utána.

– Láttam ezt az órát Mira kezében – fordult Lencsihez. – Pont a standotoknál vásároltam, amikor állítgatta. Szépen megmunkált, antik darabnak tűnt, meg is akartam kérdezni, honnan szerezte, de közbejött az a nem mindennapi hóesés – folytatta, sötét szemeit a tanítványára szegezve. – Jól sejtem, hogy köze van az órához?

Lencsi bólintott, összeszorította a száját, még Monalizának sem akart többet elárulni a barátnője titkáról.

– A kristály van a dologban? Vagy megint Füstös Tükör próbálkozik? – fürkészte tovább Monaliza az arcát.

– Nem – nyögte ki Lencsi. – Vagy legalábbis, nem hiszem.

A tanárnő gondterhelt tekintetére Lencsi hiába próbált erőt venni magán, egész testében reszketni kezdett. Hasztalan igyekezett arra gondolni, hogy Mira a legbátrabb, legvagányabb lány, akit ismer, és bármilyen nehéz helyzetből kivágná magát, dermesztő érzés kerítette a hatalmába.

– Lencsi – karolta át Monaliza a vállát –, ma reggel telefonált Mira anyukája, hogy a lánya eltűnt. Tegnap, a vásár után az ikeröccseiért kellett volna mennie az óvodába, de már oda sem érkezett meg.

2.4 A kihallgatás

Lencsi úgy érezte, mintha egyszerre minden cseppfolyóssá válna körülötte, a hátizsákja, a pad, a falak, sőt, még Monaliza arca is elveszítette szilárd formáját. Homályosan érzékelte, hogy Monaliza leülteti, és egy pohár vizet nyom a kezébe, de a tanárnő hangja tompán és messziről szólt. „Csukd be a szemed, és gondolj egy barátodra”, hallotta újra meg újra Mira hangját helyette, és maga előtt látta a barátnője fénylő arcát, ahogyan a zsebórát mutatja.

Nem, ez csak valami tévedés lehet, gondolta Lencsi kétségbeesetten, Mira mindjárt belép az ajtón, és elmúlik az egész rémálom. Megszorította a kezében tartott poharat, lassan eljutottak hozzá Monaliza duruzsoló szavai, és a tárgyak is visszanyerték szokásos körvonalaikat, de mintha az egész osztályterem, sőt, az egész világ valami idegen, hideg fényben fürdött volna.

Mielőtt Lencsi magához térhetett volna, erőteljesen kopogtattak. Hanszóló nem várt válaszra, két hosszú lépéssel mellettük termett.

– Bocsánat, ha megzavarom a beszélgetést, de Lencsit sürgősen az igazgatói irodába kell kísérnem.

Lencsi figyelmét nem kerülte el az aggodalmas pillantás, amit Monaliza és Hanszóló a feje fölött váltott.

– Lencsi, gondolj Mirára. Segítenünk kell neki! – ölelte át a vállát Monaliza, és a kezébe adta a kristályát.

A történetet december 15-én folytatjuk!

Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, akinek két igazgyöngy fénylett a szeme helyén. Nem afféle mesebeli igazgyöngyök voltak ezek, amelyek oly híressé és gazdaggá tették volna, hogy királyok és hercegek versengjenek a kegyeiért. Ó, nem! Ezek az igazgyöngyök szépek voltak ugyan, szebbeket sehol sem találhatnánk kerek e világon, de egy bajuk mégiscsakBővebben: “Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: