2021. december 21.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

– Ki engedte meg, hogy bejöjjetek? Ráadásul kaszinózni, óra helyett? – eresztette ki a hangját Sárkány, hogy zengett belé a folyosó.

– Az úgy volt, hogy Lencsi nem érezte jól magát, ezért a tanárihoz kísértük, és arra gondoltunk, leülünk ide, amíg… – kezdett bele Tomi, de Sárkány felfújódó arccal félbeszakította.

– Horkai tanár úr azt sem tudta, hol keressen benneteket! – kelt ki magából. – Nem akarok több eltűnt diákot, megértettétek? Aki engedély nélkül elhagyja a tanórát, hogy az iskolában tiltott helyeken kóricáljon, legközelebb igazgatóit kap! Mars az osztályterembe!

A gyerekek behúzták a nyakukat, és iszkoltak Horkai nyomában, Sárkány meg magában füstölögve, a tanári irányába hagyta el a helyszínt.

Zorka kárörvendően vigyorgott, amikor Horkai bekísérte őket a terembe, de a többiek is összehasonlíthatatlanul nagyobb érdeklődéssel figyelték őket a matekóra alatt, mint a törtek közös nevezőre hozását a táblán. A szünetben aztán megrohamozták Lencsit. Mindenki azt akarta kihúzni belőle, mi volt az igazgatónál, és igaz-e, hogy Mira megszökött. Lencsi mindenkinek ugyanazt válaszolta, hogy ő sem tud semmit, és közben igyekezett az ajtó felé araszolni.

– Na, és Fülöpöt sem ismered? – állta el az útját Zorka, mire Lencsi arcán pirosság kezdett szétterjedni, maga sem tudta, hogy a szégyentől vagy a haragtól.

– Mi közöd hozzá? – fordult szembe Zorkával.

Az osztályban hirtelen olyan csend támadt, amilyenről egyetlen tanár sem álmodhatott.

– Csak annyi, hogy Mira épp a te barátoddal, Fülöppel szökött meg.

– Miért lett neked hirtelen olyan fontos Mira? – kérdezett közbe Kornél, fel sem nézve a füzetéből.

Az osztályon egyetértő morajlás futott végig, mindenki tudta, hogy amióta Mira tavaly közéjük érkezett, Zorka és Sára úgy kezelte, mint valami betolakodót.

– Igaza van. Végül is, nem a te barátnőd – jegyezte meg a vörös hajú Lizi.

Ám Zorka ügyet sem vetett Lizire.

– Neked meg, úgy látszik, Lencsi ennyire fontos – sziszegte egyedül Kornélnak címezve, de a fiú egyetlen pillantásra sem méltatta, egykedvűen vállat vont, és tovább irkált a füzetébe.

Ez végleg felbőszíthette Zorkát, mert váratlanul nekirontott Kornélnak, kitépte a füzetet a kezéből, és a földre hajította. A következő pillanatban Tomi és Sára két oldalról ugrott oda, Tomi azért, hogy lefogja Zorkát, Sára meg azért, hogy elcibálja a barátnőjét, ám Zorka erre dühös visításba kezdett.

– Mi folyik itt?

Zizi néni, a magyartanárnő állt megkövülten az ajtóban.

– Tanárnő, rám támadtak, és én csak védekeztem – nyöszörögte fájdalmas képpel Zorka, mire Tomi és Sára egyszerre engedte el a karját.

– Hazudik! – csattant fel Lencsi.

– Ebből elég – közölte Zizi néni. – Mindenki üljön a helyére. A következő magyarórára pedig az iménti jelenet összes szereplőjétől legalább egyoldalas házi fogalmazást várok. A téma tetszőleges, a címe pedig: Az igazság két oldala.

– Ezt még megkeserülitek! – vetette oda Zorka Kornélnak, és lerázta magáról Sára nyugtató kezét, majd az ajkába harapva, a dühtől sápadtan hátat fordított nekik.

3.2 A zsebóra nyomában

Lencsi sosem hitte volna, hogy az idő ilyen kínzó lassúsággal is telhet. Fogalma sem volt róla, miről van szó, csak gépiesen másolta a táblára írottakat. A telefonja tűnt az egyetlen biztos pontnak, görcsösen szorongatta, és a pad alatt ötpercenként ellenőrizte, hátha Mira vagy esetleg Fülöp mégis írt valamit, de csak az üres képernyő meredt rá. Magában majdnem kilencszázig elszámolt, mire végre az utolsó óráról is kicsengettek. Akkor felpattant, és senkire sem nézve rohant a szertárba, hogy visszakérje a barátságkristályt.

– Hé, Lencsi, várj!

Tomi és Kornél loholt a nyomában, és a szertár előtt érték utol.

– Nyomozást indítunk Mira után! Először is megkeressük az üzletet, ahol a zsebórát vette – lihegte Tomi.

– Jó – motyogta beleegyezően Lencsi, majd intett a két fiúnak, hogy várják meg. Kopogott, ám nem érkezett semmi válasz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt.

– Elkéstem – nyögte kétségbeesetten. – Hanszólónál hagytam a kristályt, de úgy látszik, megfeledkezett róla, és már hazament.

– Ráér holnapig – vigasztalta Tomi. – Bár szívesen bevonnám Mázlit is a nyomozásba, de addig is, fogjunk hozzá mi magunk!