Advent második vasárnapja

Advent második vasárnapja, amit bronzvasárnapnak is szoktunk nevezni, általában Szent Miklós, azaz Mikulás ünnepéhez esik közel, így gyakran ezen a hétvégén találkozhatunk vele a különböző közösségi helyszíneken is (például Szentendrén, a Parti Medve könyvesboltban). A hagyomány szerint az ezen a vasárnapon meggyújtott gyertya a zsidó népre utal, akiknek Isten megígérte, hogy közülük származik majd a Megváltó, a vasárnap fogalma pedig a remény.1

Várjuk hát reményteljesen az egyre közeledő ünnepeket: a karácsonyt és a Mikulás érkezését egyaránt!

Mese

Mészöly Ágnes: A Mikulás sapkája

– Az egész világ az ünnepre vár! – dörzsölte elégedetten a kezét Mikulás, és letelepedett a kandalló melletti karosszékbe. – Még egy kávé, és indulhatunk! Nem gondoljátok, hogy készülődnötök kellene?

A szikrázó gyertyákkal bevilágított szalonban tucatnyi fura figura üldögélt. Az ebédlőasztalnál pár színes ruhás, kócos suhanc, a négy Karácsonyi Cimbora kártyázott. A könyvespolc mellett, egy sárga állólámpa fénykörében négy elegáns hölgy teázgatott: Szent Lucia épp lelkesen magyarázta Boszorkány Befanának, Sznyegurocskának és Arie néninek a tökéletes magyar beigli receptjét. A fal mellé terített pokrócon Jollopukki, a Karácsonyi Kecske rágcsált egy csokor csalánt, és közben megpróbált nem tudomást venni a szőrét rángató Kisjézusról és a hátán ugráló Julenissen Törpéről. Gwizador, a Csillagember egy tükörben igazgatta hideg sugarakból font koronáját, kicsivel arrébb egy barna ruhás szerzetes, Hotei-Osho mély meditációban készült az előtte álló munkanapra: nemcsak az arcán lévő két, de a tarkóján elhelyezkedő harmadik szemét is lehunyta, hogy tökéletesen összpontosíthasson – ami sokkal könnyebb lett volna, ha mellette iszogató Gyed-Maroz, a Fagyapó pipafüstje miatt nem kellett volna percenként tüsszentenie.

Senki nem válaszolt Mikulás sürgetésére.

– Hé, nem halljátok? A gyerekek várnak minket! – ismételte meg Mikulás.

– Ugyan, még ráérünk. Minden elő van készítve… Északon nagy pelyhekben hull a hó, puha takaróként borítja az erdőt, a mezőket és a városokat. Délen szikrázóan süt a nap, mindenkit megtölt szeretettel és
életörömmel. A városok ünnepi díszbe öltöztek, csillog-villog a világ – nézett fel Angyalka a könyvéből. Ő is órák óta a tűz mellett üldögélt már, ölében a csendesen doromboló macskával. – Az emberek felállították a karácsonyfákat, készül az ünnepi vacsora, égnek a gyertyák, ragyognak a csillagok, megszólalnak a csengettyűk… felesleges rohannunk.

– Én mindenesetre nemsokára indulok, hogy reggelre minden kisgyerek megtalálhassa az ajándékát a zoknijába rejtve – mondta nem titkolt nehezteléssel hangjában Mikulás.

– Nekünk nem kell annyira sietnünk – mondta félig teli szájjal Jollopukki.

– Mióta bevállaltad a szereplést abban az üdítőreklámban, mindenki tőled várja a meglepetést – tette hozzá kicsit sértődötten Gyed-Maroz, és felhajtott még egy kis pohárnyi vizecskét.

– Azért maradt még nekünk is bőven dolgunk – békítette őket Hotei-Osho lehunyt szemmel.

– De ezt a partit még befejezzük – intett a lapokból fel sem nézve az egyik Karácsonyi Cimbora.

Mikulás lemondóan nézett végig a munkatársain. Tudta, hogy van igazság abban, amit mondanak. Néhány évtizede még egyenlőbben oszlott el közöttük a karácsonyi ajándékok kihordásának gondja, de manapság sokukról elfeledkeztek a gyerekek. Míg ő évről évre több levelet, videóüzenetet és ímélt kapott, a többieknek egyre kevesebb feladat jutott. Angyalka és Kisjézus nem panaszkodhatott, de például Boszorkány Befanára vagy Gwizadorra, a Csillagemberre már csak a leghagyománytisztelőbb családok emlékeztek egy-egy kis ország néhány megyéjében.

– Nincs mit tenni, a népszerűség felelősséggel és sok munkával jár – szúrt egy gonosz megjegyzést Mikulás felé Boszorkány Befana.

– A szeretet a fontos, nem az ajándék, és főleg nem az, hogy ki viszi az… – kezdte Mikulás. Jól tudta, hogy néhányan neheztelnek rá, de képtelen volt haragudni a barátaira. Kitöltött inkább magának egy hatalmas bögre kávét, nehogy elaludjon a hosszú úton, ráérősen megitta, aztán elbúcsúzott a többiektől, az előszobában belelépett a csizmájába, belebújt a nagykabátjába, feltette a fejére a sapkáját… Azaz csak feltette volna, de a sapkája nem volt a helyén.

– Rudolf, nem láttad a sapkámat? – kérdezte kedvenc rénszarvasát.

– Sajnos nem láttam – felelt a rénszarvas egykedvűen.

– Ez bizony nagy baj – vakarta a fejét Mikulás. – Ha nincs meg a sapkám, nem tudok elindulni. Ha nem tudok elindulni, a gyerekek nem kapják meg az ajándékukat. Hiába szól a csengettyű, hiába égnek a gyertyák, hiába ragyognak a csillagok, hiába készítették ki a zoknijaikat, ha nincs meg a sapkám… persze, a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül mégsem lehet karácsony!

– Tudod mit, Mikulás! – prüszkölt Rudolf. – Kérdezd meg a manókat! Ők összevissza csellengenek a házban, valamelyik biztosan látta a sapkádat is!

Szaladt hát Mikulás a manókhoz, akik épp a vacsoraasztalnál ültek. Az asztalon égtek a gyertyák, a szoba csillagokkal, fényfüzérekkel és papírvirágokkal volt díszítve. Néhány manó csengettyűkkel muzsikált, mások karácsonyi dalokat énekeltek a világ összes nyelvén, a többiek pedig töltött káposztát ettek szilvás pudinggal és kovászolt hallal, és fülig maszatosak voltak, mert a manók szeretik összekeverni a dolgokat.

– Szeretett manóim, nem láttátok a sapkámat? – kérdezte Mikulás.

– Mi az, hogy szeretett manóim?! Egy órája még lusta banda voltunk! – kiabáltak a manók egymás szavába vágva. – Egyébként nem láttuk! És nem segítünk megkeresni, így is rengeteget túlóráztunk már, mire megpakoltuk a szánodat!

– Ez bizony nagy baj – sóhajtott nagyot Mikulás. – Ha nincs meg a sapkám, nem tudok elindulni. Ha nem tudok elindulni, a gyerekek milliói nem kapják meg az ajándékukat… persze, a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül mégsem lehet karácsony!

– Kérdezd meg Betlehemi Csillagot! – visított egy manó, de olyan hangosan, hogy Mikulásnak be kellett fognia a fülét. – Ő fenn világít a Karácsony-ház tetején, és mindent lát!

Mikulás megkereste a leghosszabb létrát, odatámasztotta a ház falának és felmászott Betlehemi Csillaghoz. Csillag nagyon meglepődött, mert bár régebben jóban volt a Mikulással, az utóbbi száz évben nem jutott eszébe egykori barátjának, hogy meglátogassa.

– Drága Csillag, nem láttad a sapkámat? – kérdezte Mikulás.

– Tavaly ilyenkor még a fejeden volt – mondta a csillag kicsit sértetten. – Egyébként örülök, hogy eszedbe jutottam.

– Ne haragudj, mostanában rengeteg a dolgom – szabadkozott Mikulás.

– Most is mennem kéne, de ugye sapka nélkül… Viszont, ha nem tudok elindulni, a gyerekek milliói nem kapják meg az ajándékukat… persze, a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül mégsem lehet karácsony!

– Sajnálom – felelt Betlehemi Csillag –, de talán kérdezd meg a többieket… velük mégiscsak jóban vagy.

– Nem is tudom… valahogy nem hiszem, hogy lelkesen segítenének a sapkakeresésben – sóhajtott Mikulás.

Betlehemi Csillag megszánta egykori barátját.

– Tudod mit? A pincében lakik egy kisegér! Néha felmászik ide beszélgetni… Ő minden titkos zugot ismer a házban, biztosan tudja, hol lehet a sapkád!

Mikulás nyögdécselve lemászott a létrán, és elindult le, a ház pincéjébe. Magával vitt egy gyertyát is, hogy nehogy lebucskázzon a sötét lépcsőn, mert ha eltöri a lábát, akkor tényleg ajándék nélkül marad több millió gyerek. A kisegér épp egy szalonnabőrt rágcsált, amit a manóktól csent el. Kicsit megijedt, amikor Mikulás döngő lépteit meghallotta, és bebújt egy poros láda mögé, de végül mégis kidugta az orrát.

– Szervusz, kisegér, nem láttad a sapkámat? – kérdezte kedvesen Mikulás.

– Azt a szép pirosat, nagy fehér pomponnal? Nem láttam – mondta a kisegér, még mindig remegve.

– Ó, micsoda szerencsétlenség – kiáltott Mikulás, mire a kisegér megint megijedt, és megint visszabújt a láda mögé. – Ha nincs meg a sapkám, nem tudok elindulni és gyerekek milliói nem kapnak ajándékot… persze, a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül mégsem lehet karácsony!

– A macska nagyon szereti a pomponokat – cincogott az egérke a láda mögül. – És néha elcsen ezt-azt… én a helyedben a körmére néznék!

Mikulás tehát fogta a gyertyáját, és visszamászott a sötét lépcsőn. Az egész házat felkutatta a macskáért, de nem találta sehol. Végül eszébe jutott, hol látta utoljára. Kelletlenül kilépett a csizmájából, visszaakasztotta a fogasra, Angyalka szárnyai és Csillagember kék palástja közé a piros nagykabátját, és visszament a szalonba. A többiek még mindig beszélgettek, olvasgattak, kártyáztak vagy iszogattak. Észre sem vették, hogy belépett.

– Neked nem kellene már órák óta úton lenned? – nyitotta ki végül a tarkóján lévő szemét Hotei-Osho.

– Mi lesz az ajándékra váró gyerekek millióinak örömével? – kekeckedett Jollopukki.

– Nem pattansz fel csomagokkal teli szánod tetejére, nem füttyentesz Rudolfnak, hogy indulás? – kérdezték a Karácsonyi Cimborák.

– De, de mindjárt, csak… Angyalka, nem láttad a macskát? – hebegett Mikulás.

– Persze, hogy láttam, itt ül az ölemben! Miért keresed? – kérdezett vissza Angyalka.

– Az egér szerint ő vihette el a sapkámat – felelt Mikulás.

– Nem hiszem – mosolygott az angyal. – Egész délután itt ült az ölemben.

– Ez bizony nagy baj – mondta Mikulás. – Tudjátok, ha nincs meg a sapkám, nem tudok elindulni, és akkor… persze, a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül mégsem lehet karácsony!

– Tényleg nagy baj – bólintott Kisjézus.

– A legjobb lesz, ha segítünk megkeresni! Úgyis rémes a lapjárás az utolsó két körben – dobta az asztalra a kártyát az egyik Karácsonyi Cimbora. Sznyegurocska, Arie néni és a többiek kihörpintették az utolsó korty teát a csészéikből, Angyalka óvatosan letette az alvó macskát a szőnyegre, és mindenki nekilátott, hogy megkeresse Mikulás sapkáját. Benéztek minden szekrénybe, minden asztal alá, felhajtottak minden szőnyeget – de így is fél órába telt, mire Jullenissen Törpe a karosszék alatt megtalálta a sapkát.

– Hurrá! – kiáltott Gwizador, a Csillagember.

– Na, kapd össze magad, aztán indulás! – húzta Mikulás ősz kobakjára a sapkát Gyed-Maróz, a Fagyapó.

– Reménytelen – sóhajtott Mikulás. – Bármennyire is száguldanának Rudolfék, képtelen vagyok behozni ennyi késést.

– Ha gondolod, átvehetünk egy-két területet – javasolta Hotei-Osho.

– Szólok az apróságoknak, hogy segítsenek átpakolni – indult a manókhoz Szent Lucia.

– Mi pedig csinálunk gyorsan egy beosztást – javasolták a Karácsonyi Cimborák.

– Megmentitek az ünnepet! – hálálkodott tiszta szívből Mikulás.

– Persze, a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül mégsem lehet karácsony! – dörmögött Gwizador, a Csillagember.

A manók persze nem örültek, hogy teli hassal megint munkához kell látniuk, de pillanatok alatt lepakolták az ajándékok nagy részét Mikulás szánjáról, és átrakodták Gyed-Maroz zsákjába, Gwizador tarisznyájába, Boszorkány Belfana batyujába, Hotei-Osho szákjába, Jullenissen Törpe puttonyába és Angyalka légikocsijába.

– El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok nektek! – lelkendezett Mikulás.

– Nem tesz semmit – mondta nagyvonalúan Kisjézus.

– Majd, ha végeztünk, meghívsz minket egy kör üdítőre – kacsintott az egyik Karácsonyi Cimbora.

– De most induljunk! – támaszkodott a botjára Arie néni. Boszorkány Belfanával együtt a hátukra vették a batyuikat, és egy csettintéssel eltűntek a többiek szeme elől.

Így esett, hogy ezen a karácsonyon sem maradt meglepetés nélkül egyetlen gyerek sem. Mert persze a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül – akár a piroskabátos Mikulás hozza, akár a kék palástos Gwizador, a Csillagember, akár a hófehérbe öltözött Angyalka, akár Boszorkány Belfana, fekete köpenyben – nem az igazi a karácsony.


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

Lovász Andrea (szerk.)
KARÁCSONYNAK ÜNNEPE

Ajánlott korosztály: 4+


Letölthető illusztráció

Gyöngyösi Adrienn illusztrációja az Elfelejtett lények boltja c. antológiából.


Játék

Két igazság-egy hazugság játék

Ha a Mikulás megkérdi, jók voltunk-e az elmúlt évben mindig illik az igazat megmondani neki. De van olyan játék, amikor füllenthetünk is magunkról:

Annál vidámabb, minél többen játsszuk! Mondj három dolgot magadról vagy egy olyan dologról, amit láttál-hallottál, és a többiek nem tudhatják. Kettő igaz legyen ezek közül, egy pedig hamis.

Ki kell találni a hallgatóságnak, hogy mely állításaid igazak, és melyik a hamis.

(Hamupogácsa. Mesekönyv az érzelmekről, szerk.: Csörgei Andrea, Kreil Melinda, ill.: Keszeg Ágnes, Cerkabella Kiadó, Szentendre 2022. nyomán)


Finomság

Püspökkenyér

Egy tálban keverj össze 10 dkg mazsolát, 20 dkg aranymazsolát, 10 dkg vegyes, kandírozott gyümölcsöt, 1 citrom héját és 1 teáskanál őrölt fahéjat. Az egészet locsold meg 1 dl rummal, és hagyd állni néhány órát (lehet egy egész éjszakát is).

Keverj simára 17,5 dkg lisztet, 2 teáskanál sütőport, 10 dkg porcukrot, 1 tasak vaníliás cukrot, 3 tojást és 10 dkg lágy vajat, majd add hozzá a gyümölcsöket is. Sütőpapírral bélelt formában, közepes tűznél, kb. 1 óráig süssed.

(Dödölle. Gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendárium, Szerk: Lovász Andrea, ill.: Keszeg Ágnes, Cerkabella, Szentendre, 2019.)

1 Forrás: Advent. katolikusradio.hu, 2016. november 25., https://www.katolikusradio.hu/hirek/advent-1-vasarnapja )

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: