Kétszer a Labirintóról

Fási Bella ajánlója
Kertész Erzsi: Labirintó. Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2018.
Illusztrálta: Orosz Annabella

Gyerekeknek

Szeretnétek tudni, hogy milyen szigetek, micsoda kalandok várnak egy gondolásra Labirintó, a hatalmas tó belsejében? Olvassatok bele ebbe a könyvbe, és fedezzétek fel mindazt, amit a szereplők is felfedeznek: ismerkedjetek meg a Galambalatt, a frissen felavatott hajó összes utazójával, hogy aztán figyelemmel kísérhessétek, ahogy mindannyian megpróbálják megtalálni a nekik való munkát, várost, gyárat, szigetet!

© Orosz Annabella

Lesznek itt filozófus macskák, akik egyben született vezetők, iszappakolásra vágyó, beteg sellők, húsvéti-képeslap sztárok, gonosz mostoha, egy egész szigetnyi királyfi, egy titokzatos könyv, minden, amit el tudtok képzelni! És hogy kicsoda a főhős? Akár te is lehetsz! Hiszen ki ne akarna kijutni a hatalmas Labirintóból, elsőként a világon, hogy nagybetűs Hős legyen? Most te is beszállhatsz a gondolába a többiekkel és útra kelhetsz – hazavihetsz egy hullócsillagot, megidézheted a Nagy Odagondolót, palackpostát halászhatsz ki és adhatsz fel! Itt még gonosz mostoha is karriert csinálhat, ha megtalálja a neki megfelelő szigetet! Hiszen Labirintóban mindenki megtalálhatja a helyét. Izgalmasan hangzik, ugye? Pattanjatok fel ti is a fedélzetre, és tartsatok a többiekkel!

Felnőtteknek

Kertész Erzsi könyve a harmadikos-negyedikes korosztálynak szól. A könnyen követhető, ám kisebb kihívásokat rejtő nyelvezet kiváló gyakorlási lehetőséget nyújt azoknak a vállalkozó szellemű fiatal olvasóknak, akiknek már bonyolultabb történetszálra, több cselekményre van szükségük, ugyanakkor még könnyebb és rövidebb olvasmányra vágynak, mint egy több száz oldalas gyerekkönyv.

Ez a mű kiválóan alkalmas arra, hogy megszerettesse a meseszerű, ám mégis kicsit atipikus történeteket a kisiskolásokkal, akik ezáltal a megszokottan felépített epikus ív és végkifejlet helyett egy kicsit emberibb, egy kicsit esendőbb és kiszámíthatatlanabb cselekménnyel lesznek gazdagabbak, miközben a szokásos fabulai elemek is megjelennek, ám ezúttal egy új, formabontó köntösben, ami kicsit kimozdítja őket a „mesei komfortzónából”, de ugyanolyan élvezhető, és talán még teljesebb élményt nyújt.

A könyv a főszereplő szemszögéből mutatja be az eseményeket. Ez a fajta narráció megköveteli a közvetett jellemzést, minden szereplőt az ő gondolatai alapján ismerünk meg, és amikor véleményt alkotunk egy eseményről, akarva akaratlanul az ő szemén keresztül látjuk azt. De ki ez a főszereplő? Kinek a szemszögéből figyelhetjük az eseményeket? Itt következik az az írói csavar, ami lehetővé teszi, hogy az olvasók még inkább bevonódjanak a történetbe. Ugyanis a főszereplőről roppant keveset tudunk, éppen csak annyit, amennyit maga a történet feltétlenül megkövetel. Se a nevét, se azt, hogy honnan jött, hány éves, hogy néz ki – nem tudjuk. Így aztán ahogy a cselekmény egyre halad és halad, a gyerekek egyre jobban bele tudják élni magukat a főszereplő helyébe, vele együtt tudják megtapasztalni a kalandokat. Hiszen mi sem lenne könnyebb annál, hogy egy olyan karakterrrel azonosítsuk magunkat, akit alig ismerünk, és kedvünkre formálhatjuk mind a múltjának, mind a jövőjének a képét, saját ízlésünk, világképünk alapján?

Kertész Erzsi tehát biztosítja, hogy mindenki ugyanannyira tudjon azonosulni a történet főszereplőjével, az újabb merész lelkű gondolással, aki – mint annyian mások – arra vállalkozott, hogy nemcsak bemegy Labirintóba, hanem megteszi azt, ami még senkinek sem sikerült – ki is talál onnan.

Bevallom, elsőre azt hittem, a könyv arról fog szólni, hogy ijesztő szörnyeket, sárkányokat és iszapszörnyeket kell majd legyőzni ahhoz, hogy kedvenc gondolásunk kijusson Labirintóból. Ám cseppet sem erről van szó. Nem azért nem jut ki senki onnan, mert nem tud – hanem mert nem akar többé. Mert ez a hatalmas szigetvilág mindenki számára rejt egy helyet, ahol boldogan élhet, ahol magára találhat, ahol beteljesítheti sorsát – és ezek után ugyan ki akarna kijönni?

© Orosz Annabella

Ez pedig már elvezet minket a legfontosabb kérdéshez – hogyan dönt a főszereplő, és hogyan döntenénk mi? Megragadja a kínálkozó lehetőséget, ünnepelt Hős lesz, eleget téve álmainak, és „legyőzi” Labirintót? Vagy inkább a kalandokat, az izgalmas életet választja, egy kibontakozó barátságot, mások megsegítését, ennek a különös világnak megismerését?

Hadd döntsek úgy, nem árulom el, mi lesz az utolsó oldalon. Aki kíváncsi, járjon utána! És addig is, ki-ki gondolkodjon el a saját döntésén!

Ez egy susogó levél

Foglalkozásterv Máté Angi Volt egyszer egy hely című meséje alapján.
A feladatsort alsó tagozatosoknak iskolai és otthoni feldolgozásra egyaránt ajánljuk.
Készítette: Pásztor Csörgei Andrea

1. Kik lehetnek?
Nézd meg az alábbi képet! Beszélgessetek róla:

  • Vajon kik vagy mik lehetnek a képen?
  • Hol vannak? Mi lehet a helyszín?
  • Mit csinálhatnak?
  • Ha van kedved válassz ki két-három szereplőt a képről, és találj ki egy köztük zajló rövid párbeszédet.

2. Válj fává!
Játsszuk el, hogyan lesz a kis magból gyönyörű terebélyes fa!

  • Kuporodjatok össze a földön olyan picivé, amilyen picivé csak tudtok: kis magocskák vagyunk a föld alatt.
  • Aztán megérkezik a tavaszi zápor. Hallgassátok csak! (Indítsd el a videót IDE kattintva!)
  • Szép lassan nyújtózkodjatok, mint a mag pici csírái.
    Nyújtsátok ki a kezeteket, majd a lábatokat, lassan emelkedjetek guggolásba, majd szép lassan álljatok fel. Nyújtsátok az ökölbe szorított kezeteket az ég felé, majd, mint ahogy a pici levelek és rügyek kipattannak, feszítsétek szét az ujjaitokat.
  • Ekkor eláll az az eső (állítsátok le a videót), majd kisüt a nap.
    Arcotokkal forduljatok a „napocska” felé, és kövessétek a járását az égen három „nap” erejéig. (Azaz: finoman, lassan írjatok le félköröket a fejetekkel egyik válltól a másikig.)
  • Aztán egyszer csak heves szél jön (Indítsd el a videót IDE kattintva!)
  • Erősen tépázza a fák lombját: hajladozzatok, ahogy az ágak szoktak!
    De a szél nagyon erős: alig hajlottak a fák felváltva négyszer jobbra, majd négyszer balra, az összes levelüket lefújta róluk. Hajlítsátok be az ujjaitokat, majd engedjétek le a kezeteket.
    Állítsátok le a videót.
  • Így születtek a lomb nélküli fák.
  • Hallgassátok meg a meséjüket!

3. Mire emlékszel?
Ha tetszett a történet, ITT leellenőrizheted, mennyire emlékszel a részleteire!

4. Alkoss!
Ha tudod, nyomtasd ki EZT a képet a három szomorú, levél nélküli fáról. Ha nincs lehetőséged nyomtatni, akkor rajzolj le egy lapra három szomorú, kopasz fát. Majd zöld színű temperával fesd be a kisujjad ujjbegyét, és apró pöttyöket nyomtatva fess szép lombkoronát a fáknak! Ha van kedved, mosolygós szájat is rajzolhatsz nekik.
A miénk ilyen lett:

Dödölle

DÖDÖLLE – Gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendárium – Ünnepi receptekkel (részlet)

Sándor, József, Benedek
március 18., 19., 21.

Sándor és József kedvelt népünnep (régen csak névnapot köszönteni jártak össze az emberek, a születésnapokat nem tartották meg), a tavasz első napjai: a madarak ekkor szólalnak meg, el kell kezdeni a tavaszi szántást, s ez volt a méhek kieresztésének megszabott ideje is.

„Sándor, József, Benedek,
zsákban hozza a meleget.”

„Benedek,
jönnek a jó melegek.”

© Keszeg Ágnes

Rákos Sándor
Három vándor

Baktat három vándor:
Benedek, József, Sándor –
elöl megyen Sándor,
Sándor után József,
József után Benedek:
ők hozzák a meleget!

Papp Attila
Későkása kikelet

Hűvösek a reggelek,
márciuska csicsonkázik,
Sándor, József, Benedek
öreg bekecsben is fázik.

Álomszuszék kikelet
arcunkba a havat vágja…
– Sándor, József, Benedek,
lyukas tán a kendtek zsákja,
hogy nem hoznak meleget?
Fázódtunk már eleget!

Dödölle

Az alábbi játékos feladatok a Dödölle című, 2019-ben megjelent kötetünkben található versekhez, mesékhez, ismeretterjesztő szövegekhez készültek. Olvassátok el őket a kötetben, vagy itt a blogon a Lapozz bele! rovatunkban.

A feladatokat Pásztor Csörgei Andrea készítette.

Az első két játék Majoros Nóra A rókák panasza című meséjéhez készült.
A mesét elolvashatod ITT, vagy meghallgathatod ITT.

Legyél te is milliomos!

Szókereső

© Keszeg Ágnes

A róka meg a libák (táblás játék)

Két játékos játssza: egyikük a rókával, másikuk a libákkal lép (a bábuk letölthetők ITT).
Egy nagy lapra vagy csomagolópapírra rajzoljátok fel az alábbi képen látható öt négyzetből álló ábrát. Ha van kedvetek nyomtassátok ki a bábokat, vágjátok ki és ragasszátok fel egy-egy kartonlapra, de bármilyen más bábu is megteszi (aprópénz, pici építőkocka stb.). A lényeg, hogy az egyik fajtából 1, a másikból 17 db. legyen.
És indulhat is a játék!
Induláskor a középső négyzet közepén áll a róka bábuja, a 17 liba a felső három sorban, valamint a negyedik és ötödik sor két szélén helyezkedik el.
A róka célja, hogy minél több libát leüssön: bármely irányba, ha egy libát átugrik, úgy, hogy mögötte üres mező van.
A libák is minden irányba egy-egy egységnyit léphetnek, de nem ugorhatnak.
A libák célja, hogy a rókát úgy beszorítsák, hogy se ugrani, se lépni ne tudjon.
Ha ez sikerül, ők győztek.
De ha a róka annyi libát kiütött, hogy azok őt már nem tudják beszorítani, a róka győzött.

© Keszeg Ágnes

Az alábbi játékok a tavaszi ünnepkörhöz készültek.

Márciusi jeles napok – Idővonal

Rokon értelmű szavak

© Keszeg Ágnes

Bibedombi szörnyhatározó – foglalkozásterv

Készítette: Pásztor Csörgei Andrea és Tóth Olivér Artúr
Drámajáték alapú foglalkozás 6-8 éveseknek.

Bemelegítés

1. Egy mozdulat – egy név (2 p.)
A tanulók körben állnak. Sorban mindenki tesz egy mozdulatot, és azzal együtt kimondja a keresztnevét. A többiek utánozzák.
A pedagógus részt vesz a játékban, segíti azt.
Célok és feladatok: ismerkedés, nevek tanulása, memóriafejlesztés, szorongások oldása.

2. Egy mozdulat – egy név – egy érzelem (3 p.)
A tanulók körben állnak. Sorban mindenki tesz egy mozdulatot, és azzal együtt kimondja a keresztnevét, de valamiféle érzelmet társít hozzá (öröm, düh félelem stb). A többiek utánozzák.
A pedagógus részt vesz a játékban, segíti azt.
Célok és feladatok: ismerkedés, nevek tanulása, memóriafejlesztés, szorongások oldása.

3. Meseolvasás (5 p.)
A tanulók körben ülve hallgatják a mesét.
A pedagógus felolvas. – Lufipusziló (Adamik-Hanga: Bibedombi Szörnyhatározó, Cerkabella, 2014., 51. p)
Célok és feladatok: ismerkedés a szöveggel/művel, fantázia fejlesztése.

Drámajátékok

4. Óriáslufi (5 p.)
A tanulók a teret kihasználva sétálnak, de úgy, mintha karjukkal egy óriás lufit ölelnének át. A végén, akik összeütköznek, együtt maradnak, így alkotnak 4 fős csapatokat.
A pedagógus folyamatosan instrukciókkal látja el a gyerekeket.
Célok és feladatok: térkitöltés, testkép erősítése.
Megjegyzés: Instrukciók pl: Gördülj le a földre, guggolva járj, lábujjhegyen járj, menj visszafelé, kerüljétek ki egymást… stb.

4. Rém és Ijedt (10 p.)
A tanulók csapatonként 2-2 párt alkotnak, 2 játszik, 2 megfigyel, majd cserélnek. A játszók szituációkat húznak, és mini jeleneteket improvizálnak úgy, hogy egyikük csak azt mondhatja: RÉM, másikuk azt: IJEDT. A Rém szerepe minden esetben legyen ijesztő, az Ijedtté ijedt, félős.
A pedagógus ha szükséges segíti, továbblendíti a jeleneteket.
Célok és feladatok: improvizációs technika, fantázia, érzelmi intelligencia, kooperációs készség fejlesztése.
Eszközök: 12 szituáció papíron kivágva, összehajtva – ITT letölthető
Megjegyzés: A jelenetek csapatonként párhuzamosan zajlanak, a végén közösen megbeszéljük a tapasztaltakat.

5. Szörnytervező (10 p.)
A tanulók csapatonként egy-egy szörny nevét húzzák ki (a kötetben szereplőkéből), majd el kell képzelniük, „megtervezniük” a szörnyet. Minden fontos tulajdonságát el kell mesélniük a többieknek, illetve meg is kell jeleníteniük.
A pedagógus kérdésekkel segítheti a megbeszélést.
Célok és feladatok: fantázia fejlesztése, feszültségoldás, érzelmi intelligencia fejlesztése, kooperáció fejlesztése.
Eszközök: Szörnynevek kis papírokon – ITT letölthető
Megjegyzés: Ez a feladat akkor működik jól, ha a gyerekek nem ismerik még a kötetet. – Szempontok, pl.: Hol lakik? Mit eszik? Mekkora? Éjszakai vagy nappali? Milyen a hangja?

6. Tűz-víz-repülő (5 p.)
A klasszikus játék „szörnynevesített” változata. Először 2 szörnynévvel kezdünk, majd egyre többet veszünk be, míg végül mind az 5-öt használjuk.
A pedagógus az instrukciókat adja.
Célok és feladatok: térkitöltés, testkép, koordináció fejlesztése.
Megjegyzés: Instrukciók pl.: leguggol, állva marad, lehasal, lábujjhegyre áll, adott pozíció, hozzáér valamihez stb.

Levezetés

7. Mesélés (5 p.)
A tanulók körben ülve hallgatják a mesét.
A pedagógus felolvas. – Záróra (i.m.: 101. p)
Célok és feladatok: lenyugvás, foglalkozás zárása.

A teljes foglalkozásterv letölthető ITT.

Bibedombi szörnyhatározó

Adamik Zsolt: Bibedombi szörnyhatározó (idézetek + részlet)

Azt beszélik: a városban szörnyek vannak. Erről suttognak a népek a boltban, a parkőrök a kapualjban, a nagyik a játszótéren: hogy éjszaka, mikor senki sem figyel, a szörnyek lejönnek a  Bibedombról sustorogni.
Mindenki retteg, a háta mögé sandít.
Ezt senki sem hiszi el.
Ezt mindenki elhiszi.
Ez amolyan legenda.


Ez pedig egy szörnyhatározó. Egy enciklopédia. Egy tudós mű. Ha szörnyet látsz elosonni az ablak mögött, üsd fel a könyvet, mondjuk mindjárt az A betűnél, hátha ott lakik a szörnyed. Ha gyanús a mocorgás az ágy alól, lapozz az R-hez. Nem tudod, hogy a Bibedomb hol terem? Irány a B betű.
Hátha ott lakik a szörnyed.
Ott lakik.
Ha a szörnyedet megismered, félni többet már semmitől sem kell.


A Bibedomb a város fölé emelkedik, magassága: jó nagy. Ketten laknak a tetején: Kisujj néni és Talicska bácsi. Meg a pici ház, piros tetős, fecskefészkes. Meg a kócos erdő körben, benne medve, róka, nyúl. Meg a szörnyek: nagyfogúak, kötekedők.


Kisujj néni nem rejtélyes, nincs benne titok, nem lakik benne semmi csalafintaság.
Ő maga a titok, a rejtély, és ha csalafintaságról van szó, akkor a városiaknak egyből az ugrik be, hogy Kisujj néni. Kisujj néni mindig mosolyog. Mint az eperfagyi meg a pipacsvirág. Olyan mosolya van, hogy attól elolvad a tél. És neki énekelnek a farkasok. Néha népdalt, néha azt, hogy Let it be.

Mikor Talicska bácsi már húzza a lóbőrt, és elaludt a Bibedombon a medve, a róka, a nyúl meg a szörnyek többsége, Kisujj néni fogja a cekkerét, és lemegy a városi álomplaccra. És közben dudorászik. Elsétál a rozsdás kiskapuk előtt, végig a macskaköveken, és ha rossz álmot lát valamelyik házban, odasétál és megjavítja. … Odafönn a rossz álmokból befőttet csinál. És azok jóvá érnek.

© Hanga Réka

Nem lehet mindig szörnyeket hajkurászni.
Kell a szörnycsősznek is a nyugalom.
És a szörnyektől félni sem lehet örökké. A szörnyeknek hébe-korba, mondjuk télen, azt kell mondani, hogy csitt! És a remegés meg a rettegés helyett el kell menni szánkózni, kirándulni, fakutyázni meg építeni egy akkora hóembert, hogy ahhoz képest a hüjeti csak apró kis semmiség.


Puszkapiszka szurtörpe

Ott lakik a bajuszban, tanyája a szakáll, rétje a borosta. Ha vicsorog, így csinál, hogy grrrr. Ha nem, akkor is.
A puszkapiszka fajtánál borzalmasabb szurtörpe nem létezik.
Szurtörpék persze vannak egyebütt is: laknak a fecsedli tüskéjén, a hüjeti bundája alatt, sőt, beépültek a porcicamaffiába is. De a leggonoszabbak a puszkapiszkák fajtájához tartoznak.
A puszkapiszka szurtörpe előfordulása meglehetősen gyakori. Jönnek vendégségbe a nagybácsik, a tatusok meg a szomszéd, és mind puszit akar a gyerektől.
Így:
– Hej, hogy mekkorát nőttél, eszem a szívedet! – és már csattan is a puszi.
Vagy így:
– Hínnye, tán csak nem hagytátok ezt a kölköt az esőn? Úgy nől, mint a bolondgomba!
És a gyerek hiába ellenkezik, máris smirgliződik az arcához a szőr.
A szurtörpe pedig csakis erre vár. Előugrik a szőrből, és kidörzsöl a kölökből egy falatnyi gyerekséget.
Az ám a finom falat! Dörzs-dörzs-dörzs.
Egyszerre persze nem sokat, a szurtörpe nem mohó. De folyton éhes.
Dörzs-dörzs-dörzs.
A gyerek meg csak nől. És minden szurkapiszka után egyre kevesebb benne a gyerekség: elfelejti a játékait, nem kell neki a mese, nem olvas már képregényt.
És ha fiú, sőt, olykor, ha lány is, lassan szakállt növeszt. És akkor már neki is lesz egy szurtörpéje, aki puszit akar.
Ott lapul apu szakállában is. (Amiről persze apu nem tehet.)
Ellensége a borotva. Fú, ha tudnátok, mennyire utálja a borotvát!

Pára – óravázlat

Készítette: Zólya Andrea Csilla
Az óravázlat Seita Parkkola: Pára című regénye alapján készült.

Az óratervezés szempontjából az első egység tartalmaz egy óravázlatot, amely a regény egy részletére vonatkozik. A kiemelt öt oldalnyi részlet több tájékozódási pontot kijelöl a regény elemzéséhez, illetve több értelmezési, kapcsolódási pontot kínál a rész-egész probléma feltérképezéséhez az egész művet tekintve.

A második egységben vannak azok a feladatok, melyek előfeltételezik a teljes regény ismeretét. A tananyag így a teljes regény elolvasását célozza. Az itt található feladatok a szereplőkre, a térbeli elhelyezkedésre és annak regénybeli szerepére, az időkezelés és az idősíkok változásaira, illetve a cselekményszálak váltogatására és egymásra hatására kérdeznek vissza. Ezek a kérdések az elemzés során összeérnek a szöveg etikai kérdéseinek tisztázásával, ugyanakkor teret is adnak az egyéni kérdések felvetésére és a személyes továbbgondolásra.

Szándékosan hagyom szabadon a tervezett időkereteket, hogy a tanár személyes tapasztalatai alapján a közös munkát tanulócsoport tudásához, képességeihez, motiváltságához, igényeihez vagy saját/egyéni elképzeléseihez igazíthassa.

1. óravázlat:

A regényből kiemelt részlet elemzése (138. első bekezdéstől – 143. oldalig)
A kiemelt részlet ITT olvasható.

A: Alkossatok párokat és vitassátok meg, miért láthatja Pára magát másmilyennek az áruházi tükörben, mint az iskolában?

B: Nagycsoportokban pro- és kontraérvekkel alátámasztva vitassátok meg, hogy a regénybeli áruház valójában egy nagy akvárium vagy egy sok szereplős előadás színháza?

C: Az alábbi idézetben párhuzamba kerülnek az élő és élettelen tárgyak. Miért van hasonló helyzetben Puma és a lepényhal?
„Ez a hal itt, az én szépséges lepényhalam, kellék, ahogy azok a madarak is ott. Én is ilyen vagyok. Egy tizenhárom éves fiút játszom a bevásárlóparadicsomban. Évszaktól függetlenül öltözködhetem úgy, mint a szörfösök. De a főszerep mindemellett a tárgyaké.” (139.)

D: Rövid öt-hét perces színdarabként játsszátok el Pára és Puma áruházbeli jelenetét, amelyben a fiú bemutatja a lánynak az akvárium lakóit és az áruház környező kellékeinek sokaságát.

E: Nagy csoportokban keressetek érveket amellett és ellen, hogy Pumának miért lehet szüksége a Gyógyítóra?! Mi jelent(het) számára gyógyulást?

F: A regény párhuzamos valóságai egyszerre mutatják meg a pompát és a gazdagságot, illetve a nélkülözést és a szegénységet az áruház pazar világának, valamint az annak szomszédságában húzódó homályos, hulladékokkal teli sikátor bejárása révén. Az első jól kivilágított és őrzött, a második sötét, mégis mindkettőnek megvannak a láthatatlan, észrevétlenül tengődő lakói. Hasonlítsátok össze Pumát és az öreg, kutyáival s a hegedűjével kolduló férfit!

G: A regényrészlet alapján adjatok egy másik lehetséges címet a regénynek!

H: Szövegalkotás (lehetséges házi feladat): Írjatok kb. 200 szavas esszét „Hát mik a ruhák emberek nélkül?” címmel!

2. óravázlat:

A főbb szereplők és a szereplőhálók megismerése

A: Párokat alkotva osszátok fel egymás között, hogy egyikőtök legyen Kodak, a másik pedig Puma! A regényből szerzett ismeretek alapján mutatkozzatok be egymásnak! Ebben a feladatban az a cél, hogy minél többet megtudjon a másik rólatok!

B: Fordítsátok meg a szereposztást! E/1-ben beszéljétek Párával való barátságotokról! Térjetek ki arra is, hogy mi volt az első benyomásotok a másikról és miért, mikor vált fontossá számotokra a vele való barátság!

C: Nagy csoportban összegezzétek érvekkel is alátámasztva a benyomásaitokat külön-külön a két figuráról: melyik megállapítás érvényes Kodakra és melyik Pumára?

titokzatos, barátságos, ellenszenves, szimpatikus, humoros, szerethető, kiszámítható, kiszámíthatatlan, rendes, ijesztő, érthetetlen, lázadó, nyugodt, szegény, gazdag.

D: Beszéljétek meg a következőket:

  • Hogyan jellemzi magát Pára? Keressétek ki az erre vonatkozó részleteket a szövegből!
  • Miért és hogyan változott meg Pára és Berta kapcsolata?
  • Miért és milyen hatással volt Berta csapatára a spártai gyerekek próbájának a megismerése?
  • Milyen szerepe van a regényben a város „láthatatlan népségének”?

E: Mire utalnak a szereplők tulajdonnevei (figyelembe véve e nevek keletkezési történeteit is)?

A szöveg által ábrázolt világ feltérképezése és az időkezelés megismerése

F: Beszéljétek meg a következő témákat:

  • Ki a szöveg narrátora? Ki(k)nek a történetét meséli el? Hogyan kapcsolódnak az iskola történetei az áruház történeteivel és a láthatatlan emberek történeteivel?
  • Melyik két nagy idősíkban játszódik a történet? Mekkora időt fog át az éjszakai és a nappali eseményeknek az elbeszélése?
  • Hogyan kapcsolódik össze a regényben a város, a folyó és az áruház?

A regény atmoszférája

G: Hogyan jellemeznéd a regény világát és a benne megismert sorsokat? Fogalmazz meg szubjektív benyomásokat az alábbi jelzőket is figyelembe véve!

elgondolkodtató, izgalmas, nyomasztó, ijesztő, dühítő, unalmas, rejtélyes, motiváló

H: Próbáld megfogalmazni, hogyan hatott rád a regény!
(Ha az önálló válaszadás nehezebben megy, és ha esetleg maradtak homályosan érthető részek, segíthetünk a következő kijelentések elindításával:
Nehéz volt olvasni a regényt, mert…
Könnyű volt olvasni a regényt, mert…
Nem volt érthető számomra, hogy…
Arra voltam kíváncsi, hogy…
Kérdésként az maradt bennem, hogy…
A regényből a legemlékezetesebb a számomra az, hogy…)

A szöveg etikai kérdéseinek továbbgondolása és az integrálás

A regénybeli szereplők sorsának ábrázolásán keresztül a szöveg számos morális kérdést is körbejár. Ennek kapcsán kiemelt szerepet kap a szereplők életkora, ami egyszerre jelenti az egyazon időben megtapasztalt állandóságnak és az átmeneti időszaknak a megélését.

I: Gyűjtsétek össze a szövegből a tizenhárom évesek mindennapjait leíró részeket!

J: A talált részletek alapján készítsétek el a tizenhárom évesek világát jellemző fogalmak hálóját! Vitassátok meg, hogy a kiemelt fogalmak jellemezhetik-e pl. a tízéveseket, a tizenöt éveseket, esetleg az ötveneseket is?

K: Idézz fel az életedből egy olyan helyzetet, amikor nehezen tudtad eldönteni, hogy a tőled kért segítséggel valóban segítesz-e, amikor döntened kellett, hogy morálisan helyesen cselekszel-e. Ha megosztható, oszd meg a többiekkel, esetleg kérdezz rá, ők hogyan döntöttek volna.

L: Szövegalkotás (lehetséges házi feladat). Írjatok egyénileg vagy párban esszét Pára nevében Amikor tizennégy lettem címmel!

A teljes óravázlat letölthető ITT.

Pára

Seita Parkkola: Pára (részlet)

Amikor úgy esett, hogy oldalra fordítottam a fejemet, és megint megláttam magamat az egyik tükörben, feltűnt, hogy egészen máshogy nézek ki, mint az a lány, akit az iskolai tükör szokott mutatni. Olyan voltam, mint azok a szentek, akiket az áruház élénk színű kupolájára festettek. Mintha én is egyike volnék a sokkezű isteneknek, a szép, de szörnyűséges istennőknek, kék férfiaknak és nőknek, pufók gyerekeknek, a szeretet, a sors, a boldogság és a szerencsétlenség isteneinek. Abban a világban, a szentek között, a méretnek csak hasznát venni. Rögtön látszott, hogy a kupola istennői közül a legszebbek nagyobbak a többieknél, és méretüket tekintve inkább aránytalanok, mintsem kicsik és kecsesek.

– Azt mondtad, több barátod van. Ki még?
Puma leszökkent az orgona elől, és magával intett.
A földszintre vitt, hogy megnézzük az akváriumot.
Természetesen, ahogy minden gyerek a városban, én is ismertem az áruház akváriumát. Számtalan alkalommal nézegettem már, ahogy a csodás halak a növények között ki-be siklanak a kagylóvár ajtóin és ablakain át. Az akváriumba időről időre érkezett egy-egy újabb, egzotikus lakó. Néha egész rajnyi apró citromsárga halat engedtek bele. A lepényhal néhány hónapja jelent meg. Ahogy orrunkat nekinyomtuk az akvárium üvegtáblájának, a lepényhal elsiklott szemünk előtt. Úgy tűnt, rendre ott úszik el, ahol mi ketten őt nézzük.
– Kedvel téged – mondta Puma. Meglepettnek hangzott, és úgy is, mint aki örül.
Más szemmel néztem a halra, ahogy rádöbbentem, hogy vele is ugyanúgy össze lehet ismerkedni, mint bármilyen házi kedvenccel. Ahogy a medencét lestük, még ujjaimmal is megérinthettem a hátát. Úgy festett, mintha üdvözölni szeretett volna bennünket, vagy beszámolni nekünk valamiről.
– A halak szépek, de a lepényhalban valahogy több van – mondtam.
– A halak szépek, de a lepényhalat imádom – felelte Puma.
– Ő volna a másik barátod?
Puma válaszul bólintott. Az üvegnek tenyerelt. Én is. Az üveget hűvösnek éreztem a tenyerem alatt. Egy ideig csendben bámultuk az akváriumot, melyben az aranyszín halrajok füstként terjedtek szét a növények között, hogy aztán onnan kikerülve ismét rajjá egyesüljenek. De még náluk is csodálatosabb volt a lepényhal, amely egymásba olvadó mozdulatokkal, kísértetre emlékeztetőn úszkált a medence vizében. Ő volt az akvárium királya. Nem esett nehezemre megérteni, Puma miért a lepényhalat szerette legjobban. Néztem, ahogy a fiú az akvárium túlsó oldalára vándorol. Az akvárium üvegén és a vízen keresztül láttam, és arra gondoltam, végső soron semmit nem tudok róla, és hogy lehetetlenség őt elképzelni, amint hátizsákkal a vállán ki-be futkos az osztályterembe.

– Én olyan vagyok, mint ezek a halak – szólalt meg Puma. – Majdnem, mint egy kellék.
– Hogyhogy? Nem vagy te tárgy – feleltem értetlenül, mivel tudtam, hogy kellékek a színházban vannak, mint a faalma, meg a sehová sem vezető ajtók. Puma viszont valóságos fiú volt.
– De hisz nem olyan ez a hely, mint egy színház? – kérdezte. – Ez a hal itt, az én szépséges lepényhalam, kellék, ahogy azok a madarak is ott. Én is ilyen vagyok. Egy tizenhárom éves fiút játszom a bevásárlóparadicsomban. Évszaktól függetlenül öltözködhetem úgy, mint a szörfösök. De a főszerep mindemellett a tárgyaké.
Puma mutatóujját követve az akvárium sarkában magasba nyúló lámpaoszlopok felé néztem, melyekről aranyozott kalitkák lógtak, a bennük gubbasztó papagájokkal és apró, díszes madarakkal. Egyetértettem ezzel a színház-dologgal. Az áruház eléggé úgy nézett ki, mint egy régi színházterem. Földszintjét páholyok
szegélyezték, melyek korlátján át a ruhák a középen zajló színielőadást követték figyelemmel. A színdarabokban mindig vannak tárgyak, melyek más tárgyakat jelenítenek meg. Sokféle dísz, melyek a valóság illúzióját varázsolják elénk. De a fák csak papírból vannak. A falak forgácslemezek. Puma azonban élő volt. Ahogy a lepényhal is.
– Nem, mi szereplők vagyunk ebben a színdarabban – javítottam ki, és színpadiasan meghajoltam a korlátok mögül nézelődő női ruhák felé. Színészek vagyunk, és a többi mind… A többi kellék, nem inkább így van? Hát mik a ruhák emberek nélkül? Vagy a bicikli olyasvalaki nélkül, aki hajtja?
Puma sugárzó mosolyt villantott felém.
– Meglepő gondolat – mondta, mintha ilyesmi sosem jutott volna még eszébe.

Aztán egy valódi kabarét mutattunk be a páholyok nézőserege előtt, melyben a ruhadarabokra kemény megpróbáltatás várt. Frizbiként a levegőbe hajítottam a keménykalapot, Puma elkapta. A jive-tól a szteppig különféle tánclépésekkel kísérleteztünk. A végén holtan estem össze, mint a hattyú abban a balettban. Vad örömöt éreztem, olyat, amilyet meggyőződésem szerint egyedül a színpadon érezhet az ember. Lépteim suták voltak, és majdnem egy kecses lábú, aranyozott székbe botlottak, de mivel úgy tűnt, Pumát ez nem aggasztja, engem sem aggasztott. Pörögtem-forogtam, és az járt az eszemben, hogy hosszú, nyurga lábaimmal is tudok táncolni. Elképzeltem, ahogy a páholybéli nézők áthajolnak a korláton, hogy jobban lássanak minket, és virágokat dobálhassanak felénk. Éreztem, ahogy néznek. Hogy varázslatos módon ragyogó voltam. Így aztán, mikor Puma felém hajolt, és azt kérdezte, övé lehetne-e a következő tánc, lelkesen bólogattam, és hagytam, hadd vezessen egy olyan táncba, ami majd megforgat minket az asztalok és az állványok között.

– Egy nap mindez az enyém lesz – súgta fülembe a fiú.
A keringő kellős közepén megálltam.
– De hát ez aligha lehet valakié – csodálkoztam. – Hisz ez egy áruház.
Puma egy ideig nem szólt semmit, de láttam, hogy lázasan gondolkozik valamin. Egy árnyék futott át az arcán.
– De ha mi nem kellékek vagyunk, hanem játszunk egy színdarabban, akkor mi lesz a történetünk vége? Jól vagy rosszul végződik? – kérdezte.
– Hogy érted?
– Ez az áruház az anyámé. Mindig is áruházban laktam.
– Akkor az anyád gazdag nő. Te pedig gazdag fiú vagy.
Puma bólintott. Elmesélte, hogy korábban hét másik városban lakott már, nagyobbakban, mint ez, és nagyobb áruházakban. Hallgattam, és arra gondoltam, amiket Puma mondott. Sosem jártam még külföldön. Nagy városokat csak könyvekben láttam. Mindig is itt laktam. Ebben az annak idején a tenger fenekére épített városban, mely valaha virágzott, de azóta már lepukkant.
– Engem mindig is ragyogás vett körül. Mást el sem tudok képzelni. Ez megijeszt.
– Ezért van rám szükséged? Ez lenne a feladat?
Abban a pillanatban az élelmiszerrészlegen felvakkantott egy kutya. A vakkanás rémisztően közelről hallatszott.
– Egy őr! – súgtam ijedten.
Puma szeme elkerekedett.
– Elfelejtettük figyelni az órát – mondta aggodalmas hangon.
– Menned kell. Pedig nem akarom.
Elindult, hogy a raktárhoz kísérjen, de megállt a lépcsőnél.
– Fogd ezt! – mondta, és egy papírtekercset adott a kezembe. Egy csokornyakkendővel kötötte össze. – Benne van a Gyógyító jele. Keresd meg! Keresd meg nekem a Gyógyítót!
Meglepetten bámultam a tekercset.
– Te vagy P. úr? Az üveg mögött vár téged P. úr – mondtam lassan.
– Segítesz? – kérdezte Puma. – Kérlek, segíts!
– Hát, én szeretnék, tényleg, de… Nem akarok belekeveredni semmibe…
– Már belekeveredtél – vágott közbe Puma, és váratlanul vállon ragadott. – Ha nem kellékek vagyunk, gondolom, te is azt szeretnéd, ha ez jó véget érne. Mármint ha nem kellékek vagyunk.
A végét már sietősen tette hozzá, miközben felfelé tuszkolt a sikátorba vezető ajtóhoz tartó lépcsőn. A meglepetések ezzel még nem értek véget, mert mielőtt kitessékelt volna az ajtón, egy puszit nyomott a számra. Aznap este már másodszor borult lángba az arcom, és egyébként is, megnémultam életem első csókjától.
– Gyere vissza! – kérte Puma. – Már holnap.

Túlságosan is hamar az utcán találtam magam, ahol egy öreg, szakállas férfi turkált a szemétben. Kenyércsomagokat húzott elő, melyeket aztán bevásárlókocsijába hajigált. Úgy tűnt, a férfi összes vagyona a bevásárlókocsiban van, és még valami nagyméretű hangszer is. Erről eszembe jutott, hogy már láttam a férfit, az áruház sarkán zenélt, előtte egy felfelé fordított kalappal. Mellette két tompa bundájú kutya szaglászta a szemetet. A fiú a pincében maradt. A vasajtó bezárult mögöttem. A sikátor fényében alig lehetett kivenni. Türelmetlen örömöt éreztem. Elhatároztam, segítek a fiúnak. „Gyere hamar! Gyere holnap” –mondta. Újból találkozni akart velem.
Már másnap vissza fogok térni az áruházba.

Labirintó – foglalkozásterv

Készítette: Tóth Olivér Artúr és Pásztor Csörgei Andrea
Drámajáték alapú foglalkozás 9-11 éveseknek.

Szükséges eszközök:

  • csomagolópapír
  • ragacs
  • A4-es lap
  • filctollak
  • palack/levél
  • pipa/kapitány sapka illetve egy-egy kép azokról

1. Bevezető 
Ha már közösen olvastuk a gyerekekkel a könyvet, felidézünk néhány szigetet: Mi volt a nevük? Mi történt ott hőseinkkel? Nektek melyik sziget tetszett a legjobban? Miért? stb.
Ha a gyerekek nem olvasták a könyvet, akkor elmondjuk, hogy most egy különös világba kalauzoljuk őket, és felolvasunk a könyvből néhány részletet.
A részletek ITT megtalálhatók.

2. Kié ez a tárgy? (karakterépítés)
Elmeséljük, hogy nemrég egy házat vettünk magunknak Labirintó partján. Az ifjú, akitől a házat vettük nemrég elhunyt távoli nagybátyja házát adta el nekünk, akit ő alig ismert, csak egészen kicsi gyerekkorában látta egyszer, tulajdonképpen semmit sem tudott róla. A házat, amint megörökölte, gyakorlatilag érintetlenül adta el, így ránk várt, hogy rendbe tegyük. Ahogy a rég elhagyott ház padlását pakoltuk, egyszer csak a kezünkbe akadt egy láda, benne egy pipa és egy kapitányi sapka. Nyilvánvalóan a nagybácsié lehetett. vajon mi lehetett a foglalkozása? Mit gondoltok, milyen ember lehetett? Fiatal volt vagy idősebb, amikor meghalt? Hogyan teltek napja? Gyűjtsünk össze minél több külső és belső tulajdonságát, lehetőleg úgy, hogy körben ülve, mindenki mondjon a nagybácsiról egy szerinte rá jellemző mondatot.

3. Hol lakik a titokzatos Nagybácsi? (Térkép készítés)
Vajon milyen lehetett a környék, ahol a Nagybácsi lakott? Egy falra rögzített nagy csomagolópapírra közösen rajzoljuk fel Labirintót, a néhány szigetet, amelyekről az imént szó esett, a Nagybácsi házát, a környéket.

4. Csoportalkotás (bármilyen bevált csoportalkotási módszerrel)

5. Palackposta – kapitány levele
Ahogy tovább kutatunk a padláson, hirtelen a kezünkbe akad egy palack, benne egy levéllel. Óvatosan kibontjuk. Minden bizonnyal egy soha fel nem adott palackpostáról van szó.

Felolvassuk a levelet. A levél szövege ITT megtalálható.

6. A 4 sziget
A Nagybácsinak minden bizonnyal nem maradt ideje befejezni a térképet, a szigeteknek csak a koordinátáit találjuk meg a palackban egy kisebb papíron…
Fejezzük be mi magunk a térképet! Induljunk útnak csoportosan, minden csoport egy-egy szigetet látogasson meg!

Négy kártyára írjuk fel a szigetek nevét, minden csoport húzzon egyet!

  • Lebegő
  • Lukacsos-kráteres (Ementáli)
  • Kocka
  • Erdős (Brokkoli)

Tervezzétek meg a szigeteteket! Tudjuk, hogy mindegyikben valamilyen erősérzelem uralkodik. Milyen érzelem ez? És milyenek az ott lakók? Hogy néznek ki? Milyen szokásaik vannak? Hogyan befolyásolja mindennapjaikat a szigeten uralkodó érzelem? Hát a sziget maga? Mekkora? Hogy néz ki? stb.

Rajzoljátok is le a szigetet egy-egy papírlapra!

7. A kapitány látogatása
Szerencsére minden szigeten készült valamiféle feljegyzés arról, hogyan zajlott a Kapitány látogatása. Játsszátok el egy rövid jelenetben ezt az eseményt. Hogyan fogadták a Kapitányt a szigetlakók? Hogyan hatott a Kapitányra az adott sziget jellegzetes érzelemvilága?

8. Elkészült térkép
Az a csoport, amelyik bemutatta a jelenetét, ragassza fel a szigetét a nagy térképre. Végül elkészül Labirintó teljes térképe!

A foglalkozásterv letölthető ITT.

Labirintó

Labirintó hatalmas. Nem is hasonlít egy tisztességes tóra, inkább afféle zegzugos csatornarendszer, milliónyi lakott és lakatlan szigettel. A szigetek között gondolák szelik a vizet, s aki egyszer behajózott a szövevényes járatokba, többé nem jön ki onnan. Ó, nem vész oda, nem erről van szó. Csupán nem találja meg a kivezető utat. S minek is tenné? Millió és egy szigeten utas mindig akad, meg olyan vidék is, ahol a kalandvágyó ifjú végül letelepszik. S nemsokára azt is elfelejti, hogy valaha azt tervezte, hősként fog visszatérni.

© Orosz Annabella

Időközben változott   körülöttünk a táj. Hirtelen kiszélesedett a víz, s most csupán egyetlen magányos földdarab árválkodott a távolban. Megérkeztünk a Remete-szigetre.
Már az is gyanús volt, hogy a szigetről több helyütt füst szállt a magasba. Értetlenkedésünk fokozódott, amikor a parthoz érve kunyhók egész sorát pillantottuk meg. Szinte egymást támogatták, olyan sűrűn álltak a fák árnyékában. A következő meglepetés akkor ért bennünket, amikor egy izgatott tekintetű, torzonborz hajú és szakállú, fiatal férfi ugrott elő egy bokorból. Koszos ágyékkötőt viselt, és lelkesen integetett felénk.

– Helló, helló! A Nagy Remetefutásra jöttetek? Már elkezdődött! Az ösvényen egyenesen előre, azután balra. Siessetek! Mindenki szerint Girbeguru fog győzni, de nekem Szalamantra a titkos favoritom.
Még utánunk kiáltott:
– Fogadni is lehet, az iroda jobbra van!

Elképedve követtük a megadott irányt. Hiú Ábránd a vállamon hunyorgott, a Macska előttem lépdelt peckesen. Villőt, vízzel teli, guruló bádogteknőjében, fújtatva húztam magam után. Kis expedíciónkat a melankolikusan szemlélődő Vényusz zárta, bárányos kendőben, szexepiles lábbal.

Nemsokára elértük az   említett tisztást. Megdöbbenésünk nem is lehetett volna nagyobb! A rét füvén mintegy kétszáz, félmeztelen, hosszú hajú, csimbókos szakállú remete nyüzsgött, kiabált, veszekedett, ugrált irtózatos hangzavarban. Alaposabb szemlélődés után a verseny képe is kibontakozott: a résztvevők, lobogó hajjal, kaszáló végtagokkal éppen beestek a célba. Két torzonborz alak azon nyomban ki is vált a versenyzők közül, és egymásnak ugrott. A többiek két pártra szakadva, lelkesen biztatták őket.


A művészlelkek kánaánja, vagy, ahogy az öreg Tom nevezte, a Ripacs-sziget volt következő úti célunk. Világossá vált, hogy a Macskának – sietsége ellenére – nem volt határozott elképzelése arról, hova igyekszik. Végül azzal biztatta magát, hogy ha nyitott szemmel jár, biztosan megérzi, hol van rá szükség. Villő közölte, hogy ő mindenképpen észreveszi majd, ha megközelítjük az Iszap-szigetet: ott egészen más színű és magas iszaptartalmú a víz. Így Vényusz álmát követtük… – és könnyedén meg is találtuk.

Csupán kétnapnyi, eseménytelen hajózás után egy dimbes-dombos, dús fákkal borított szigethez értünk. Messziről láttuk már a hegyoldalban a deszkákból tákolt hatalmas feliratot: VILÁG.

© Orosz Annabella


– A Világot Jelentő Deszkák – suttogta áhítatosan Vényusz. Aztán hirtelen felugrott. – Kérem, kedves útitársak, várjanak meg itt! Mindjárt kezdődik a szereplőválogatás!
Öcsém összevonta a szemöldökét. A Nyúl izgatottan folytatta:
– Ha netalán, amit nem hiszek, nem fedezik fel a bennem szikrázó tehetséget, akkor folytatom az utat!

Kinyitotta a krokodilbőr kézitáskáját. Először megfésülte a bundáját, majd különleges ápoló szerrel fényesebbé tette. Ezután hosszan hezitált egy párducmintás, illetve egy színes, absztrakt mintás selyemkendő között. Végül, Villő segítségével a színes sál mellett döntött, mondván, hogy az kellően bohém benyomást kelt.

© Orosz Annabella

– Ott, ni! Az a nagy kockaépület! – mutatott egy távolabbi szigetre. – Olyan hivatalosan néz ki. Ott biztos tudják, mi merre van. Kössünk ki hamar! – vezényelte.
Engedelmeskedtem. Persze kizárólag azért, mert jobb ötletem nekem sem volt.
A parton sötétszürke köpenybe öltözött, izgatottan topogó, cingár emberke fogadott bennünket.
– Turisták? – kérdezte. – Gyárlátogatásra?
Majd választ sem várva felkiáltott. – Már jön is az Igazgató Úr. Személyesen fogja kalauzolni Önöket.
Valóban, impozáns jelenség közeledett felénk a parton. Döbbenten szemléltük sajátos megjelenését: a legmodernebb szabású hajszálcsíkos öltönyhöz derékig érő, bolyhos, fehér szakállat viselt. Mindezzel együtt igen tiszteletreméltó úri ember benyomását keltette.

– Üdvözlöm Önöket szigetünkön, Puhapelyhen – mondta halk, ám határozott hangon.
Bizonytalanul kémleltünk körbe. A hatalmas, sivár kockaépületen kívül a sziget látványossága néhány kaktuszból és szomjas kóróból állt egyébként kövek és sziklák hevertek mindenütt. Puha pehelynek még a gondolata is nevetségesnek tetszett ezen a kietlen vidéken.
Közben az Igazgató már terelt is bennünket az épület felé.
– Kérem, csak bátran, jöjjenek! Büszkén mutatjuk be munkánkat a látogatóknak, hiszen az elsőrangú fontossággal bír. És a köz javát szolgálja. A nevünk: Holle Helga Közhasznú Egyesület.
– Közhasznú? – csodálkozott az eddig unottan szemlélődő Áspia.
– Mit nem ért?! – Öcsém kezdte visszanyerni a régi virtust. – Az olyasmi, ami mindenkinek jó. Még magának is!

Hónom alatt a Könyvvel, én már bent jártam az épületben. S azonnal világossá vált minden.
A puhapehely meg a közjó is.
Hatalmas csarnokban álltunk. S a csarnokban százszámra asztalok sorakoztak, fölöttük szürke köpenyes
emberek görnyedtek. Nagy gonddal rajzolgattak, szabtak, méricskéltek valamit.
– Hópelyheket tervezünk! – mutatott körbe büszkén az Igazgató. Míg körülvezetett bennünket, folytatta:
– Nem könnyű mesterség ez. Tudták Önök, hogy a világon nem létezik két egyforma hópehely? S mit gondolnak, micsoda munka mindig újat és újat létrehozni? Ezek a jóemberek itt folyamatosan terveznek, majd a terveket összevetik a katalógusokban lefűzött, már kibocsájtott prototípusokkal.
Ámulva szemléltük a falak mentén sorakozó, hatalmas katalógustároló szekrényeket.

© Orosz Annabella