Betűkkel telt nyuszifészek

Illusztráció: Orosz Annabella

Csörgei Andrea írása

Immár egy jó ideje folyamatos változásban, bizonytalanságban telik az életünk. Most talán a szokásosnál is fontosabb, hogy gyerekeinknek, kamaszainknak segítsünk biztos pontokat, kapaszkodókat találni a világban. Az egyik ilyen örömöt és biztonságot hozó dolog a közös ünnep. Az egymásra figyelés, a kiszakadás az online világból, a nagy kirándulások, ráérős ebédek, finom sütemények és a közösen töltött minőségi idő most épp olyan fontos, ha nem fontosabb, mint azelőtt. Figyeljünk rájuk, beszélgessünk velük sokat. És meséljünk, olvassunk közösen! Akár felolvasva nekik a mesét, akár – a nagyobbak esetében – ugyanazt a könyvet olvasva, majd megvitatva-megbeszélve az biztos, hogy varázslatos, békés, boldog világba csöppenhetünk velük. Hiszen a jó könyv nemcsak a gyereknek, a felnőttnek is élményt nyújt. Töltsük meg hát velük a nyuszifészket! Mi ezeket ajánljuk…

Óvodásoknak

A legkisebbek számára ajánljuk Rókamók és Círmacs történeteit, akik (majdnem) testvérek, pont olyan örömökkel, gondokkal, mint az embergyerekek, legyenek akár testvérek, akár barátok. Finom humorral tűzdelt, friss stílussal írt, szívmelengető mesék gyönyörűen illusztrált gyűjteménye.

Kisiskolásoknak

A kilencéves Ninni biciklire gyűjt. De hát kinek van elegendő pénze egy biciklire kilencévesen? Ninni beáll hát dolgozni a Rémálmok Kisboltjába, ahol – nevéhez hűen – bármilyen rejtélyes, izgalmas és persze szórakoztató dolog megtörténhet. Rövid, könnyen olvasható különleges történet, vicces rajzokkal, kezdő olvasóknak is!


Ha már Észak, ha már kacagás… A Pate horgászkönyve nagyszerű választás azoknak, aki szeretnék harsányan nevetve tölteni az ünnepeket, akik lendületes, könnyen olvasható, vagány tollrajzokkal illusztrált könyvet szeretnének a nyuszitól.

Kiskamaszoknak

Kertész Erzsi méltán népszerű a kiskamasz olvasók körében. Ebben a különleges, misztikus, szarkasztikus humorral megírt detektívtörténetben egy sejtelmes kertbe kalauzol el bennünket, ahol bármi megtörténhet…


Különleges történetek különleges gyerekeknek! Aki valami igazán újra vágyik, szereti a kicsit szürreális, ironikus, varázslényekkel teli világot, és szívesen belepillant az észtek mindennapjaiba is, annak a nyuszifészkében feltétlenül ott a helye Andrus Kivirähk könyvének.


Lebilincselő, klasszikus kiskamasz-detektívtörténet, amiben a Kövesparti Iskola két szemfüles diákján semmiféle rejtély nem foghat ki, például a Különleges Holmik Boltjának gyanús vezetője… Bár a kötet önállóan is olvasható, ha érdekel az első rész, most online elolvashatod ITT.

Kamaszoknak

Egészen friss kötetünk a lenyűgöző Máltára kalauzolja el az olvasót, a letehetetlen történet pedig tele van párhuzamos világgal, titkos átjárókkal, történelemmel, rejtéllyel és persze igaz barátsággal. Nem csak kamaszoknak!

December 24.

Mesés advent a Cerkabellával – Ádám és Éva – Szenteste, Mákos és diós bejgli (Mautner Zsófi receptje)

Pate horgászkönyve

Kovács Lara ajánlója
Timo Parvela: Pate horgászkönyve (ford. Kovács Ottília). Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2017.

Timo Parvela: Pate horgászkönyve
(ford. Kovács Ottília)

Pate és családja elhatározta, hogy elmennek horgászni Norvégiába, a Jeges-tenger mellé. Pate apjának jött még egy barátja, Risto és egy Pate számára ismeretlen lány, Sonja. Másnap reggel érkezés után izgatottan indultak horgászni. Pate furcsálta, hogy alattuk a tenger olyan sötét volt, hogy még a halak sem látszódtak, ami a felnőtteket is nyugtalanította. Este érdekes képeket mutatott Pate apja a halakról, de az utolsó lapnál hirtelen becsukta a könyvet és ágyba intette a gyerekeket.

Másnap reggel a gyerekek nem mehettek horgászni, ezért Sonja és Pate elindultak várost nézni. Amikor hazaértek, átnézték még egyszer a halas könyvet, és az utolsó lap utolsó szava felkeltette Pate figyelmét. Amikor hazaértek a szülők, a gyerekek megkérdezték, hogy milyen állat az a Kraken, de a felnőttek nem feleltek.

És innentől kezd izgalmassá válni a történet. Vajon lehet barátságos egy tengeri szörny? És létezhet egy olyan mozgó sziget, ami nincs rajta a térképen?

Ezekre az izgalmas kérdésekre kapsz választ, ha elolvasod Pate horgászkönyvét.

Bagett és a Rapid

VÁRFALVY EMŐKE: Négy Kerék Autóklinika (EXTRA MESE)

‒ Hát ő? – kérdezte Nemzoli Misát, aki a reggelije utolsó morzsáit söprögette sötétkék kabátjáról.

‒ Egy Skoda. Ne mondd, hogy még nem láttál ilyet? Pedig ritka jól rozsdásodnak – válaszolt Misa vigyorogva.

‒ Én a skodrira gondolok – bökött Nemzoli az autó teteje felé.

‒ Milyen skodrira?

‒A szőrösre, aki a motorháztetőn sütteti a hátát.

‒ Ja ő? – mosolyodott el Misa. ‒ Nem tudom. A Skodát tegnap vettem fel. A Lente Zsolti hozta be, tudod, az a dilis jogász, akinek a Volvoszaurusza is van. Azt mondja, mindig is egy ilyenre vágyott, és pont a negyvenedik születésnapján rátalált egy lepukkant garázsban, valami házeladónál.

‒ Akkor vontatta?

‒ Dehogy. Keréken jött a kicsike. Akármilyen öltönyös is a Zsolti, mindent megbütyköl, ami egy okleveles doktortól kitelik. Leszívta a benzint a tankból, akkut cserélt, de azt mondta, a többit ránk bízza, mert mi a Volvoszauruszt is mindig olyan formába hozzuk, mintha mai csirke lenne.

‒ De hát a motorja… ‒ vágott meglepett képet Nemzoli, mikor felnyitotta az autó első fedelét.

‒ Hátul van, pupák. Ez egy sportkocsi! – pöccintette fel üdvözült képpel Misa a hátsó motorháztetőt.  

‒ Aha… ‒ morogta Nemzoli, aztán gyorsan témát váltott. ‒ A macskát még mindig nem mondtad, honnan van.

‒ Reggel már itt trónolt a Skoda tetején. Aztán, mikor nekiláttam a reggelinek olyan szemekkel nézett, hogy mondom, adok neki egy falatot. Erre befalta az összes májkrémet, amit reggelire hoztam. Bezzeg a Teri néni bagettje nem kellett neki.

‒ Hát persze, mert úgy gondolta, hogy ő a bagett. És megtöltötte magát májkrémmel. Tényleg, hívjuk így, Bagett! Olyan hosszú is, meg barna is és elegáns is, mint egy igazi francia zabagép. Bagett a bélpoklos macska. Na, ez hogy tetszik?

A macska, mint aki érti, hogy róla van szó, egyenesen Nemzolihoz sietett, és odadörgölőzött a szerelő motoroscsizmás lábához.  

‒ Szerintem tetszik neki. Ha már elnevezted, haza is viheted munka után – nevetett Misa, és elindult, hogy nekilásson az aznapi papírmunkának.  

‒ Na, még csak az kéne. Különben is, hova tegyem a motoron? Majd csak akad valaki az ügyfelek között, aki örökbe fogadja.

‒ Nekem úgy is jó – biccentett Misa ‒, de addig is keresni kell neki valami helyet, hogy ne zavarogjon itt.

‒ De hát elfér az udvaron, legalább körbenéz, nincs-e itt megint valami Konrádféle kábelfüggő rágcsáló.

Misa megállt a szervizajtóban, és nagy levegőt vett.

‒ Hívtam Anát.

‒ Oh, csak nem? – vigyorgott el olyan szélesen Nemzoli, hogy mind a harminckét foga megcsillant a reggeli napfényben.

‒ De igen! – Misa lesütötte a szemét, mint aki eléggé zavarban van.

‒ Ő az, aki mindig két macskával jár szerelni?

‒ Igen, ő – mondta egy pillanatra elábrándozva Misa. ‒ Ana Tátrakova Cilivel és Cirmivel. A legjobb. Mindent tud a Skodákról, nem úgy, mint egyesek, akik nem tudják, hogy ez ugyebár egy…

‒ … igen, farmotoros. Nyugi, megjegyeztem. De azért jobban örültem volna egy Porsche 911-nek.

‒ Ja, persze, és, ha elbütykölsz rajta egy kis csavarkát, oda a havi kakaóscsigára szánt keret – fejezte be a reggeli eszmecserét Misa, és eltűnt az irodában.

Aznap délután, pontban 13:13-kor egy fényesre polírozott, óceánkék Octavia porzott be a Klinika udvarára. A belőle kiszálló magas, karcsú, kantáros kék munkásnadrágot és Garfieldos pólót viselő hölgy határozott léptekkel sietett az irodába.   

‒ A páciens? – szegezte Misának a kérdést, és letette az asztalra királykék szerszámosládáját.

‒ Ott pihen. És csak rád vár, kedves Ana, és… ‒ dadogta Misa. ‒ Cili és Cirmi már nem dolgozik velem – vágott a szervizvezető szavába Ana. ‒ Nyugdíjazták magukat. Egy pompás Feliciát alakíttattam át nekik cicaháznak. Bőrülések. A kormány kaparófa bevonatú. A műszerfal karcmentes plexi. Automata tápadagolóval, és van benne több robotizált egér is. És természetesen egy luxuskivitelű macskavécé. Imádják. De térjünk a lényegre!

Misa gyors léptekkel kikísérte a szerelőnőt a garázsba.

Ana először beült, és meghallgatta a motor hangját. Csukott szemmel, lehúzott ablakokkal próbálgatta a gázadásokat.

‒ Mi lesz már, bajnokom, mondd meg a maminak, mi fáj – duruzsolta búgó hangon.

Mivel a Rapid csak halkan hörgött, Ana kisüvített vele a nyitott garázskapun egy rövid próbakörre.

Misa ragyogó arccal és egy pohár forró, kakaóval gazdagon megszórt, habos csokival várta vissza a szerelőnőt, aki egyhajtásra kiitta a bögrét, aztán fejét csóválva nekilátott a hibakeresésnek.

Merthogy a Rapid hangján egyértelműen hallatszott, valami nem stimmel vele.

Ana emelőre tette.

Megvizsgálta a kerekeket és a futóművet.

Az alvázat, hogy mennyire rozsdás, és vannak-e rajta olajfoltok.

A kipufogó dobot.

Minden olyan volt, mintha új lett volna.

Lezo, Hozi és Nemzoli a szerviz másik végében szorgoskodtak, épp a Szputnyik nevű öreg terepjáró kuplungjának cseréjén, de azért oda-oda nézegettek a szerelőnőre.

Ana egyenként megnézte a gyújtógyertyákat.

Derékig eltűnt az autó motorterében, és egyesével átnézte a vezetékeket, megvizsgálta a motorolaj minőségét, a szűrőket.

‒ Különös, felettébb különös – dünnyögte néha, és alig észrevehető idegességgel babrált az épp kezében lévő szerszámokon.

Mikor már harmadjára próbálta újra az autó hangját, és a Rapid egyre bánatosabban hörgött, a garázsajtóban megjelent Bagett. Lassan odasomfordált a nyitott motorháztetőhöz, majd akrobatikus ügyességgel felugrott a kasznira.

Ana azonnal leállította a motort. Kiugrott a Skodából, és Bagetthez sietett.

Mikor a szerelőnő melléje ért, a macska finom mozdulattal az egyik vezeték felé nyújtott a lábát.

Ana szeme tágra nyílt.

A vezetéken alig látható egérrágás nyoma látszott. Pont csak akkora, ami elszakította a vezetékben futó legfontosabb drótot.

‒ A tiétek? – pördült a szerelőnő a Zolik felé, akik ijedten néztek egymásra. Végül Nemzoli válaszolt:

‒ Tulajdonképpen a Klinikáé, tehát Misával kell beszélned róla.

Ana bólintott. Megsimogatta a doromboló Bagettet, majd gyors mozdulatokkal kicserélte a hibás vezetéket.

A Rapid motorja a következő indításnál egy elégedett kandúr boldogságával kezdett dorombolni.

Dr. Lente Zsolt jogtanácsos másnap reggel hatalmas lelkesedéssel érkezett.

‒ Mekkora sürgősségi felárat fizetek ezért a, már-már varázslatszámba menő munkáért? – kotorászott a tárcájában.

‒ Semennyit – mosolygott Misa kissé párás tekintettel. – Igazából egy doboz májkrémbe került az egész. Meg egy bagettbe.

Ha tetszett a mese, mindenképp ajánljuk figyelmedbe a Négy Kerék Autóklinika mindkét kötetét, melyben a három Zoli minden autó minden bajára tudja a megoldást.


Intézményi ajánlat

Szeretnénk a pedagógusok és az oktatási-nevelési intézmények könyvvásárlását megkönnyíteni, ezért számukra 40% kedvezményt biztosítunk folyamatosan a könyveinkből. A kedvezmény érvényesítéséhez kérjük, először regisztráljanak ITT, majd, ha a regisztráció megtörtént, jelezzék azt levélben nekünk az info@cerkabella.hu e-mail címen. A levélben kérjük, feltétlenül tüntessék fel az oktatási-nevelési intézmény nevét, amelyben dolgoznak.

December 24.

Ádám és Éva – Szenteste

Mákos és diós bejgli (Mautner Zsófi receptje)

A bibliai ősszülők névnapja, az adventi időszak utolsó napja. Jézus születésének előestéje: Szenteste.

A karácsonyi vacsora különleges, gyógyító erejéhez számos hiedelem fűződik: nemcsak a háziak, de az állatok és a termesztett növények is részesültek az áldásából. A Jézus születését jelző éjféli mise az egyházi év egyik legfontosabb eseménye.

© Keszeg Ágnes

Mákos és diós bejgli (Mautner Zsófi receptje)

1 dl langyos tejben keverj el 1 teáskanál kristálycukrot, morzsolj bele 4 dkg friss élesztőt, és futtasd fel. Közben egy nagy keverőtálba mérj ki 75 dkg lisztet, 2 kávéskanál sót, 4 tojás sárgáját, 30 dkg puha vajat és kb. 2 evőkanál tejfölt. Add hozzá a felfuttatott élesztőt, és gyúrd össze. Formázz belőle egy nagy cipót, majd azt vágd négy egyforma darabra. Lefedve, hűvös helyen pihentesd 30 percig.

A mákos töltelékhez forralj össze 1 dl vizet és 15 dkg cukrot. Keverd össze 25 dkg darált mákkal, 10 dkg birsalmalekvárral, 1 reszelt birsalmával, 2 reszelt zöldalmával, 2 citrom reszelt héjával és 1 kávéskanál szegfűszeggel. (Ez a mennyiség 1 rúdhoz elég.)

A diós töltelékhez forralj össze 1 dl vizet és 15 dkg cukrot. Keverd össze 25 dkg darált dióval, 10 dkg sárgabaracklekvárral, 2 evőkanál narancsvirágvízzel, 1 kávéskanál őrölt kardamommal, 1 narancs reszelt héjával és levével, 1 citrom reszelt héjával. Ezt kend a tésztára, majd szórd meg 10 dkg kandírozott narancshéjjal. (Ez a mennyiség 1 rúdhoz elég.)

Bevajazott sütőpapírral bélelj ki egy nagy tepsit.
A négy kis cipót egyesével nyújtsd ki, akkora téglalapra, hogy majd ráférjen a tepsire. Egészen a tészta széléig (kivéve alul egy vékony csíkot) simítsd el a tölteléket. A két oldalán vékonyan hajtsd be, majd fölülről kezdve tekerd fel. Óvatosan tedd át a tepsire. A rudak tetejét kend meg először tojásfehérjével, így pár percig hagyd szikkadni. Aztán kend meg tojássárgájával: először hosszában, majd pár perces szárítás után keresztben. Hústűvel vagy hurkapálcával szurkáld meg (hogy távozni tudjon a gőz).
Közepesen meleg sütőben kb. 50 percig süssed.
Konyharuhával letakarva hagyd kihűlni.
(Ebből a mennyiségből 4 rúd bejgli lesz.)

© Keszeg Ágnes

A recept megtalálható az alábbi kötetben:

Lovász Andrea (szerk.)
DÖDÖLLE

Ajánlott korosztály: 6+

December 22.

Mesés advent a Cerkabellával – Scheer Katalin: Elfelejtett lények boltja

December 23.

Visky András: Betlehetmi éjszaka

Azon az éjszakán sehogyan sem jött álom Bari ben Bárány szemére. Ahogy leszállt az est, és a tiszta égbolton egyenként fölgyújtották apró lámpáikat a csillagok, máris elcsitult a megfáradt nyáj, csak a kutyák jártak körbe, így ellenőrizték még egyszer a létszámot, vajon nem kóborolt-e el akár egyetlen bárány is a reájuk bízott százból. Az egyikük rá is szólt Bari ben Bárányra látva, hogy alvás helyett inkább gondolataiba mélyed:

–Aludj, Bari, szárazak a legelők, holnap ismét útra kelünk, ki kell pihenned magad.

De ő mégsem hunyta le a szemét. Sőt, miután a kutyák is megtalálták helyüket, hangtalanul odalopakodott Bence ben Juhhoz, a legjobb barátjához, és csendesen felköltötte őt is.

– Mit akarsz? – kérdezte Bence némi rosszallással a hangjában.

– Tudod, azon gondolkozom…

– Ne haragudj, kedves barátom – emelte fel a hangját Bence ben Juh –, nem tudnád holnapra halasztani a gondolataidat?

– Hát ez az, nem bírom elhessegetni őket.

– Elmondtad az esti imát? – próbált megszabadulni tőle Bence ben Juh.

– Bizony el, még többször is. És mégsem tért békesség a szívembe.

Bence ben Juh feltápászkodott a helyéről, és elindult a Beszélgetés Kősziklája irányába. Jól ismerte barátját: ha egy nyugtalanító gondolat befészkeli magát a szívébe, beszélgetés nélkül nem tud dűlőre jutni.

A Beszélgetés Kősziklájának Bari ben Bárány és Bence ben Juh adta ezt a nevet, mert legelészés közben többször is meghúzódtak az árnyékában megpihenni vagy beszélgetni, és mert olyan hatalmasan ragyogott Betlehem mezejében, mintha egyenesen az égből pottyant volna oda még a teremtés első napján.

– Ma, amikor a pásztorok közelében legeltem, az Öreg Pásztor azt mondta a társának, hogy ebben az évben engem, Bari ben Bárányt jelöltek ki áldozati báránynak az engesztelés ünnepére.

Nagy csend ereszkedett közéjük. Bari nem folytatta, hiszen mit is mondhatott volna többet, Bence pedig meg sem tudott szólalni.

– Nos, csak tudtodra akartam hozni – törte meg a csendet Bari. – Ha majd az Öreg Pásztor az ölébe vesz, és elindul velem, akkor arra gondolj, mi ketten többé nem látjuk egymást.

– Hacsak nem történik addig valami – mondta Bence ben Juh nem nagy meggyőződéssel, de valamit mégis mondani kellett a barátjának.

– Ugyan, mi történhetne? – kérdezett vissza Bari ben Bárány, de kérdésére nem jött semmi válasz, és ismét csend telepedett közéjük.

– Tudod – folytatta nagy sokára Bari –, én elhiszem az Öreg Pásztornak, hogy az áldozat a Világ Ura rendelése, de azért amikor meghallottam, hogy én következem, mégis megtelt a szívem szomorúsággal.

– Bari ben Bárány! – szólította meg barátját szokatlan ünnepélyességgel, de őszinte elhatározással Bence. – Én szívesen vállalnám helyetted az áldozatot.

– Köszönöm, barátom. Nekem ennyi is elég – mondta Bari ben Bárány, és a szomorúság mellé odaférkőzött a szívébe egy csepp hála is.

Alighogy elhallgattak, a magasban nagy fényesség támadt. Egy angyal jelent meg előttük. Lassan szállt alá, mint egy ragyogó felhő, előbb a Beszélgetés Kőszikláján telepedett meg, aztán egészen közel jött hozzájuk, és ezt mondta:

– Bari ben Bárány! Bence ben Juh! Jó hírt hoztam nektek. Megszületett a Messiás, akit régen megígért nektek a Világ Ura.

© Rofusz Kinga

– A Messiás? Várjunk csak… – próbált kutakodni az agyában Bari ben Bárány, de semmit nem talált ott, csak azt, hogy őt nemsokára fel fogják áldozni.

– Jó hír? Mit is jelent ez? Úgy érted, hogy… hogy… – próbálkozott Bence ben Juh is, de nem jutott ő sem semmire.

– Menjetek, költsetek fel mindenkit, én addig itt várok – mondta az angyal, és komótosan visszarepült a Beszélgetés Kősziklájára.

Bari és Bence szó nélkül engedelmeskedett, az angyalnak, maguk sem értették, miért. Előbb az Öreg Pásztort rázták fel, aki, mikor meghallotta a hírt, örömrivalgásban tört ki, és úgy rikoltozott, úgy táncolt az angyal előtt, mintha tizenkét éves volna ismét.

– Megszületett a Messiás! Halljátok, báránykáim? A Világ Ura elküldte végre a Jó Pásztort, aki életét adja az ő juhaiért! Többé senki nem fog feláldozni benneteket!

– Megmenekültél – mondta Bence ben Juh Bari ben Báránynak.

– Megmenekültem – mondta Bari ben Bárány Bence ben Juhnak.

– Megmenekültünk! Megmenekültünk! – kiáltotta az egész nyáj a fényes, betlehemi éjszakában.


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

Lovász Andrea (szerk.)
DÖDÖLLE

Ajánlott korosztály: 6+

December 21.

Mesés advent a Cerkabellával – Andrus Kivirähk: A Fenyő iskolába jár (ford. Segesdi Móni)

December 20.

Mesés advent a Cerkabellával – Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány

December 22.

Scheer Katalin: Elfelejtett lények boltja

– Unatkozom! Rettenetesen unatkozom! – sóhajtotta Ariella, aztán széttárta szárnyát, és dobott egy hátast a toronyház tetejéről. Az irodaépület hátsó udvarán landolt. Ez volt az egyetlen hely a városban, ahol senkinek sem jutott eszébe összelapátolni a havat.

© Szegedi Katalin

Egy ideig bámulta a fölötte elnyúló unalmas, grafittal satírozott eget, aztán feltápászkodott, és alaposan megvizsgálta a nyomot, amelyet a hóban hagyott.

– Nem is rossz – állapította meg egykedvűen, aztán elindult, hogy körbenézzen a karácsonyi forgatagban.

Az emberek hatalmas pakkokkal loholtak el mellette. Ki se látszottak az óriásdobozok, a tömött bevásárlószatyrok, az összekötözött fenyőfák mögül. Valaki szentségelt, mert leszakadt a szatyor füle. Egy asszony felsikoltott, mert nem találta a pénztárcáját. Egy kisfiú bömbölt, mert nem kapott télapós nyalókát. Egy utcazenész a Kis karácsonyt játszotta szilofonon, de a csonynál folyton félreütött. Ariellával a kutya sem törődött. Úgy, ahogy mondom. Azelőtt legalább a kutyák megugatták. Ma már? A farkuk se rebbent a láttán. Csak néhány öreg macska nyávogott rá meglepetten. 

– Nahát! Kölyökcica korom óta nem láttam hozzád hasonlót!

Ariella csüggedten bólogatott.

– Én vagyok az utolsó. Az utolsó karácsonyi. A többiek átképezték magukat. Persze nincs túl sok munka. Gyerekfelvigyázás, betegápolás, álomhintés, ihletsúgás… alig valami. Az emberek manapság mindenért a boltba mennek.

– Az ám – felelték a macskák. – Még macskaeleséget is a boltból hoznak! Ha tudnád, milyen finom!

Ariella bandukolt tovább a latyakos járdán. Ami igaz, az igaz, neki is kedvére voltak a csillogó kirakatok. Legjobban az illatszerboltokat kedvelte. Az a sok gyönyörű üvegcse, telis-tele pompás illatokkal! Nem rossz, meg kell hagyni. Aztán ott volt az a bolt a töméntelen mennyiségű könyvvel! Hogy azokban mennyi történetet hordtak össze! Csupa-csupa izgalmas kaland! Persze ilyenek csak az emberekkel eshetnek meg.

Most egy kissé ódivatú, kopottas üzlet felé vezetett az útja. Az orr- és ujjlenyomatoktól piszkos vitrin mögött bábok lógtak láthatatlan damilszálakon. Mindenféle mókás vagy éppen visszatetsző figura. Az egyik például kiköpött pingvin volt, csak éppen kurta kézzel-lábbal, meg hegyes süveggel a feje tetején. Egy másik óriási egérre emlékeztetett hatalmas, elálló fülekkel és apró kis szarvacskákkal. Aztán volt ott néhány szitakötőszerű, csillogó röppentyű, bájos kis pofikával. Ariella megesküdött volna rá, hogy az egyikük ráhunyorított azokkal a huncut szemeivel. És igen, mintha az óriásegér is meglendítette volna elálló füleit. Hú, és a sarokban! Ott, ahová már a kirakati lámpák fénye is alig jutott el! Ott kuksolt valami izé. Úgy festett, mint egy hamuban sült girbegurba krumpli. Bárki azt hihette volna, hogy véletlenül odakeveredett lim-lom, csakhogy ez a lim-lom lopva Ariellára meresztette két szurokfekete, rizsszemnagyságú szemét.

Ariella megborzongott, aztán felnézett a kirakat fölött lógó fatáblára. Elfelejtett lények boltja. Adás-vétel. Munkaközvetítés. Ez volt a cégérre festve szép kacskaringós, fenyőzöld betűkkel. Ariellának igazán nem kellett a szomszédban kuncsorognia egy kis kíváncsiságért. Fogta magát, és átsuhant a bejárati ajtón.

Odabenn nagy sürgés-forgás, nevetgélés, mormogás, sutyorgás, vinnyogás, kotorászás és futkorászás fogadta. Legfőképpen pedig rendetlenség. Mérhetetlen és átláthatatlan összevisszaság. A polcokon, a pultokon, de még a padlón is furábbnál furább lények lótottak-futottak-locsogtak-kuncogtak-hevertek-fészkelődtek.

Hirtelen, mintegy vezényszóra, valamennyien elnémultak, és Ariellára bámultak. Egy, kettő, három, négy, öt másodperc. Se pissz, se mocc.

– Nem kuncsaft! – legyintett aztán egy fehér lepléből csak két sötét szemét kidüllesztő alak.

A nyüzsgés-zsongás újra beindult. Néhányan Ariellához léptek.

– Szóval te is így jártál.

– Ne félj, majd megszokod.

– Nem olyan rossz itt, majd meglátod.

– Váltás! – rikkantotta valaki.

Ariella döbbenten látta, hogy a kirakati bábuk sorra kiugrálnak a vitrinből, és más lények másznak föl a helyükbe.

– Félóránként cserélünk – magyarázta Ariellának valaki, aki első pillantásra dundi vattapamacsnak tűnt. Másodikra pedig okos és bizalomgerjesztő vattapamacsnak. – Nagyon fárasztó ám kirakati bábunak lenni! De mondd csak, te miféle szerzet vagy? Még nem volt dolgom hozzád hasonlóval.

– Én? Karácsonyi angyal vagyok. Az utolsó a szakmában.

– Nahát! Ki hitte volna! Furcsák ezek az emberek! Még a karácsonyi angyalt is elfelejtik!

– Senki sem akar már tőlem ajándékot kapni. Halálra unom magam.

– Akkor a legjobb helyre kerültél. Engedelmeddel, Gubanc vagyok, egykori ködmanó. Én vezetem ezt a kócerájt. Nem azért mondom, de meglehetős sikerrel. Előbb-utóbb mindenkinek találok gazdit, vagy valami jó kis elfoglaltságot.

Gubanc magával húzta Ariellát, át a sertepertélők hadán, egy parányi helyiségbe, amely dugig volt aktákkal. Könnyedén felugrott az egyik papírkupacra, és helyet mutatott Ariellának egy másik tetején. Aztán csak összegömbölyödött, és egy vakmukkot se szólt.

Egyszer csak halk, karistoló neszezés hallatszott a fejük fölül. A legfelső polcról egy pápaszemes aktakukac dugta ki a fejét.

– Volna egy ötletem – mondta, és feljebb tolta a szemüveget az orrán. – Nemrég volt itt egy kuncsaft, postást keresett Angyalföldre.

– Ez az! – kurjantotta Gubanc, és egyik aktatoronyról a másikra pattogott, mint egy gumilabda. Végül előrántott egy zöld mappát, és meglobogtatta a feje fölött. – Mert hát mit csinál egy karácsonyi angyal? Kézbesít! Ugyanazt kell tenned, amit eddig, és még egy biciklit is kapsz a cégtől! Itt van leírva, ni.

© Szegedi Katalin

Így lett Ariella, az utolsó karácsonyi angyal biciklis postás az Angyalföldön.

Igaz, az emberek nem mindig örültek a küldeményeinek. Volt, aki a haját tépte a sok sárga csekktől. Előfordult, hogy valaki sírva fakadt, mert fekete keretes borítékot kapott. Ariella legjobban azokat a napokat szerette, amikor nyugdíjat kézbesített. Ilyenkor az idős nénik és bácsik mind mosolyogtak, behívták a házukba, és szörppel meg lekváros buktával kínálták.

És volt még valami nagyon jó ebben az új életben: a kutyák ettől kezdve mindig megugatták.

Titkos záradék
(Azoknak, akik tudják, igenis létezik karácsonyi angyal. Még ha az utolsó is.)
Ha szeretnéd, hogy ő vigye neked a karácsonyi ajándékot, a következő címre írj: Az utolsó karácsonyi angyalnak, postafiók 003., Angyalföld.


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

December 18.

Mesés advent a Cerkabellával – Finy Petra: Az eszkimógyerekek és a fénymadár

December 16.

Mesés advent a Cerkabellával – Sami Toivonen – Aino Havukainen: Hóangyal

December 21.

Andrus Kivirähk: A Fenyő iskolába jár

Karácsonykor a fenyőt bevitték a szobába. Nagyon tetszett neki az új helyen. Korábban az erdőben élt a többi fenyő között, és ez meglehetősen unalmas volt. Balra nézett – fenyők. Jobbra nézett – megint csak fenyők. Semmi mást nem látott. Régóta vágyott arra, hogy izgalmasabb helyre költözzön, és valami hasznosat tanuljon. 

– Iskolába szeretnék járni! – ábrándozott.

Most pedig azt hitte, hogy odakerült. A szobában minden nagyon érdekes volt, és ő pontosan ilyennek képzelte az iskolát. Az emberek feldíszítették, és gyertyákat erősítettek az ágaira. A fenyő kitalálta, hogy ez csak az iskolai egyenruha lehet. Egyensapkát is kapott: arany csillagocskát illesztettek a csúcsára. Csuda büszke volt!

Majd elkezdődtek az órák. Mennyi hasznosat lehetett tanulni az emberektől! Az erdőben a fenyők csak álldogáltak egyhelyben, és lengették az ágaikat, az emberek viszont megállás nélkül nyüzsögtek. Karácsonyi ételeket készítettek: krumplit hámoztak, véres hurkát sütöttek, savanyú káposztát pároltak. A fenyő izgatottan figyelte őket, és mindent pontosan a fejébe vésett. 

© Heiki Ernits

Amikor elkészültek az ételek, mindet feltálalták az asztalon, és meggyújtották a fenyőn a gyertyákat. Kellemes meleg járta át. A gyerekek odamentek hozzá, és karácsonyi dalokat énekeltek. A fenyő egyből tudta, hogy ez az énekóra, és könnyűszerrel megtanulta a dalok szövegét.

Később az emberek még szétosztották az ajándékokat, és tévét néztek. De hogy mi ment a tévében, arra már nem nagyon emlékezett a fenyő, mert annyi minden történt vele, hogy elálmosodott, és hamarosan el is szundított. Nem könnyű ám a tanulás, ha csak egy egyszerű fenyő vagy!

Elmúltak az ünnepek. Leszedték a díszeket, és a fenyőt kivitték az udvarra, a szemeteskuka mellé.

Sok fenyő állt már ott. Valamennyien gondterhelt képet vágtak, néhányan fennhangon panaszolták szomorú sorsukat. 

– Hogy jutunk vissza az erdőbe? – sóhajtoztak. 

– Magunktól nem tudunk hazamenni. 

– Miért kellene visszatérnünk az erdőbe? – csodálkozott a mi fenyőnk. – Most, amikor véget ért az iskola? Maradjunk a városban, itt sokkal izgalmasabb.

 – De mihez kezdünk a városban? – kérdezték a többiek.

 – Természetesen éttermet nyitunk! – jelentette ki a fenyő.

Nem hiába járta ki az iskolát! Végtére is, alaposan megfigyelte, hogyan készítik az emberek a karácsonyi ételeket, kívülről tudta az összes receptet. Erősen hitt benne, hogy jó szakács lesz.

Meg is nyílt az étterem. Az étlapon véres hurka, párolt káposzta és tepsis sült krumpli szerepelt. A többi fenyő beállt hozzá felszolgálónak, és temérdek munkájuk volt, mert annyira finoman főztek, hogy az emberek szinte ostromolták az éttermet.

Amikor már minden vendég előtt ott volt a tányérja, a fenyő a színpadra lépett, mikrofont ragadott, és karácsonyi dalokat énekelt. Azokat, amiket a gyerekektől tanult. Mély, bársonyos hangjával nagy sikert aratott. Voltak, akik csak azért mentek el az étterembe, hogy hallhassák őt énekelni. Még a tévébe is meghívták!

© Heiki Ernits

Egyszóval, a fenyő nem csak híres szakács lett, hanem híres énekes is.

Néha esténként, amikor egyedül maradt, felöltötte az egykori iskolai egyenruháját: díszeket aggatott az ágaira, és meggyújtotta a gyertyákat. Annyira jó volt felidézni a régi szép időket, amikor még iskolába járt!


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

December 15.

Mesés advent a Cerkabellával – Kányádi Sándor: Csikorgó, a fagykirály

December 20.

Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, akinek két igazgyöngy fénylett a szeme helyén. Nem afféle mesebeli igazgyöngyök voltak ezek, amelyek oly híressé és gazdaggá tették volna, hogy királyok és hercegek versengjenek a kegyeiért. Ó, nem! Ezek az igazgyöngyök szépek voltak ugyan, szebbeket sehol sem találhatnánk kerek e világon, de egy bajuk mégiscsak volt: nem lehetett velük látni.

A leány születése óta sötétben élt, ám mégis olyan fényességet árasztott maga körül, hogy aki látta, megcsodálta. Kislány volt még, amikor az édesanyja észrevette, hogy a parányi igazgyöngyök fényleni kezdenek, és ahogy a kislány nő, egyre erősebb lesz a fényük. A kislány persze mit sem sejtett ebből, hisz azt sem tudta, mi az, hogy igazgyöngy, azt pedig még kevésbé, hogy mi az a fény.

Nem látta soha fölkelni a Napot, és nem tudta, milyen alakú a Hold. A csillagokat is csak maga elé képzelte. Nem tudta megkülönböztetni a villám cikázását a tűz fényétől vagy a gyertya pislákolásától, és nem tudta azt sem, miért más a virággal borított nyári rét, mint a téli hómező. Azt sem ismerte, milyen a sárga, milyen a kék, azt pedig még kevésbé, hogy milyen lehet a zöld és milyen a piros.

Egyetlen színt ismert csak: a feketét. Nem látott fákat, madarakat és állatokat, és legnagyobb bánatára nem láthatta édesapja arcát és édesanyja mosolyát sem.

Így igaz, ahogy mondom: soha nem látott még mosolygó arcot, mégis ismerte a mosolyokat. Ha valaki, akárcsak távolról is, rámosolygott, melegség vette körül, és erről a melegségről azonnal fölismerte a mosolygást. És így volt a többi dologgal is. Nem látta soha fölkelni a Napot, de ismerte a Nap érintését, és álmatlan éjjeleken a Hold titkait is kifürkészte. Nem látta a fákat, de ismerte a susogásukat, mert a fák minden éjjel újabb és újabb történeteket meséltek neki.

Nem látott madarakat sem, de a hangjukról fölismerte őket, és a madarak nyelvét is jól értette. Az állatokat is a hangjuk alapján tudta megkülönböztetni, s még véletlenül sem keverte össze a kutyát a macskával, a tehenet a kakassal, vagy a széncinegét a kék cinegével.

A leány a kezével ismerte meg a föld keménységét, a vizek puhaságát meg a homok selymességét. Simogatni tudta a szeleket, mert a szelek megtanították őt simogatni. És kezébe tudta venni a hópelyheket, mert a hópelyhek megtanították őt figyelni, és játszani tudott az esőcseppekkel, mert az esőcseppek megtanították örülni.

A Gyöngyszemű Lány az illatokat és az ízeket ismerte legjobban. Mivel nem látta a színeket, édesanyja azt mesélte neki, hogy a kék égnek vaníliafagylalt-íze van, a kizöldült fű olyan, mint a savanyúalma, a sárga virágok pedig a méz ízére hasonlítanak. A hajnali ébredésnek málna íze volt, az eső a főtt kukorica ízére hasonlított. Ébredéskor málnaszemek gurultak a párnán, az esős napokon főtt kukoricaszemek peregtek ujjai között. A Gyöngyszemű Lány szerette édesanyja meséit, mert úgy érezte, hogy mese közben mindent lát, amiről édesanyja mesél. Nem a szemével látott ilyenkor, de a mesék már csak ilyenek: nem a szemnek mutatják meg magukat.

Azt mondtam, hogy a Gyöngyszemű Lány a szeme nélkül is látott mindent, és ez valóban így volt. Egy valamit azonban nem tudott látni, bárhogy próbálkozott is. És ez a valami nem volt más, mint a karácsony. Édesanyja hiába mesélt neki a fenyők mindenütt keresztet formáló ágairól, hiába adta kezébe a szúrós ágakat meg a csillogó üveggömböket, és hiába sütötte meg a legfinomabb mézeskalácsokat, a Gyöngyszemű Lány sírva mondogatta: „Nem látom! Nem látom! A karácsonyt sehogyan sem látom!”

Akkor az édesanyja az ajándékokról mesélt neki, amelyeket a karácsonyfa alatt találnak az emberek. Elmesélte, hogy vannak gömbölyű, szögletes és összevisszaformájú ajándékok, amelyek különféle színekben pompáznak. A Gyöngyszemű Lány abbahagyta a sírást, és megkérdezte:

– Az ajándék milyen ízű?

– Az attól függ, ki adja és hogyan – felelte az édesanyja. – De azt hiszem, hogy a karácsonyi ajándék más, mint a többi ajándék.

– Miért más? – kíváncsiskodott a kislány.

– Azért – válaszolta töprengve az édesanyja. –, mert a karácsonyi ajándékot akkor is megkapod, ha nem beszélsz róla senkinek.

– Más, mint a születésnapi ajándék?

– Egészen más. A születésnapi ajándékkal téged ünnepelünk. Megünnepeljük azt, hogy mennyit nőttél, mennyit okosodtál egy év alatt. A karácsonyi ajándék pedig olyan…

– Milyen?

– A karácsonyi ajándékkal nem téged ünnepelünk.

– Hanem mit? – kérdezte türelmetlenül a Gyöngyszemű Lány.

Édesanya magához húzta a kislányt.

– Karácsonykor azok a kívánságok teljesülnek, amelyek a szív mélyén rejtőznek. A karácsony a titkos kívánságok titokzatos útja! Senki nem tudja igazán, mi történik ezen az éjjelen… De én azt hiszem, hogy a karácsonyi ajándékokkal a titkos kívánságok titokzatos útját ünnepeljük.

A Gyöngyszemű Lány nem értette pontosan édesanyja szavait. Fejében egyetlen mondat csilingelt: „Karácsonykor azok a kívánságok teljesülnek, amelyek a szív mélyén rejtőznek”.

Az ő szívében is rejtőzött egy titkos kívánság. Látni akarta a karácsonyt! Nem tapintani, szagolni, ízlelni és hallani, mint a többi dolgot, hanem LÁTNI! Életében először látni akart!

Esténként, amikor álomra hajtotta a fejét, másra sem tudott gondolni, mint erre a kívánságára. Elsuttogta a szélnek, a hónak, az ablakot beborító jégvirágnak, és a napsugaraknak: „Látni szeretném a Karácsonyt!” És a szél, a hó, a jégvirág és a napsugár tovább adták a kívánságot. A szél elröpítette, a hó magába zárta, a jégvirág kikristályosította, a napsugár pedig szerteszórta, s mire eljött a karácsony, a Gyöngyszemű Lány suttogása már tizenkétszer bejárta a világot, keresztül-kasul átrepült a jéghegyeken, óceánokon, erdőkön és városokon, megült a házak tetején, a templomtornyokon és a legmagasabb hegyormokon, lezúdult a sebes hegyi patakokkal, és ott volt minden hópehelyben.

Így érkezett el a karácsony. A Gyöngyszemű Lány már reggel ünneplőbe öltözött, aztán odaült az ablak elé, és várta, hogy a kívánsága teljesüljön. Dél lett, és nem történt semmi. Délutánba hajlott az idő, és még mindig nem történt semmi. És az este is eljött, de Gyöngyszemű még mindig nem látta a karácsonyt.

Szeméből apró gyöngyök kezdtek hullani, és sírása az erdőig hallatszott. És akkor történt valami. A szeméből hulló apró gyöngyök gurulni kezdtek a padlón, és egyre fényesebbé váltak. Kopogásuk előbb lágy muzsikává szelídült, majd lassan minden gyöngy olyan messzire zengő hangot hallatott, mint a jégen szánkázó, megannyi széttört jégszilánk. Gyöngyszimfónia vagy jégszimfónia volt ez? Ki tudná megmondani? Olyan zene, ami nem volt még a világban. A könnyek zenéje, ami a fájdalomból fakadt. A Gyöngyszemű Lány hallgatta a muzsikát, és arra gondolt, összeszedegeti a gyöngyöket, berakja mindet egy ládikóba, és ezt teszi a karácsonyfa alá. Letérdelt a padlóra, és kezével egyenként tapogatta ki a gyöngyöket. A gyöngyök a tenyerében is tovább muzsikáltak, és akkor sem hallgattak el, amikor a ládikóba zárta őket.

© Szegedi Katalin

Amikor összeszedte az utolsó darabot is, felállt, és messzire zengő ládikójával a karácsonyfa felé indult. Érezte, hogy a ládikó vezeti, nincs szüksége botra, és nincs szüksége arra sem, hogy a kezével tapogassa a bútorokat. Látott, pedig nem a szemét használta.

És akkor ott, félúton a gyerekszoba és nappaliban álló karácsonyfa között, megértette, hogy a karácsony nemcsak neki, hanem mindenkinek láthatatlan.

Mert nem a fenyők zöldjében, nem a gyertyák fényében, és nem is az ajándékok gömbölyűségében és szögletességében kell keresni, hanem a szív muzsikájában. Ládikóval a kezében így ért a karácsonyfa elé a Gyöngyszemű Lány, aki látni szerette volna a karácsonyt, és akinek azóta is két igazgyöngy fénylik a szeme helyén.


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

Napi ajándékunk 30% kedvezménnyel:

Az akció 2021. január 5-ig, valamint a készlet erejéig tart.

December 19.

Zserbós szaloncukor

Keverj össze 30 dkg darált diót 4–5 evőkanál sárgabaracklekvárral, míg összeáll.

Vízgőz felett olvassz meg 10 dkg étcsokoládét, és adagold a masszához, de csak addig, amíg úgy érzed, formálható. Formázz belőle hosszú, hüvelykujjnyi kígyókat. Vágd apró, szaloncukor méretű darabokra, és egy tálcán tedd a mélyhűtőbe addig, amíg megdermednek.

Vond be olvasztott csokoládéval.

Hidegen csomagold selyempapírba.

© Keszeg Ágnes

A recept megtalálható az alábbi kötetben:

Lovász Andrea (szerk.)
DÖDÖLLE

Ajánlott korosztály: 6+

Napi ajándékunk 30% kedvezménnyel:

Az akció 2021. január 5-ig, valamint a készlet erejéig tart.

December 10.

Mesés advent a Cerkabellával – Mészöly Ágnes: Ancsa néni és a karácsonyi bevásárlás

December 8.

Mesés advent a Cerkabellával – Andrus Kivirahk: Adventi naptár a padláson (ford. Segesdi Móni)

December 18.

Finy Petra: Az eszkimógyerekek és a fénymadár

Az északi lundák izgatottan várták a fiókák kikelését. A barna foltos tojások héjai sorra repedeztek, a vékony mészhártyán apró rianások keletkeztek. A tojásokban egymás után jelentek meg a pöttöm, fekete lundafejek.

Ám az egyik tojásból egy fehér madár lépett elő. Nem is fehér volt, inkább ragyogásszínű, úgy festett, mintha napba mártották volna. A fekete lundaszülők szörnyülködve fordultak el tőle, megtagadták szeretetüket a furcsa szerzettől.

– Még hogy egy sötét tollú lundának ilyen szikrázóan fehér tollú gyereke legyen! Ilyet se látott még a világ, se Jéganya, se Égapa! – dohogták a kegyetlen szülők.

Amint ezt meghallotta a napként világító lundafióka, sírva menekült el a többiektől.

De a hideg már ott ólálkodott körülötte, mint egy kiéhezett jegesmedve, és félő volt, hogy végleg megkaparintja magának.

Ám a kis lunda vidám hangokra lett figyelmes: eszkimógyerekek játszottak a jégkunyhójuk előtt. A fióka tőlük sem számított sok jóra, de a gyerekek kedvesen hívogatták. Megmelengették, halfalatokkal kínálták. Derűs szavaik úgy örvénylettek, mint ahogy a sarki fény kavarog a fekete égen.

© Szegedi Katalin

A különleges fénymadár onnantól kezdve az eszkimók között élt. Amikor eljött a sötét évszak, és nappal is olyan sötét lett, mint éjjel, akkor a lunda világított az eszkimóknak: szikrázó testével olyan volt a kunyhók között, mint egy furcsán totyogó nap.

Az eszkimók azóta is emlegetik ezt a csodálatos fénymadarat.


A mese megtalálható az alábbi kötetben:

Napi ajándékunk 30% kedvezménnyel:

Az akció 2021. január 5-ig, valamint a készlet erejéig tart.

December 7.

Mesés advent a Cerkabellával – Nyulász Péter: Kamor varázsló csillagos ötöse

December 6.

Mesés advent a Cerkabellával – Szent Miklós napja és szamosújvári mézespogácsa

December 5.

Mesés advent a Cerkabellával – Várfalvy Emőke: A Mikulás szánja