2021. december 21.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

– Ki engedte meg, hogy bejöjjetek? Ráadásul kaszinózni, óra helyett? – eresztette ki a hangját Sárkány, hogy zengett belé a folyosó.

– Az úgy volt, hogy Lencsi nem érezte jól magát, ezért a tanárihoz kísértük, és arra gondoltunk, leülünk ide, amíg… – kezdett bele Tomi, de Sárkány felfújódó arccal félbeszakította.

– Horkai tanár úr azt sem tudta, hol keressen benneteket! – kelt ki magából. – Nem akarok több eltűnt diákot, megértettétek? Aki engedély nélkül elhagyja a tanórát, hogy az iskolában tiltott helyeken kóricáljon, legközelebb igazgatóit kap! Mars az osztályterembe!

A gyerekek behúzták a nyakukat, és iszkoltak Horkai nyomában, Sárkány meg magában füstölögve, a tanári irányába hagyta el a helyszínt.

Zorka kárörvendően vigyorgott, amikor Horkai bekísérte őket a terembe, de a többiek is összehasonlíthatatlanul nagyobb érdeklődéssel figyelték őket a matekóra alatt, mint a törtek közös nevezőre hozását a táblán. A szünetben aztán megrohamozták Lencsit. Mindenki azt akarta kihúzni belőle, mi volt az igazgatónál, és igaz-e, hogy Mira megszökött. Lencsi mindenkinek ugyanazt válaszolta, hogy ő sem tud semmit, és közben igyekezett az ajtó felé araszolni.

– Na, és Fülöpöt sem ismered? – állta el az útját Zorka, mire Lencsi arcán pirosság kezdett szétterjedni, maga sem tudta, hogy a szégyentől vagy a haragtól.

– Mi közöd hozzá? – fordult szembe Zorkával.

Az osztályban hirtelen olyan csend támadt, amilyenről egyetlen tanár sem álmodhatott.

– Csak annyi, hogy Mira épp a te barátoddal, Fülöppel szökött meg.

– Miért lett neked hirtelen olyan fontos Mira? – kérdezett közbe Kornél, fel sem nézve a füzetéből.

Az osztályon egyetértő morajlás futott végig, mindenki tudta, hogy amióta Mira tavaly közéjük érkezett, Zorka és Sára úgy kezelte, mint valami betolakodót.

– Igaza van. Végül is, nem a te barátnőd – jegyezte meg a vörös hajú Lizi.

Ám Zorka ügyet sem vetett Lizire.

– Neked meg, úgy látszik, Lencsi ennyire fontos – sziszegte egyedül Kornélnak címezve, de a fiú egyetlen pillantásra sem méltatta, egykedvűen vállat vont, és tovább irkált a füzetébe.

Ez végleg felbőszíthette Zorkát, mert váratlanul nekirontott Kornélnak, kitépte a füzetet a kezéből, és a földre hajította. A következő pillanatban Tomi és Sára két oldalról ugrott oda, Tomi azért, hogy lefogja Zorkát, Sára meg azért, hogy elcibálja a barátnőjét, ám Zorka erre dühös visításba kezdett.

– Mi folyik itt?

Zizi néni, a magyartanárnő állt megkövülten az ajtóban.

– Tanárnő, rám támadtak, és én csak védekeztem – nyöszörögte fájdalmas képpel Zorka, mire Tomi és Sára egyszerre engedte el a karját.

– Hazudik! – csattant fel Lencsi.

– Ebből elég – közölte Zizi néni. – Mindenki üljön a helyére. A következő magyarórára pedig az iménti jelenet összes szereplőjétől legalább egyoldalas házi fogalmazást várok. A téma tetszőleges, a címe pedig: Az igazság két oldala.

– Ezt még megkeserülitek! – vetette oda Zorka Kornélnak, és lerázta magáról Sára nyugtató kezét, majd az ajkába harapva, a dühtől sápadtan hátat fordított nekik.

3.2 A zsebóra nyomában

Lencsi sosem hitte volna, hogy az idő ilyen kínzó lassúsággal is telhet. Fogalma sem volt róla, miről van szó, csak gépiesen másolta a táblára írottakat. A telefonja tűnt az egyetlen biztos pontnak, görcsösen szorongatta, és a pad alatt ötpercenként ellenőrizte, hátha Mira vagy esetleg Fülöp mégis írt valamit, de csak az üres képernyő meredt rá. Magában majdnem kilencszázig elszámolt, mire végre az utolsó óráról is kicsengettek. Akkor felpattant, és senkire sem nézve rohant a szertárba, hogy visszakérje a barátságkristályt.

– Hé, Lencsi, várj!

Tomi és Kornél loholt a nyomában, és a szertár előtt érték utol.

– Nyomozást indítunk Mira után! Először is megkeressük az üzletet, ahol a zsebórát vette – lihegte Tomi.

– Jó – motyogta beleegyezően Lencsi, majd intett a két fiúnak, hogy várják meg. Kopogott, ám nem érkezett semmi válasz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt.

– Elkéstem – nyögte kétségbeesetten. – Hanszólónál hagytam a kristályt, de úgy látszik, megfeledkezett róla, és már hazament.

– Ráér holnapig – vigasztalta Tomi. – Bár szívesen bevonnám Mázlit is a nyomozásba, de addig is, fogjunk hozzá mi magunk!

A történetet december 23-án folytatjuk!

Kertész Erzsi: Éjszakai Kert – foglalkozásterv

Foglalkozásterv Kertész Erzsi Éjszakai Kert című könyvéhez 3. osztályosoknak. Készítette: Budácsik Éva Korosztály: a foglalkozásterv 3. osztályos gyerekeknek készült A foglalkozásterv Kertész Erzsi Éjszakai Kert című könyve alapján készült Változatos, kreatív, gondolkodtató feladatok, amelyek mentén kiválóan feldolgozható a könyv. A feladatok a meseregény nagyobb egységeihez kapcsolódnak, így végigmenve rajtuk valóban lefedik az egész történetet. Töltsétek…

2021. december 20.

Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután

6. fejezet,
amelyben újfent megtanulom,
hogy sose higgyek a szemeimnek

Célom felé baktatva azon töprengek, hogy ha éjfélkor következik be a csoda, amikor visszacsúszom az időben, akkor vajon ez a történés hogyan fest egy külső szemlélő számára? Megjelenek a semmiből, mint egy kísértet? Egy üres ágyban? Éppen egy zarándokszálláson?

Majd kérdésemet azonmód egyszerűen meg is válaszolom: igen.

Pont ez történt az első napon, Zubiriben. Az éjszaka közepén ‒ és valószínűleg tényleg éppen a közepén ‒ felébredtem, és kibotorkáltam a mosdóba. Majd a naplóm tanúsága szerint visszafelé jövet valami furcsa fuvallatot éreztem, ezt követően pedig meglepődve döbbentem rá, hogy valaki más fekszik a helyemen.

Akkor a sötétre fogtam az egészet, azt hittem, hogy simán eltévesztettem az ágyat.

A következő napon Cizur Menorban aludtam, nem hagytam el a hálószobát. Valószínűleg egyszerűen csak szerencsém volt, senki sem bitorolta az ágyamat előző nap.

Ily módon egy üres ágyban landoltam éjfél után egy másodperccel. Tegnap pedig a szabad ég alatt töltöttem az éjszakát.

Bizonyára hasznos lenne a jövőben is ezt a taktikát követnem. Viszlát, fedett szállás, puha matrac, kispárna! Viszlát, zarándokszállások!

Agyalásom másik eredménye viszont örvendetes: valószínűleg nem kell aggódnom a rend nem is olyan szép
szemű őre miatt. Noha talán körözést is adott ki egy okos, angolul kifogástalanul beszélő kamaszlány után, vajmi esély mutatkozik arra, hogy meg is találjanak, ugyanis még nem találták fel azt az eszközt, amivel bármi információ eljuttatható a múltba, ahol jelenleg tartózkodom. Arra persze ügyelnem kell, hogy ne kasznizzon be egy másik túlbuzgó zsaru, akinek feltűnik, hogy egyedül baktatok, mert ez esetben konstansan egy zárkában ébrednék fel.

Egy Villamayor nevű település felé haladok, olyan az egész táj, mint egy lovagkori filmben: szemben a hegy,
megcsillan a nap a városka templomtornyán, keskeny ösvény vezet felfelé.

Mint a digitális kor gyermeke, rendkívül zavartnak érzem magam, amiért senkivel sem tudom felvenni a kapcsolatot, semmilyen formában. A telefonom továbbra sem működik, és gyanakszom, hogy az időbeli csúszás miatt. Mintha a készülék makacsul őrizné az én saját időmet és világomat, ahova nincs bejárása illetékteleneknek. Füstjeleket sem küldhetek a jövőbe apámnak. Levelet sem írhatok. Illetve… Miért is ne? A megvilágosodás olyan hirtelen ér, mint vadat a csapda csattanása. Hogy ez előbb nem jutott eszembe!?

Lássuk csak. Ma július 10. van. Ha apám valami oknál fogva folytatja az útját az eltűnésemet követően is ‒ és erre van esély, hiszen bizonyára nem egyhamar adja fel a kutatásomat ‒, akkor nem kerülheti el ezt az ösvényt. Vagyis, ha megközelítőleg hat nappal később erre jár, van esélye megtalálni a számára feltűnő helyre elhelyezett levelet.

Anyám mindig azt mondogatja, hogy olykor próbáljak átülni egy másik ember székébe. Azaz, hogy egy vita vagy egyet nem értés kapcsán képzeljem magam a másik helyébe, lássam az ő szemével a helyzetet és önmagamat, elősegítve ezzel az empátia kifejlődését, amelynek ‒ anyám szerint ‒ hasznát vehetem jövőbeli kapcsolataimban.

A javasolt gyakorlatot most inkább arra használom, hogy megpróbáljam kitalálni, mi történhetett apámmal az elmúlt napokban, azóta, hogy eltűntem a szeme elől.

A hiányom felismerésére Cizur Menorban kerülhetett sor, a máltai lovagok által épített szálláson, a kedves, mosolymentes nénike társaságában. Aki bizonyára közölte vele, hogy valóban ott jártam, méghozzá előző nap, és hagytam neki levelet is. Tényleg, a levél!

Azt írtam benne, hogy vártam őt, de nem jött, és találkozzunk Puente la Reinában.

Apám bizonyára nem tudott mit kezdeni a furcsa dátumokkal, de mivel egyébként is zavarosnak tűnik számára minden, amit nők mondanak, valószínűsítem, hogy legyintett az egészre, és abban a tudatban folytatta az útját, hogy Puente la Reinában találkozik a leánykájával. Ott viszont már gondolkodóba eshetett, és még az is megfordulhatott a fejében, hogy elmegy a rendőrségre. Történetesen oda, ahol magam is jártam. Mivel apa a saját idejében, én pedig a múltban tartózkodom, a rendőrségen megtudhatta, hogy jártam ott, sőt köszönés nélkül távoztam ‒ két nappal korábban.

Ez lehetett az a pont, amikor apám kandi kamera jelenlétét, hőgutát, kisebb agybajt gyaníthatott. Ha Fernandez nyomozó megmutatta neki a zarándokútlevelem másolatát, akkor minden kétséget kizáróan bizonyítottnak látta, hogy az összes eddigi szállásadónk is hasonló tünetektől szenved.

Mit tett ezután atyám?

Nincs kétségem: folytatta az útját. Egyrészt ő tudós, és semmi sem tántorítja el attól, hogy gyarapítsa a tudását, még akkor sem, ha ezt némileg szokatlan formában kell tennie. Másrészt bízik bennem. Ennek legfőbb oka, hogy egyébként sem szokott bajom esni. Csalánba nem üt a mennykő. Harmadrészt: semmit nem segít, ha letelepedik Puente la Reinában, és a szobájában rágja a kefét. Ha rám talál a yard, értesítik telefonon. Ha nem, akkor is. De ha mozgásban van, és halad nyugat felé, amit reményei szerint én magam is teszek, van esélye, hogy útjaink összefussanak.

Az is bevillan, amit Lu mondott: élvezzem és értékeljem a kalandot.

Mindjárt. Előbb azért még levelet írok apának.

A történetet december 22-én folytatjuk!

2021. december 19.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

3. fejezet,
amelyben Tomi és Kornél nyomozást indít,
és Monaliza a Macskabagolyba látogat
3.1 A tiltott folyosón

A kávéautomata a tanári mögötti tiltott félfolyosón helyezkedett el. Külön lépcső vezetett hozzá, a lépcső előtt pedig tábla jelezte, hogy diákoknak tilos a belépés. Noha magához a lépcsőhöz csak a tanári előtt elhaladva lehetett eljutni, a folyosót a biztonság kedvéért még rácsos ajtóval is lezárták. A diákok azonban pontosan tudták, hogy délelőttönként valamelyik tanár biztosan nyitva felejti a nehézkesen, csikorogva záródó ajtót. Zizi néni, a mindig szétszórt magyartanárnő például köztudottan sosem fáradt vele, hogy rázárja. Így a tiltott folyosó remek helynek bizonyult titkos találkákhoz és megbeszélésekhez, bár arra azért ügyelni kellett, nehogy véletlenül bezáródjon. Lencsi korábban egyetlenegyszer járt itt Mirával, Tomiról azonban tudta, hogy már többször beszökött ide forró csokiért.

Alighogy bekucorodtak a kávéautomata melletti eldugott sarokba, trappoló léptek közeledtek. Lencsinek összeszorult a gyomra, és Tomira pillantott. A fiú arcán először bosszúság, aztán megkönnyebbülés futott végig, amikor Kornél bukkant fel a lépcsőn.

– Végre megvagytok! – zuttyant melléjük olyan lendülettel, hogy csaknem feldöntötte a kispadot. – Horkai igazolatlant ír be, ha nem kerülsz elő – címezte Tominak, és nyugtalanul vizsgálta Lencsit.

– Mit számít? – vont vállat Tomi. – Mira eltűnt, és senki sem tudja, mi történt vele.

Kornél vonásai megfeszültek, aztán lehajtotta a fejét.

– Amióta megláttam a folyosón azt a nyomozót, ettől tartottam – suttogta rekedten.

Jó darabig mindhárman hallgattak. Lencsinek egyre nőtt a gombóc a torkában, elfordult, és beharapta az ajkát, hogy visszatartsa a könnyeit.

– Nem lehet, hogy mégis a könyvesboltban került bajba? – emelte fel a fejét Kornél valamivel később. – Azt hittük, fantáziált, vagy kitalálta az egészet, de talán inkább mi voltunk figyelmetlenek, és nem vettünk észre valamit. Valami lényegeset – mormolta maga elé.

Lencsi mélyen egyetértett Kornéllal. Elhatározta, hogy minden részletet megoszt a barátaival, hátha együtt, mint valami nagy puzzle-t, összerakják, mi történhetett. Nagy levegőt vett tehát, és belekezdett a Luca-napon történtekbe.

Ahogyan mesélt, mindvégig magán érezte Tomi tekintetét.

– Nem értem, miért kellett Fülöpöt Óváradról iderángatnotok! – tört ki végül a fiúból.

– Már régóta nem beszéltünk. És arra gondoltam, mivel ő őrzi a másik kristályt, jó volna tudni, hogy minden rendben van-e – magyarázkodott Lencsi.

Azt mégsem akarta bevallani, hogy nem kizárólag a kristályért aggódott. De ezt Tomi így is kitalálhatta, mert nem szólt semmit, csak magában fortyogott.

– Nem hiszem, hogy egy zsebóra képes lenne teleportálni bárkit is – terelte nyugodtabb vizekre a beszélgetést Kornél.

– Hacsak nem a kristálylények birodalmából, az Átjáróból származik ez is – vetette ellen Lencsi.

– Sokkal valószínűbb, hogy Mira titokban idehívta Fülöpöt, és úgy tett, mintha a zsebórát használná.

– Nem volt nehéz kitalálnia, kire gondolsz majd – morogta Tomi.

– Mirától bármilyen meglepetés kitelik, de biztos vagyok benne, hogy a zsebóra mágikus szerkezet.

Azzal Lencsi elmondta Kornélnak meg Tominak, miképpen idézte elő Mira a rendkívüli hóesést.

– Monaliza is látta – tette hozzá. – Véletlenül ő is észrevette, ahogyan Mira az órát tekergeti.

– Hihetetlen – tátotta el a száját Kornél. – Bár még Horkai is azt állította, hogy semmiféle logikus magyarázatot nem talál arra a havazásra.

– Kivételesen igaza volt – vigyorodott el Tomi.

– Örülök, hogy adsz a véleményemre, Tomi – hallotta meg a lépcső aljáról az osztályfőnök hangját, mire a fiú arcáról lefagyott a vigyor. – Persze nem bánnám, ha ez az iskolai munkádra is vonatkozna.

Horkai ráadásul nem egyedül érkezett, Sárkány is vele volt.

A történetet december 21-én folytatjuk!

Elfelejtett lények boltja – színdarab

Repül az idő, hamarosan ismét beköszönt az advent időszaka. Bár a karácsony elsősorban családi ünnep, a téli szünet beállta előtt az iskolákba is beköltözik az ünnep…

2021. december 18.

Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután

De. Igaz. Hasonlóképpen élveztem, amikor tavaly nyáron, Málta szigetén egy csövesforma alak azzal próbált megetetni, hogy évtizedek óta nem öregedett. Nem kaphatnék egy normális nyári szünetet, amiből kimarad az időutazás és az alternatív világokba való kirándulás?

De persze még mindig lehet, hogy az egész csak egy hosszúra nyúlt másnaposság, dacára annak, hogy még egyszer sem ittam annyi alkoholt, hogy megítélhetném az ilyesmit. A pillanatnyi elmezavar talán valószerűbb diagnózis, főleg, hogy ez apa egyik kedvenc lemezének a címe. Erről eszembe jut apa. Apáról pedig az, hogy hiányzik.

‒ Ha én itt vagyok július 11-én, vagyis ma, akkor merre jár most apa? ‒ dobom fel a labdát. Mint kiderül, nem túl magasra.

‒ Ugyanitt ‒ vágja rá Lu. ‒ Amennyiben egyforma a tempótok. Csak neki július 15. van. A saját ideje szerint. De ha a te időszámításodat nézzük…

Ismét szemügyre veszi az útlevelemet.

‒ Jelenleg a Pireneusok túlfelén tartózkodik ‒ mutatja a bejegyzést: július 11., Saint-Jean-Pied-de-Port.

‒ Ha most odamennék, ott találnám? ‒ lelkendezem.

‒ Igen. Saját magaddal együtt.

‒ Hogy mi?

‒ Mit nem lehet ezen érteni? Te most javában húzod a lóbőrt Saint-Jeanban, de ez nem akadályoz meg abban, hogy négy nappal később, vagyis ma, itt társalogj velem. Mert most te vagy az időutazó, aki naponként 24 órát csúszik visszafelé az időben.

Az ilyesmit fel kell dolgoznia az ember lányának.

‒ És ezt te beveszed? ‒ firtatom.

Kuncogásféle hang hagyja el Lu torkát.

‒ Be hát. Van, aki esküszik rá, hogy elrabolták az ufók, és zavarba ejtő vizsgálatoknak vetették alá. Más azt állítja, hogy idegenként ébredt fel a testében egy szép nyári napon, nem értette a nyelvet, amin körülötte beszéltek, és fiatalabb volt annál, mint amire emlékezett. Ehhez képest a te sztorid legalább követhető.

‒ Követhető?! Akkor arra felelj, miért történik ez az egész? Miért Zubiriben kezdődött, miért csak velem, és
meddig tart?

‒ Nem tudom ‒ vallja be Lu összeszorított szájjal. ‒ De meg fogjuk tudni.

Elteszem az útlevelet. Lu lámpájának fénye is sárgállik már, nem sokáig bírják ezek a kütyük. Nem arra tervezték, hogy egész éjszaka világítson vele két szédült tini, akiknek az a vesszőparipája, hogy bekerültek egy gagyi hollywoodi filmbe.

‒ Hány óra van? ‒ kérdem rekedten.

Lu egy pillantást vet a telójára.

‒ Mindjárt éjfél ‒ mondja.

Egyszerre fagyunk le, mindent értünk. Van úgy, hogy összekattan két agy, mint a legó darabjai. Levegőt se veszünk addig, amíg lilulni nem kezd a szánk széle.

‒ Te is arra gondolsz, amire én? ‒ suttogja. Ez megint csak egy olyan kérdés, amire csak egyféleképpen lehet válaszolni. Bólintok.

Szusszanunk, bámuljuk egymást, nem pislogunk, nem engedjük el egymás tekintetét. De az erő, amely láthatatlan formát ölt, körbeölel minket, és aludni küld, mert nem lehet szemtanúja a csodának, ami pontosan éjfél után egy másodperccel következik be.

Mire felébredek, már magasan fent jár a nap. A fűben fekszem, a viskó mögött, de nyoma sincs a tábortűznek, Carmelo bácsinak meg Lúnak. Ők még nem jártak itt, majd csak ma este érkeznek. Július 10. van, ismét visszacsúsztam egy napot az időben.

Folytatom az utamat Torres del Río felé. Apa nemsokára indul Budapestről Párizsba a déli repülővel ‒ velem együtt.

A történetet december 20-án folytatjuk!

Lélekringató – Nőnapi könyvajánló

Csörgei Andrea írása Talán még sosem volt ekkora szüksége a világnak arra, hogy a történeteken keresztül is megerősítést kapjunk: az emberi kapcsolatok, a család, a generációk közti párbeszéd, az érzelmek és az egymásra figyelés mindenekfelett való ajándék. Nőnap alkalmából most egy olyan lányregényre szeretnénk felhívni a figyelmet, amely épp ezeket az értékeket hangsúlyozza úgy, hogy…

2021. december 17.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

2.5 Sára története

Lencsi egyedül baktatott vissza az üres folyosókon át az osztályterembe. Még soha nem érezte ilyen kihaltnak az iskolát, minden saroknál azt várta, hogy az egyik oszlop mögül, üres teremből vagy lépcsőzugból elébe toppan Mira, és mintha mi sem történt volna, elmeséli, hogyan esett tűzlidércek, kardfogú koboldok vagy minitgoblinok fogságába. Lencsinek nem volt kedve visszamenni az osztályba, úgy döntött, helyette végigjárja a közös helyeiket, hátha a barátnője hagyott valami üzenetet. A kedvenc kék szalamandrás padjukon azonban már ült valaki: Sára volt az, és bátortalanul rámosolygott. Lencsinek semmi kedve sem volt beszélgetni, hátat fordított, és másfelé vette az irányt.

– Várj! – kiáltott utána Sára, mire Lencsi kelletlenül megfordult.

– Mondanom kell neked valamit – hadarta izgatottan.

– Miráról? – szűkült össze Lencsi szeme.

– Én – kezdte Sára, és nagyot nyelt –, véletlenül hallottalak benneteket tegnap délután, az osztályteremnél.

– Véletlenül?!

– Jó, nem volt egészen véletlen – hajtotta le a fejét Sára. – Hallottam, hogy egy barátoddal beszéltél, és szerettem volna megtudni, ki az.

– Semmi közöd hozzá! – csattant fel Lencsi.

– De van – keményedett meg Sára hangja. – Tegnap, amikor az a fura hóesés kezdődött, láttam Mirát elmenni. Egy fiú várta őt az iskola előtt, talán ugyanaz, akivel korábban a teremben beszéltetek.

Lencsi tágra nyílt szemmel bámult Sárára, a fejében vadul cikáztak a gondolatok. Sára talán kitalálta ezt az egészet, de miért tette volna? Mirában azonban tökéletesen megbízott. Miért akart volna a barátnője nélküle találkozni Fülöppel?

– Honnan tudod?

– Hát… vártam valakit, akinek akkor kellett volna megérkeznie.

Ez igaz volt. Lencsi emlékezett rá, hogy nem sokkal később, amikor maga is hazaindult a vásárról, látta Sárát az iskola előtt téblábolni.

Egyszerre tört rá a feszültség, és érezte, hogy futnia kell, el Sárától, minél messzebb. Hallotta, hogy Sára kiabál utána, de nem törődött vele. Rohant a hosszú folyosókon, el a fogasig, magára kapta a kabátját, és ki az udvarra, annak is a legtávolabbi sarkába.

Közben kicsengettek, néhányan kijöttek levegőzni, aztán megint be, és kiürült az udvar, de Lencsi csak állt a téglafal mellett, háttal mindenkinek, és a lepotyogott vakolatot rugdosta. Ki kell derítenie, mi történt, és előkerítenie Mirát. Nem hihet csak úgy Sárának, de ha az igazat akarja tudni, Fülöpöt sem hívhatja most segítségül. Gyömbér! Ez az, visszakéri a kristályát Hanszólótól, és megkeresi Gyömbért. Neki mindent elmondhat.

– Lencsi!

Tomi hirtelen bukkant fel, mintha a semmiből termett volna mellette.

– Mi volt Sárkánynál? És mi történt Mirával? – kérdezte. – Sára azt híreszteli, hogy megszökött valakivel, aki ráadásul a te barátod.

Lencsi ettől azonnal magához tért.

– Ráismerek Sárára – vágta oda.

– Kit érdekel az a pletykagép? Az a lényeg, hogy mi van veled, és… – Tomi zavartan félrenézett – a barátoddal, vagy volt barátoddal meg Mirával.

– Nincs semmiféle barátom! – mondta Lencsi. – Mira eltűnt, és senki sem tudja, hol lehet – öntötték el a szemét a könnyek.

Tomi elkerekedett szemmel bámult Lencsire.

– Eltűnt? Szóval senki sem tudja, hová ment és miért? Akár el is rabolhatták? – hebegte, aztán nagyot nyelt, és gyorsan félrenézett.

Lencsi is elfordult, ám hamarosan a karján érezte Tomi kezét.

– Gyere – húzta magával a fiú határozottan. – Veszünk egy forró csokit az automatából, és kitalálunk valamit.

A történetet december 19-én folytatjuk!

Jeles napok – farsang

Tudtad, hogy a farsang időszaka vízkereszttől, azaz január 6-tól hamvazószerdáig tartott, ami idén március 2-ra esik?

Jeles napok – február 2.

Február 2. jeles nap a naptárban, több népszokás, hiedelem is fűződik ehhez a naphoz. Összeválogattunk néhány mesét, verset, játékot, amelyek segítségével könnyen megemlékezhetünk erről a napról akár otthon, akár az óvodában, iskolában.

2021. december 16.

Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután

5. fejezet,
amelyben Lucia megvilágítja az
útlevelemet és mindkettőnk elméjét

‒ Alszol már? ‒ suttogom.

‒ Ez az a kérdés, amire csak nemmel lehet felelni ‒ jön a válasz.

‒ Azt hiszem, hibát követtem el azzal, hogy leléptem a yardról.

Csak a tücskök zümmögnek. Ha van is véleményük, képtelenek emberi nyelven közölni. Majd a sötétből érthető szavak is érkeznek.

‒ Én is ezt tettem volna ‒ véli Lucia, akit pár órája csak Lúnak szólítok. Kegyeibe fogadott a kisasszony.

Az történt, hogy éjszaka beértem őket. Vagyis jobban mondva, elébük mentem. Attól függ, honnan nézzük.

Egy szántás mellett találtam rájuk, Lorca városától nem messze. Fedél még akadt a fejük fölé, oldalfalak már nem igazán. Ősrégen kalyiba lehetett a valamikor kőből felhúzott épület, mára már csak alkalmi éjszakai menedéknek használják azok a zarándokok, akiket két település között ér az alkonyat. Carmelo bácsi ‒ bizonyára ő volt ‒ takaros tábortüzet rittyentett, és nyárs, krumpli és némi zöldség is került mellé. Csak azért nem énekeltünk a tűz mellett, mert siratóének lett volna belőle, legalábbis amilyen volt az aktuális lelkiállapotom.

Csak akkor ismertem meg őket, amikor már közvetlenül melléjük értem, addig csak baljós árnyékokat láttam imbolyogni a tűz körül. A felismerés viszont szipogásra késztetett ‒ hűvösek a spanyol nyári éjszakák.

Már nem lepődtem meg azon, hogy Lucia tökéletesen idegenként üdvözölt, és újfent át kellett esnem a bemutatkozási procedúrán. Belejön az ember. Mivel nem volt kifogásuk az ellen, hogy velük töltsem az éjszakát, Lucia rögtön faragott nekem egy nyársat, majd csatlakoztam a hevenyészett zarándokvacsorához.

© Sajó Szabolcs

Lu első kérdése az volt, hogy egyedül utazom-e. Logikus, és valóban válasz után kiáltó kérdés. Nekem sem kellett több, rázúdítottam minden bánatomat, elnyüszögtem, mi történt az elmúlt napokban. Az ismétlődő, majd visszafelé járó napokat kihagytam ‒ jelen helyzetben nem hátrány, ha épelméjűnek tartanak, véltem.

Kicsit átszíneztem a mesét, azt vallottam, hogy a rendőrség felvette az apám eltűnéséről szóló bejelentésemet, és azzal engedtek utamra, hogy menjek tovább, majd mobilon hívnak, ha megtudtak valamit.

Lu hümmögött valamit a kiskorúak iránti közönyről meg a rendőrség munkájának színvonaláról, de nem firtatta tovább a dolgot. Carmelo bácsi csak csodálkozva megrázta a fejét, ezúttal sem volt bőbeszédű. Tulajdonképpen egész este nem hallottam a hangját. Mivel nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán szabad-e egyedül zarándokolni valakinek, ha még nincs tizenhat éves, és mivel úgy tűnt, ezt senki sem tudja, abban maradtunk, hogy majd reggel visszatérünk a dologra. Imígyen kifogyva az enni- és mesélnivalókból, nyugovóra tértünk. A hálózsák és a hátizsák kicsit feledtette a kemény derékaljat, amely osztályrészünkül jutott.

Persze az álom úgy elkerült, mint egér a macska tálkáját.

Forgolódtam egy darabig. Először a hátamat agresszíven támadó hátizsákomra fogtam a dolgot, majd miután rájöttem, hogy a vitaminos dobozom az, előszedtem, és szólongatni kezdtem Luciát. Szemlátomást ő is töprengett valamin, mert azonnal válaszolt.

Lábujjhegyen a viskó mögé lopództunk, és letelepedtünk a fűbe. A föld meleg, a fű simogatón selymes, egyszóval tökéletes hely egy kiadós éjszakai beszélgetésre.

‒ Tudod, a mai ember élete baromi unalmas ‒ kezdi az értekezletet.

‒ Nocsak ‒ válaszolom bölcsen.

‒ Azt tudom, hogy az egész testünk, a belső szerveink meg minden, évmilliók alatt fejlődtek ki, olyan körülmények között, amelyeknek meg kellett felelni. Erősek voltunk, gyorsak, minden nap futottunk, úsztunk, hegyet másztunk, csak biokaját ettünk, friss levegőt és tiszta vizet vettünk magunkhoz. A folyamatosan vérünkben keringő adrenalin miatt valószínűleg a boldogságérzetünk is nagyobb volt. Ha akkor valamelyikünk belepillantott volna a jövőbe, és azt látta volna, hogy egy ember nehéz vizesvödröket cipel egész nap, hogy locsolja a búzát vagy a kukoricát, amit pár hónap múlva úgyis elvisz az aszály, vagy látta volna a gyári melósokat, hogy tizenhat órákat dolgoznak büdös műhelyekben fillérekért, elszörnyedt volna. Nem értené azt sem, miért lett a mozgás szabadidős tevékenység, és miért kell fizetni olyan magától értetődő dolgokért, mint a víz vagy a gyümölcsök.

Fogalmam sincs, mire akar kilyukadni Lu. Ezt szóvá is teszem.

‒ Arra célzok, hogy a mai embernek az a legfőbb izgalmi forrása, hogy lassan tölt be a Windows, meg hogy nincs wifi. És persze még ez a stressz is halálosan megviseli, azonnal dilibogyóért meg dilidokiért kiált.

‒ Vagyis? ‒ noszogatom tovább.

‒ Vagyis szerencsés vagy, hogy ilyen kalandokban lehet részed.

Az első trágár szót visszanyelem, a másodikat pedig nyomdaképessé konvertálom. Majd pedig bővebben is kifejtem az elhangzottakkal kapcsolatos véleményemet.

‒ Lehet, hogy neked izgi, ha eltűnik az apukád, ha üzenet és indoklás nélkül lelép, de én azért rendesen aggódom. Röviden szólva, parázok, hogy mi van vele.

‒ Mi lenne? ‒ von vállat Lu, azaz a mozdulatot inkább sejtem, mintsem látom. ‒ Te magad mondtad, hogy milyen csodabogár. Lehet, hogy eltévedt, és most valami erdei remete társaságában vízipipázik. Itt, a Caminón alig van bűnözés. Emberrablás meg ilyesmi, nulla. Max lenyúlnak egy-két zsákot, hogy a tartalmukat értékesítsék a szennyes- és használtruha-piacon.

‒ De miért nem üzen? És hol van anya? Mindketten rejtőzködő üzemmódba kapcsoltak?

Egy madár kezd éktelen trillázásba felettünk. Ő sem tud aludni. A még pislákoló tűz szagát hozza a szél. A madár hangja és a füst együtt bátorságot ad.

‒ Te, Lu ‒ vezetem be a gyónást.

‒ Hm.

‒ Más is van ‒ nyögöm.

‒ Persze, hogy van ‒ közli. ‒ Én nem az apukád vagyok, hogy bevegyem ezt a félkész mesét.

Nagy levegőt veszek, és Niagara-vizezés módjára rázúdítom az elmebajos történetet a fura dátumokkal, a második nappal, amikor egymásba botlottunk, egészen a ma estéig, amikor újfent nem ismert meg.

Erre már felül, és arcát közel dugja az enyémhez.

‒ Hol az útleveled?

‒ Azonnal ‒ mondom, és már kotrom is elő az egyre elhasználtabb okmányt az övtáskámból. Lu minizseblámpájának vibráló, kékes fénye kitűnő megvilágítás a misztikus pillanathoz.

Lu nagyon alapos. Többször visszatér az első nap dátumához, több oldalról megvizsgálja a papírt. Szerencsére a szállásadó, aki aznap bepecsételt, gyönyörű, szépen olvasható kézírás büszke tulajdonosa.

‒ Június 12. ‒ suttogja Lu, és hangja versenyt vibrál a lámpa fényével. ‒ Ekkor kezdtétek a zarándoklatot. Aztán jön a másnap, Zubiriben. Itt találkoztunk július 13-án. Eddig stimmel, igaz? Aztán a következő nap reggelén elváltatok azzal, hogy Cizur Menorban taliztok, de erre már nem került sor. Mert te aznap már visszamentél a múltba.

‒ Hogy micsináltam?

‒ Nézd ‒ mutatja. ‒ Itt a pecsét. Cizur Menor. De a dátum július 12. Visszacsúsztál egy napot. Láttad az Idétlen időkig filmet?

‒ Ja, az a mormotás ‒ bólogatok. ‒ De nekünk az a nap, tizenkettedike nem ismétlődött meg. Első nap megmásztuk a Pireneusokat, a második nap Zubiri felé vonszoltuk magunkat, satöbbi. Minden nap más.

Lu egyelőre a saját nyomozásával van elfoglalva.

‒ Nincs több pecséted, mert ma nem szálláson aludtál. De nem is kell, itt a telóm. Július 11. van. Pedig a te időszámításod szerint már július 15-nek kellene lennie. Ez nagyon király.

‒ Jó, de ilyen nincs ‒ szögezem le.

‒ Akkor mivel magyarázod, hogy miközben én visszafelé haladok, te pedig Santiago irányába, mégis minden este összefutunk, és soha nem emlékszem rád. Nézd csak ‒ mutatja a zarándoklevélben a sematikus térképet ‒, eszerint holnap mi Cizur Menorba érkezünk, te viszont Torres del Ríóba. Ahol mi tegnap aludtunk. Egész nap távolodunk majd egymástól. Mégis, ide a rozsdás bökőt, hogy Torres del Ríóba beérve, megint csak talizunk.

Fontolóra veszem az elhangzottakat. Az elmeorvos is meghallgatja a beteget a diagnózis előtt.

‒ De ha te és a papád tegnap Torres del Ríóban voltatok ‒ kérdem lassan ‒, és ez a tegnap nekem majd holnap következik el, hogy lehet, hogy nem emlékszel rám?

Az eszmecsere kísértetiesen kezd emlékeztetni kedvenc időutazós filmjeim jeleneteire.

‒ Csak úgy ‒ közli Lu. ‒ Talán nekem minden kétszer történik meg. Létezik egy eredeti idővonal, amely törlődik a te megjelenéseddel, és létezik egy alternatív változat. Te viszont csak egyszer járod be ezt az utat.

‒ Hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem ‒ jegyzem meg fancsali képpel.

‒ Akárhogyan is, mekkora már ez, nem igaz?!

A történetet december 18-án folytatjuk!

Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, akinek két igazgyöngy fénylett a szeme helyén. Nem afféle mesebeli igazgyöngyök voltak ezek, amelyek oly híressé és gazdaggá tették volna, hogy királyok és hercegek versengjenek a kegyeiért. Ó, nem! Ezek az igazgyöngyök szépek voltak ugyan, szebbeket sehol sem találhatnánk kerek e világon, de egy bajuk mégiscsak…

Váratlan angyalka

Csörgei Andrea írása

Néha előfordul, hogy a nagy rohanásban csak az utolsó percben tudunk bevásárolni, és már nem marad időnk az illető személyes kedvenceinek kiderítésére, vagy az ünnep előtt pár nappal derül ki, hogy mégiscsak meglátogatnak minket a nagyon-nagyon távoli rokonok, nagyon-nagyon messziről, és gyorsan be kellene szerezni részükre néhány olyan ajándékot, ami szép, örök értékű, szívet melengető és sosem lehet megunni. Mi más is lehetne, ez az ajándék, mint a könyv! Most néhány olyan kötetet szeretnénk ajánlani, amelyekkel gyakorlatilag életkori megkötés nélkül, szinte bárkinek örömet szerezhetünk.


A klasszikus mesét Gimesi Dóra író, bábszínházi dramaturg tolmácsolásában olvashatjuk újra, Rofusz Kinga álomszerű képei pedig igazi ajándékkönyvvé varázsolják a kötetet. Varázslatos, szívet melengető könyv, akár felnőtteknek is.


Igazi családi könyv, közös bekuckózós felolvasásra tökéletes. Egy hétköznapinak tűnő nagycsalád vidám és izgalmas kalandjai egy igazán nem hétköznapi helyzetben, amikor váratlanul egy teljes esztendőt az életükből meg kell osztani egy erdei manógyerekkel. Kaland, bajtársiasság és szeretet minden mennyiségben.


Szintén egy vidám családregény, ami akár a felnőtteket, akár a kamaszokat vagy a kiskamaszokat egyaránt leköti, szórakoztatja. Méhes György sajátos szarkasztikus humora, lendületes történetvezetése, a helyzetkomikumokkal sűrűn teleszőtt, családi nyaralást elmesélő szöveg akár közös nagy karácsonyi családi mesedélutánokra is remek választás. Természetesen mindez a sorozat többi darabjára is éppúgy igaz.


Az ünnepek idején nagy hangsúly helyeződik a terített asztalra, a közös étkezésre. Remek választás lehet hát, ha az asztalkultúráról, étkezési tanácsokról, praktikákról egy kicsit más szemszögből, Tatu és Patu sajátosan bolondos interpretációjában olvashatunk. Hiszen az ünnep az étkezés mellett a vidámság ideje is.


Ha már terített asztal és étkezés: egy praktikus, jól bevált, egyszerűen kivitelezhető mégis változatos és izgalmas receptekkel teli szakácskönyv mindig telitalálat, ha ajándékozásról van szó. Harmath Eszter kisgyerekes anyuka, receptjei pedig mind kipróbáltak, hiszen saját családjának főzte ezeket az ételeket nap mint nap. A szakácsok dolgát pedig minden recepthez összeállított bevásárlólista segíti.


Kortárs legendárium hazánk természeti kincseiről. Szerzőink a valódi legendákat továbbgondolva írták meg, hogy például kik laknak a Holdvilág-árokban, vagy miről kapta a nevét a Balaton és sok más hasonló történetet. Ha elolvastuk a történeteket, kerekedjünk fel, és nézzünk meg minél több helyszínt a valóságban is. Ebben a kötet védőborítójába rejtett térkép segít bennünket.


Ha a család macskarajongó, akkor azért, ha pedig még nem az, akkor azért érdemes néhány közös családi órát a Macskák mesés könyvének forgatására szánnunk. Kortárs és klasszikus szerzők, összesen 40, vidám, kalandos, izgalmas meséjét olvashatjuk ebben a kötetben. A rendkívüli illusztrációk miatt a vizuális kultúra iránt érdeklődőknek is remek ajándék!


Ha már a meséskönyv rendkívüli illusztrációit emlegettük, mindenképp érdemes beszerezni a Szabó Imola Julianna képeinek felhasználásával készült falinaptárat is. Praktikus kísérője a családkövetkező esztendőjének, az otthonuknak pedig gyönyörű dekorációja lesz.

2021. december 23.

Mesés advent a Cerkabellával – Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái (részlet)

2021. december 15.

Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái

Lencsi úgy érezte, mintha meleg kéz érintené meg. Monalizának igaza van: nem zuhanhat magába, mindent meg kell tennie Miráért. A kristályból erő és melegség áramlott a tagjaiba, és Lencsi lassan, de határozottan biccentett Hanszólónak, hogy készen áll az indulásra.

– Nem akarod itt hagyni a kristályt? – fogta suttogóra Hanszóló a hangját.

Lencsi habozott. Fülöpön kívül még soha nem bízta másra a barátságkristályt, és akkor is csak Gyömbér, a beszélő cica tanácsára. Ráadásul bármikor szüksége lehet rá, ha Füstös Tükör vagy a követői újra felbukkannának. Viszont ha Mira után kérdezősködnek, feltűnhet valakinek a különleges nyaklánca.

– Megőrzöm a szertárban, és órák után visszakapod – ígérte Hanszóló.

Lencsi belátta, hogy a tanárnak igaza van, és kissé vonakodva a tenyerébe helyezte a kristályt.

Az igazgatói szobában már ott ült Horkai, Lencsi meglepetésére Sárával az oldalán, és roppant idegesnek látszott. Volt barátnője sápadtnak, de szintén izgatottnak tűnt. Hamarosan megérkezett Sárdi Kálmán, az iskola igazgatója, akit nem mindennapi dühkitörései miatt a háta mögött egyszerűen Sárkánynak becéztek. Indulatos természete ellenére a diákok mégsem tartottak tőle igazán, mindenki tudta, hogy csak az a negyedóra iszonyú, amíg kiadja a mérgét, és valójában vajszíve van.

Sárkány most is fújtatott, és Lencsi látta, hogy komoly a helyzet. Amit alátámasztott az is, hogy nem egyedül érkezett, hanem egy bőrkabátos, fülbevalós, zselézett hajú alak kíséretében.

– Bemutatom Zsoldos hadnagyot – mondta Sárkány, amint mindannyian helyet foglaltak a tárgyalóasztal körül. – Mint ahogyan bizonyára már hallottátok – folytatta emelkedő hangerővel –, egyik diákunk, Németh Mira a hatodik céből – itt Sárkány szemrehányóan Horkaira pillantott, aki erre zavartan megigazította a szemüvegét –, tegnap délután eltűnt.

– Zsoldos hadnagy a rendőrségtől érkezett, hogy meghallgassa, tudunk-e bármilyen információval szolgálni Miráról – mondta emelt hangon Sárkány.

Zsoldos biccentett, majd körbehordozta világoskék, ideoda ugráló tekintetét az egybegyűlteken.

– Ha lehet, mindenkivel egyenként szeretnék beszélni – szólalt meg kissé gunyoros, de parancsoló hangon.

– Rendelkezzen velünk, detektív úr – felelte Hanszóló, mire Sárkány figyelmeztető horkantást küldött felé. – Viszont úgy tudom, a diákokat csak a szüleik jelenlétében lehet kihallgatni.

– Nem is kihallgatásról, pusztán információgyűjtésről van szó – válaszolt megfontoltan a nyomozó.

– Ha valamelyikünk a diákok mellett maradna, a szülők sem nyugtalankodnának – vetette fel Hanszóló, és Sárkány, aki mindig is kiállt a diákjaiért, nagyot fújt, és egyetértően megköszörülte a torkát.

– Rendben – biccentett Zsoldos, és alaposan megnézte magának az akadékoskodó tanárt.

Zsoldos a belső irodában először az igazgatóval, aztán Horkaival beszélt, akik ezután mindketten sietve távoztak az órájukra. Ezt követően Hanszóló Sárát kísérte be a hadnagyhoz. Lencsi magára maradt a hatalmas tárgyalóasztal mellett. Hiába hallgatózott, a párnázott ajtó mögül egyetlen szó nem sok, annyi sem szűrődött ki. Vajon hogy kerül ide Sára, és mi az, amit Miráról tud, amikor egyébként ki nem állhatja őt? Talán neki is feltűnt a mágikus zsebóra, gondolta Lencsi. Biztos volt benne, hogy Mira eltűnésének valamiképp köze van az órához, de fogalma sem volt, ebből mennyit mondjon el a nyomozónak.

Nyílt az ajtó, és Sára lépett ki rajta. Nem nézett Lencsire, de ahogyan elhaladt mellette, félénken megsimította a karját. Lencsi meglepődött, ezt igazán nem várta, éppen tőle. De nem maradt ideje töprengeni, Hanszóló intett, hogy ő következik.

Lencsi leereszkedett a székre Zsoldossal szemben, és érezte, hogy a nyomozó hidegkék tekintete minden mozdulatát ragadozóként pásztázza. Megborzongott, de Hanszóló bátorító pillantást küldött felé.

– Úgy tudom, te vagy Mira legjobb barátnője – indította Zsoldos a beszélgetést.

Lencsi bólintott, és készségesen eldarálta, mikor látta Mirát utoljára. Még azt is hozzáfűzte, hogy rajzóra alatt üzenetet küldött neki, mert aggódott érte.

© Horváth Ildi

– Volt valami okod az aggodalomra? – kérdezte a nyomozó, és Lencsi keze egyszerre hideg és verejtékes lett, a lába pedig mintha megdermedt volna.

Hanszóló óvatosan megérintette a vállát. A meleg érintés felidézte Monaliza szavait, és feloldotta a merevségét.

– Mira gyakran késik, de az első órára mindig beér. És tegnap nem látszott rajta, hogy beteg lenne – válaszolta.

– Mondott valami különöset tegnap az iskolában vagy a vásár alatt? Úgy tudom, valamiféle órát nézegettetek együtt.

– Mirának van egy régi zsebórája, amit mostanában vásárolt.

– Szokatlan tárgy egy tizenkét évesnek – hümmögött Zsoldos.

Lencsi mostanra erőt gyűjtött a gondolatból, hogy segítenie kell. A tanárai és legfőképpen Mira számítanak rá. Viszont úgy érezte, a barátnője titkát mégsem adhatja ki ennek az ismeretlen, hideg tekintetű rendőrnek. Nagy levegőt vett hát, és előadta a hadnagynak az osztálykarácsonyt, és tőle szokatlan módon csak beszélt és beszélt, míg félbe nem szakították. A hadnagy előhúzta a telefonját, és Lencsi orra alá tolt egy képet egy fekete számlapú zsebóráról, egyetlen mutatóval.

– Meg tudnád mondani, hogy Mira órája hasonlított ehhez?
Lencsi a fejét rázta.

– Mira órája inkább tűnt réginek, a számlapja közepén még a fogaskerekek is látszottak. És rendes mutatói voltak.

– Köszönöm – dőlt hátra a hadnagy, és kissé csalódottnak látszott. – Felírtam a számomat – nyújtott aztán át egy cetlit Lencsinek. – Ha eszedbe jut még valami, ami fontos lehet, hívj fel bármikor. Akár az éjszaka közepén is – szegezte tekintetét a lányra.

A történetet december 17-én folytatjuk!

2021. december 19.

Mesés advent a Cerkabellával – Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái (részlet)

Angyallista – Karácsonyi könyvajánló

© Keszeg Ágnes

Csörgei Andrea ajánlója

Gyorsan peregnek a napok, és hamarosan elérkezik a karácsony! Vannak családok, ahol már most minden készen áll a gyertyagyújtás ünnepi pillanatára, de vannak olyan „angyalkák” is, akiknek még elkél egy kis segítség, az ajándékok beszerzésében. Nekik szeretnénk ötleteket nyújtani újdonságainkkal, amikből persze azok is válogathatnak, akik úgy érzik: már mindent beszereztek az ünnepre. Hiszen egy-két plusz könyv minden karácsonyfa alatt elfér még, és sosem elég belőlük! Jó böngészést, áldott, szép, sokat mesélős-olvasós ünnepet kívánunk!

A legkisebbeknek

Tudtátok, hogy egy kisautó hétköznapja nem sokban különbözik egy kisgyerek hétköznapjaitól? Bencus kalandjai minden autórajongót elbűvölnek, a hasonló napi eseményekre való rácsodálkozás pedig hamar könyvrajongóvá varázsolja a kis olvasókat.


Málna egy igazi, vérbeli királykisasszony, aki óvodába jár, rollerje van, tüllszoknyája és egy édes cicája: Vanília. Talán kezdetnek ennyi elég is, hogy felkeltse királylány-rajongó gyermekünk (aki valószínűleg titokban maga is vérbeli királykisasszony) érdeklődését, Málna kalandjai iránt.

Ovisoknak

Az állatok a barátaink. Vidámmá és boldoggá tesznek bennünket, türelemre és felelősségre nevelnek minket. Melyik gyerek ne rajongana értük? Így van ezzel Kiki is, a nyugdíjas állatmentő tanítónő. Vidám kalandjai biztos, hogy minden kis- és nagyobb óvodás kedvencei lesznek, miközben megerősödik bennük az – általában velük született, és magától értetődő – élővilág iránti rajongás.


Ha már állatok… A Kisfóka és a többiek kihagyhatatlan kötet! A 25 nagyon rövid, vicces kis mese, apró szösszenet a kisállatok (vagy kisgyerekek?) mindennapjaiból, amelynek mindegyikéhez apró, vidám játék is kapcsolódik, hogy komplexebbé és még mókásabbá varázsolhassuk az együtt töltött meseidőt.


Lendületes, kacagtató, kalandos és nagyon izgalmas mesék! A kalózokon kívül tündérek, sárkányok, jedi lovag, sőt még egy beszélő focilabda is felvonul az események során. A mesék (a Mesepogácsa sorozathoz híven) rövidek, mocorgóbb ovisok is könnyen végigülnek egy-egy fejezetet. Ha vidám ünnepekre vágyunk, feltétlenül legyen a fa alatt!


Szintén a Mesepogácsa sorozatban jelent meg a Rókamók és Círmacs kalandjait bemutató kötet. A mesék ebben a könyvben is rövidek, a főhősökben pedig könnyen magukra ismerhetnek a mesét olvasó tesók vagy barátok. Egy kis civakodás, egy kis okoskodás, sok-sok közös játék, és főleg hatalmas szeretet!


Tatu és Patu, a két furavári fickó felbukkanása mindig garantálja a nevetőizmok megtornáztatását. Ezúttal egy régi-új könyvvel jelentkeznek: a Tatu és Patu a munka hevében, évekkel ezelőtt már megjelent magyarul, és most végre ismét elérhető, így aki eddig nem jutott hozzá, az most teljessé teheti a kollekcióját, vagy ha eddig nem tette, elkezdheti a sorozattal való ismerkedést ezzel a kötettel. (Közben persze mindent, de tényleg mindent megtudhat a munkáról, a foglalkozásokról.)

Kisiskolásoknak

Nemcsak ovisoknak, hanem kis- és nagyobb iskolásoknak is kitűnő választás a sorozat bármelyik része. (Sőt! Biztos forrásból tudjuk, hogy igenis léteznek Tatu-Patu rajongó felnőttek is, őket se felejtsük ki!) A furavári testvérek életművét összegző legfrissebb kötet pont annyi bolondozást tartalmaz, mint az összes többi, és számtalan eddig nem ismert érdekességet tudhatunk meg Tatu és Patu furavári életéről! Vajon kik is ők valójában?


Csupa nagybetű, rövid, egyszerű mondatok, tehát első önálló olvasás-próbálgatásnak tökéletes kötet. Fontos, megkerülhetetlen téma, tehát közös felolvasásra, beszélgetésindítónak szintén tökéletes. A gyönyörű képeket pedig a még olvasni nem tudó kistesó is biztosan szívesen nézegeti!


Egy tejet csenő jeti, Elkódorgott Nemlétező Lények Ügyosztálya, mentőakció… kaland, kaland hátán. Mindehhez könnyen olvasható betűméret, ami lehetővé teszi, hogy ez legyen a már folyékonyan olvasó gyerekünk Első Igazi Önállóan Elolvasott Regénye. Igazán megtisztelő feladat egy könyvnek, segítsük hozzá, hogy teljesíthesse!


A sorozat harmadik részében szokás szerint minden a barátságkristály körül forog, és már megint szokatlan, gyanús és rejtélyes eseménynek zajlanak, és különös alakok bukkannak fel Lencsiék körül. Vajon megbízhatnak-e bárkiben is? Akik olvasták az első két kötetet, biztosan izgatottan várták már a folytatást, akik még nem ismerik a sorozatot, azoknak pedig javasoljuk: vágjanak bele! Alsósoknak-kiskamaszoknak remek választás egy bekuckózós téli szünethez.


A macskák lenyűgözőek, fenségesek, bolondosak, titokzatosak, szeret(get)ni valók! Kijár nekik egy teljes könyv, ami csak róluk szól! Hosszabb-rövidebb, vidám, kalandos, szívet melengető mesék kortárs és klasszikus szerzők tollából és izgalmas cicaillusztrációk minden mennyiségben. Az egész családnak!


Különleges, gyönyörű antológia, igazi kortárs, modern legendárium hazánk gyönyörű természeti kincseihez kapcsolódva. Barangoljuk be együtt Magyarországot, először az izgalmas irodalmi mondákon keresztül, aztán vegyük fel a túrabakancsot, és nézzük meg élőben is, milyen csodákat rejt hazánk! Ebben segít a védőborítóba rejtett térkép is!

Kamaszoknak

Máltára hívjuk kalandozni a kedves kamasz olvasókat, Orsival, aki amíg édesapja napközben kutat, ő felfedezi ezt a csodás, történelmi emlékekkel teli, varázslatos országot. Közben átszel időt és teret, hihetetlen kalandokat él át, életre szóló élményeket és igaz barátokat is szerez.


Orsi ezúttal Spanyolország felé veszi az irányt, ott kell helyt állnia: történelmi ereklye után kutatni, és persze, mint ezt megelőzően is, megoldania egy rejtélyt. Igazi kamaszkönyv kalandról, szabadságról, bátorságról és helytállásról.

2021. december 17.

Mesés advent a Cerkabellával – Somfai Anna: Barátságháló – A képzelet órái (részlet)

Váratlan angyalka

Csodás könyvek, amelyekkel gyakorlatilag életkori megkötés nélkül, szinte bárkinek örömet szerezhetünk.

2021. december 14.

Bernáth Zsolt: Holnapelőtt, tegnapután

‒ Hacsak nem szálláson kívül aludt. Vagy nem esett baja. Nyilván nem ‒ teszi hozzá sietve, mielőtt fogaimat a torkába mélyeszteném. ‒ Vagy buszra szállt, és valahol messze jár. De miért tenne ilyet?

Sandán méreget.

Mégsem olyan szép a szeme.

Megrázom a fejemet.

‒ De hogy veled mi lesz, azt nem tudom. Kiskorú vagy.

Nem lep meg a közlés, magam is sejtettem.

‒ Itt írd alá ‒ tolja elém a papírt. ‒ Addig beszélek valakivel.

Homályos a szöveg a papíron, rossz lehet a nyomtató. Vagy a toll. Vagy csak belement valami a szemembe. De azt rögtön kiszúrom, hogy valami nem klappol az adatokkal.

‒ A dátum ‒ lobogtatom a cetlit. ‒ El tetszett írni.

Vissznéz az ajtóból.

‒ Hogy?

Rámutatok a kérdéses rubrikára.

‒ A zarándoklat kezdőnapja. Azt írta, július 8. De mi július 12-én indultunk.

Ráncok sűrűsödnek a homlokán. Rohamosan öregszik a rend őre.

‒ Nem azt mondtad, hogy három napja indultatok?

‒ De. Július 12-én.

‒ Az holnap lesz ‒ közli, és elég morcosnak tűnik.

Valakinek nagyon elgurult a gyógyszere. Lassított felvételként ül vissza a helyére. Maga elé rántja a zarándokútlevelemet. Vizslatja. Ráncol.

‒ Ebben tényleg az áll, hogy az indulás ideje június 12-e. Hm…

A pecséteket és a melléjük írt dátumokat vizsgálja. Mormogva böngészi a szállásadók bejegyzéseit.

‒ Saint-Jean, ide érkeztetek július 11-én, Párizsból.

Rám néz, helyeslést várva. Bőszen teszek neki eleget. Nem pislog.

‒ Pontosabban Bayonne-ból, vonattal.

Bólint.

‒ Ott aludtatok, aztán másnap, július 12-én indultatok Roncesvalles felé. A dátumbélyegző szerint. Persze ez ostobaság. Aztán pedig…

Elámul, mint kisgyerek az állatkertben a dolgát végző tigris láttán.

‒ Zubiri, július 13. Aztán Cizur Menor, július 12. Mi van? És most itt vagy Puente la Reínában. A mai dátum július 11. Ez valami vicc? Vagy agyára ment a hospitaleróknak a meleg?

Kapizsgálom, hogy a spanyol szó a szállásadókra vonatkozik, de ez foglalkoztat most a legkevésbé. Az útlevél szerint idén nyáron július 13. után július 12. következett, majd július 11. Persze ilyen nincs, úgyhogy valószínűsíthető, hogy súlyos járvány tört ki, amely leginkább az albergueékben dolgozók épelméjűségére van hatással. Azonnal tájékoztatni kell a WHO-t, az ENSZ-t és a többi kiejthetetlen nevű szervezetet.

A nem is olyan szép szemű rendőrnek viszont szemlátomást egyéb tervei vannak.

‒ Maradj itt ‒ parancsolja. Már nem hajol meg, nem bókol, nem fog karon. Hát tehetek én arról, hogy elszúrták a dátumokat a pecsételők?

A rend zord őre magával viszi a kitöltött adatlapot és a fénymásolatokat, ám az asztalon felejti az eredeti okmányokat. Sietve magamhoz veszem őket, és kinézek.

Hirtelen gondolattól vezérelve újra bekapcsolom a mobilomat, de ezúttal nem próbálom zargatni felszívódott szüleimet, csupán a dátumra vagyok kíváncsi. A kijelzőn könyörtelenül villódzik a hónap és a nap: július 11. Aznap érkeztünk meg a Pireneusok lábához. Ez egészen biztos. Nem a szállásadók rontottak el valamit. Hanem a jóisten. Vagy az ördög.

‒ Hacsak ‒ és ahogy korábban mondottam, ez a szó vezeti be az igazán említésre méltó dolgokat. ‒ Hacsak nem ment el a józan eszem.

Felkapok egy újságot az asztalról, mögé rejtem az arcomat. Nyugodt léptekkel, de határozottan hagyom el a
rendőrség épületét. Bájosan rámosolygok a recepciósra, aki szintúgy kivillantja a fogait. Igyekszem gyorsan felszívódni a környékről. Fürdés, kaja és a többi, korábban a napirendben tervezett tevékenység ejtve.

Minél messzebbre kell kerülnöm ettől a várostól. Persze bármikor utánam küldhetnek egy járőrt, de ha itt maradok, nem kerülhetem el az újabb vallatást, márpedig nem követtem el semmit.

Sötét van már, könnyebb a gyaloglás a hűvös szélben, bár a vállamban és a vádlimban operákat zeng a fájdalom.

Hogy is mondta apa két nappal, egy évvel, egy évszázaddal ezelőtt? Ilyen az igazi autentikus zarándokélmény…

A történetet december 16-án folytatjuk!